Családon belül ti ezért szólnátok? Férjem nehezményezi, hogy mindent mi veszünk a gyerekeknek
Tavaly nagy öröm ért minket, nagyszülők lettünk. A lányunk fiatalon lett anyuka (23 évesen), és dolgozgatott ő a pici előtt, de ritka ugye, hogy valaki rögtön nagyobb összeget keressen, és gond nélkül lehessen lakása, autója... Mi mindig támogattuk anyagilag is (pl lakás, autó, tandíj, ezek voltak a nagyobb dolgok). Nekünk ez volt a természetes. Sosem volt hálátlan, vagy olyan, aki ezeket nem becsülte volna. Mivel egyetlen gyerek, nem is tudtuk volna azt elképzelni, hogy ne segítsünk neki. Így volt ez a babával kapcsolatban is. Az autóját nagyobbra cseréltük, a lakás sem lesz már sokáig jó (pici, másfél szobás), így építkezünk éppen. Mivel ezeket teljes egészében mi finanszírozzuk a férjemmel, valamint édesapámmal, ezért a lányunk lesz az egyedüli tulajdonos. Mint kiderült, ezt a lányom párjának a szülei nem nézik jó szemmel, mert hogy az ő gyerekük is ott fog élni, és nem gondolják, hogy majd a mi lányunk fog ott szerelni, ha elromlik valami, vagy éppen füvet nyírni. Vagy amikor lett véve a nagyobb autó, azonnal érdeklődtek, hogy akkor a kicsi marad a lányunknál, a nagy meg lesz a családi autó, vagy hogy lesz ez? Amikor mondtuk, hogy nem, a kisebb el lesz adva, akkor még húzták a szájukat, hogy miért, tán annyira kell az a pár millió, amit kapunk érte? Meg hogy sokkal értelmesebb lenne, ha a kicsit használná továbbra is a lányunk, az újat meg a párja... Hogyne... Ne értsetek félre minket, nem a fiúval van problémánk. Mert ő segít mindenben, ahogy tud, most is mondta, hogy az építkezésben is ha tud, szóljunk neki és jön. De azért ezek olyan értékű dolgok, amiket az ember nem vág csak úgy hozzá máshoz, bármennyire is jó az anyagi helyzete...
Ott is dolgoznak még a szülők, és ezért is furcsálja a férjem, hogy semmivel sem segítenek a gyerekeknek. Mikor megszületett a pici, akkor is kapott egy macit, meg az apja régi babaruháit elvitték hozzájuk (úgy, hogy amúgy kislány...). A férjem mindig mondja a lányunknak ezt, hogy ez nagyon nincsen jól, meg milyen szülők ezek, de szegénykém nem tud mit mondani, azt mondja, hogy ő nem akar konfrontálódni velük, így is problémáznak mindenen. Unokázni sem nagyon szoktak, havi 2 alkalom a maximum náluk, és akkor is általában fél óra után már unják az egészet. Pedig ők ott laknak Budapesten,közelebb vannak. Férjem is mindig mondja, hogy nekik is szólhatna a lányunk, mert ők ott vannak max. 20 perc, nekem azért néha több, mint 1 óra is lehet az út, ha éppen dugó van. Mondta, hogy volt, hogy szólt, mert kellett volna segítség, de az vagy "olyan is volt", vagy kapott valami kifogást, hogy miért nem.
A férjem most az én fülemet rágja, hogy üljünk le beszélni velük. De mégis mit? Nem kötelezhetjük őket, hogy adjanak pénzt a gyereküknek, ha maguktól ez nem jut eszükbe... Nekem sem szimpatikus ez, főleg, hogy a baráti társaságunkban, ismeretségi körünkben sem "divat" ez a mentalitás. Vannak ilyenek, el kell fogadni. Ami zavar, az az, hogy minden alkalommal van valami beszólásuk, megjegyzésük, amiből árad a rosszindulat... Meg ez, hogy a lányunk párjának is legyen egy olyan házban tulajdonrésze, amibe egy forintot sem rakott bele amúgy.
Szóval kérdezném, ti mit csinálnátok?
23 éves, van két diplomája, tanult külföldön is. Ennyi idős korban mégis mi mást kéne elérnie?! Persze, tudom, itt mindenki orvosit végzett 12 órás munka és család mellett... Hogyne.
Szerintem az is szép teljesítmény, amit ő elért. Később fog dolgozni, nem is keveset (idővel átveszi a családi vállalkozást). Megtehettük volna mi is, hogy 16 évesen már zavarjuk diákmunkára, ha új cipőt akart magának, vagy moziba ment volna. Mi inkább azt mondtuk, hogy amíg tanul, addig az legyen neki az első és az anyagiakat biztosítjuk mi. Meg is lett az eredménye, mert minden félévben kapott valamilyen ösztöndíjat az egyetemtől, és mellette nem kellett azon rágódnia, hogy miből fog a következő héten enni, lesz-e elég pénze. Nem értem, mi a fenét gondoltok ti magatokról?!
válasza:Megértelek, kérdező, és a lányod nagyon szerencsés, hogy ilyen szülei vannak.
De mégis, hogy lehet, hogy egy kétdiplomás, külföldet is megjárt, tanult, okos, értelmes ember ne legyen képes normálisan védekezni, ha szexel? Merthogy írod, hogy becsúszott. Hát nekem még sose csúszott be, csak amikor akartam.
Árad belőled a jóindulat és a szeretet, mindent meg akarsz adni a lányodnak, és ez nagyon jól van így! Én is mindent megadnék az én gyerekemnek, és meg is fogok! De sajnos a naivitás is árad belőled, kérdező, és kérlek, ne vedd rossz néven, hogy ezt mondom. A kislányod kihasznál titeket, és a párja is, és a párja családja is, és nyilván ez utóbbi az, ami neked feltűnik, mert ők állnak tőled lelkileg a legtávolabb.
Nagyon jól teszitek, hogy nem engeditek át nekik, amit a lányotoknak szántok. De a legnagyobb jóindulattal mondom, hogy hátrébb kellene lépnetek. Elég lett volna a kislakás, és elég lett volna a kis autó, ez is nagyon szép életkezdet, és rajtuk áll, hogy hogyan lépnek tovább. De jó, oké, még házzal és nagyobb autóval segítitek őt, megértelek, ha van miből, persze. De ha egyetlen tanácsot adhatok, kérdező, akkor legyen ez a vége. Legyen egy határidő, hogy meddig tartjátok el őket, mikor megy dolgozni, illetve sokkal inkább, a srác mikor kezd el tisztességesen keresni. Üljetek le és beszéljétek ezt át, ha eddig nem tettétek, mert ennek így soha nem lesz vége.
Jajj Istenként, már megszületett a baba, imádjuk mindannyian. Komolyan azon kell rugózni, hogy mégis hogy esett teherbe?!?
A lakás PICI, nem alkalmas három embernek. Belváros közepén, zajos környéken. Nem családos környezet. Az autó egy kis Fiat 500-as volt, ami inkább 2 személyes, mint 4... :) Szenvedés lett volna napi szinten ki-be pakolgatni a hordozót babástól, a csomagtartóba semmi nem is fért volna a babakocsin kívül (vagy lehet még az sem). Alapból nagyobbat szeretett volna már, mert ezt tényleg azért kapta csak anno, hogy tanuljon valamin vezetni, szerezzen rutint, és Pesten belül tudjon rohangálni valamivel. Én is nyugodtabb vagyok, hogy egy olyan kocsival közlekednek autópályán, vagy városon kívül, ami biztonságosabb.
válasza:Rendben, kérdező, akkor minden kicsi volt, a baba pedig aranyos. A hozzászólás érdemi részével nem akarsz foglalkozni, végiggondolni, tudomásul veszem.
Rövid válaszom a kérdésre, hogy én mit tennék: nem adnék tulajdonjogot a fiúnak a házban. És leülnék velük beszélgetni, véglegesíteném és maximálnám a támogatást, amit adunk, valamint határidőhöz kötném. Ezt csinálnám.
válasza:Kérdező, ne törődj azokkal a bunkó megjegyzésekkel, amik a lányodat tanulatlan, ingyenélő ellőgépnek bélyegzik, aki gyerekpotyogtatásból tervezi biztosítani a jövőjét. Nyilvánvalóan nem ez a helyzet áll fenn, én kérek elnézést az ilyenek helyett, és sok boldogságot kívánok mindnyájatoknak a kicsihez.
A többi, témához fűzött gondolatban lehet igazság... Az érdemi válaszok pedig egybecsengenek: ami a ti pénzetekből van, az kizárólag a lányotoké lehet, ez így helyes.
válasza:23 évesen nekem is 2 diplomám volt már, sőt, én is ösztöndíjas voltam az egyetemen, és 5-ösre diplomáztam. Most akkor én is mondhatom, hogy elértem ezzel mindent ennyi idősen?
Hát nem! Sőt, nekem mindig is az volt a célom, hogy saját magam szerezzek meg számomra minél több dolgot, önerőből. Szerencsés vagyok, mert egy 1,5 szobás lakással engem is tudtak segíteni a szüleim. Így nyilván könnyen dolgom van, mert az albérlet ára zsebben marad. Viszont leégett volna a bőr a képemről, hogyha ezek után a mosógépet, tisztítószereket, porszívót, ágyneműket is a szüleim fizették volna. Pedig felajánlották.
Azért kérdező te se tegyél már úgy, mintha az, amit a lányod elért olyan nagy teljesítmény volna. Az volt a dolga, hogy tanuljon, ez volt az alap, hogy elvégzi azt a képzést, amit választott. Végzett a sulival és gyereket szült. Ez nem egy világteljesítmény. Gondolom nem volt kedve elmenni dolgozni.
Az meg tök jó, hogy átveszi a vállalkozást majd tőletek, ergo ugyanúgy tőletek fog függeni a későbbiekben, ti fogjátok napi szinten irányítani őt, tudni fogtok róla mindent, mintha együtt élnétek.
Az én szüleim is vállalkozók, de én nem akartam átvenni a vállalkozást, segítek nekik, ha megkérnek. De ha a vállalkozásban dolgoznék, kevésbé tudnék önálló lenni, bár nem ez volt az indok, amiért nem ezt választottam. De akkor igencsak helyhez lennék kötve, és nekem más terveim voltak.
Inkább a tanult szakmámban helyezkedtem el már több, mint 1 éve. Párommal élek együtt, dolgozunk mindketten már. Nyilván ha mindkét fél teljes fizetést tud hazavinni, sokkal könnyebb. Elhiszem, hogy a srác nem tud 2 embert minimál béres fizuból eltartani. A lányod nem könnyíti meg a közös életüket, mert rögtön szült, minthogy legalább valamennyit dolgozott volna teljes bérért, és kettejük fizetéséből összespóroltak volna a gyerekre.
Lehet tanult a lányod, és diplomás, de attól még nem lesz valaki intelligens.
Ezt a gyereket nektek szülte, a ti pénzetekre, nem pedig kettejüknek, mert akkor még pár évet várt volna.
válasza: válasza:Mindenben igazad van, előző, de van egy kimondatlan állítás a sorok között, mégpedig hogy a lánynak ez volt a terve, hogy 23 évesen szüljön. Pedig nem ez volt, hanem "csak" becsúszott. Jó, lehet hogy ez sem vall felelős viselkedésre, hogy szándéka ellenére teherbe tudott esni, de ki tudja. Elszakadó gumi, becsődölt fogamzásgátló is létezik. Én sem estem soha véletlenül teherbe, de pusztán emiatt nem törnék felette pálcát, és erre nem elkövetett hibaként, hanem körülményként tekintek.
Ha már megtörtént, döntenie kellett: megtartja vagy elveteti. Ebben a kérdésben az ő esetében nincs jó döntés.
Nem botrányosan fiatal, hajszálnyira van attól a kortól, amikor nők tömegei már tervezetten kezdenek családalapításba. Ha megtartja, ő és a párja nem tudnák felnevelni, a szülei viszont lelkesek, és alig várják, hogy anyagilag mindent megadjanak nekik. Akkor viszont rájuk kell támaszkodnia, és ki tudja hány évig nem rázhatja le magáról a függést.
Ha elveteti, meg kell birkóznia az egészségügyi kockázatokkal, traumával, veszteséggel, gyásszal, bűntudattal, főleg ha ő az a típus, aki gyermekként tekint egy embrióra. Jó, ezek többségében "csak" érzések, de...hát na. Nem tudom megmagyarázni. A jelentőségük ott van az olyan kérdések alatt, ahol a válaszolók fröcsögve nevezik önző gyilkosnak a kérdezőket, akik elvetették a gyereküket, pedig kicsit nyomorogva, kicsit diszfunkcionális családban, de valahogy fel tudták volna nevelni.
Ja, igen, ez a hab a tortán: mindkét döntés esetében meg kell küzdenie azzal, hogy el fogják őt ítélni, sokan, nagyon.
Mindenhogy mínuszból indul a sztori. Ahhoz képest még az egyik legszerencsésebb irányba tart. Ha a lánynak a szájába repkedő sültgalambok ellenére valahogy helyén marad a józan esze (nem teljesen kizárt), és 2-3 év múlva, még mindig fiatalon beleveti magát a munkába, megtanulhat gondoskodni magáról, és függetlenedni, leválni a szüleiről. Csak legyen benne szándék rá.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!