Hogyan bocsájtsam meg nekik a történteket vagy hogyan készítsem őket fel?

Kamunak fog hangozni, de sajnos nem az. Ha csak cseszegetni vagy kumázni jönnél, légyszíves most ne írj, így is nagyon labilis vagyok lelkileg. Nem muszáj elhinned de sajnos megtörtént. 20 éves depressziós, pánikbeteg és 10 éve öngyilkossági hajlamokkal küszködő srác vagyok (remélem nem sokáig mostmár, valamikor ha elszakad a cérna, előbb vagy utóbb megtörténik). Rámjött a semmiből a pánikbetegségem ma és olyan szinten nem bírtam, hogy az első emeletről felrohantam a 7. emeletre, ki akartam menni a panel tetejére. Anyám és húgom utamat állta. Üvöltöztem velük egy fél órát kb (az egész kb 1 órája se történt) mert nem akartak kiengedni megölni magam. Felöltözésem után lendületből fellöktem őket vízszintesbe, majd szaladtamban felfutottam a hetedikre. Sajnos be volt zárva az ajtó ami kivisz a panel tetejére, egy darabig próbáltam betörni, de végül kfáradtam. Szégyenembe, hogy még erre sem vagyok képes lebaktattam de már hallottam őket a lépcsőházban, hogy pánikolnak meg rendőrséget akarnak hívni, nem tudták mihez kezdjenek, gyorsan lementem és nagyon megkönnyebbültek, hogy semmi nem volt, elkönyvelték "szórakozásnak", viszont most attól is tartanak, hogy felfele menésemben összeszedhettem a koronavírust, mert ugye kövér 130 kilós vagyok és nem bírom a felfele futást, úgy lihegtem mint az állat. Most mindenki csendben van, adtak nekem egy kis citromos piskótát, hogy nyugodjak le. De még mindig remegek. Meg akarom nekik bocsájtani a dolgot mert szívrohamot okoztam nekik. De jelenleg nem tudom mi történik velem, vagy mit tehetnék. Segítsetek, hogyan beszéljem meg velük a dolgot? Hogyan készítsem fel őket erre, hogy egyszer megtörténik aminek meg kell?