Szemét voltam? Kellene lelkiismeret-furdalásomnak lennie?
az egész úgy kezdődött hogy anyám még nagyon régen kiment külföldre. Megismerte apámat és megszületett a nővérem majd én. Később elváltak. A nővérem apámnál maradt én pedig anyámnál. Ő közben hazaköltözött Magyarországra és magával hozott engem is. Előszőr kicsit örültem a környezetváltozásnak és hogy egy csomó embert ismerhetek meg többet lehetek a magyar nagyszüleimmel is stb. De később rájöttem hogy ez az ország sz@r és én visszakarok menni a jólétbe ahol voltam. Rengeteget beszéltem erről anyámmal de nem érdekelte. Az sem hogy itt nem érzem jól magam, semmi sem tetszik, nincs annyi barátom mint ott és így az ottani ismerőseimmel/rokonaimmal hidegül csak el a kapcsolatom, sőt még a tanulmányaim is fele annyira jók. Értem hogy nem akar elengedni mert gondolom azért szeret de évente csak 2x enged el apámhoz. múlt karácsony előtt elszöktem. Egyszerűen reggel suli helyett repülőre ültem és elmentem. Aztán felhívtam anyám hogy 2 hétig haza sem megyek. Tudtam hogy egyedül tölti a karácsonyt de igazából lesz@artam. Egyébként ő sem szólt rajtam kívül senkinek hogy magával hoz apám nem is tudta hogy egyáltalán haza költözik, tulajdonképpen kiszakított onnan. Előző tanévben 110 órányi igazolatlan hiányzásom volt mert tanévközben mentem ki apámékhoz, az ottani barátaimhoz. Nem elég az hogy nyáron 2 hetet lehetek ott és karácsony után 4 napra mehetek ki.. Jelenleg készülődök külföldre menni nem megyek vissza Magyarországra, szeptembertől itt kezdem a középiskola felsőtagozatát. A kérdésem: ezek után kellene lelkiismeret-furdalásomnak lenni hogy egyedül hagyom anyámat.
u.i: bocs hogy nem tudok fogalmazni, sz@r a helyesirásom.
Ugyanazt akartam írni amit az előttem író(11-52)
Ha az embernek van pénze akkor egyik ország sem szar.Ha bőven van pénze akkor Magyarország főleg Budapest igazán a lehető legszebb város..Pénzzel bárhol lehet élni,mert ott nincsen gond..Persze ha pénz hiánnyal küszködik valaki akkor ugyanolyan szar Párizs és London is..
Ezért én nem tudom miért de egy unatkozó tinédzser ügyesen kitalált történetét érzem,hogy olvasom..A valóságban ilyen nincs,hogy fogom magam és 3 hétre kirepülök..Én is külföldön élek,és ha a fiam ezt csinálta volna,már az első nap rendősökkel haza hozattam volna...A törvény a gyerekre is vonatkozik..
Meg lep az is,hogy többen kérdezték,hogy mégis melyik ország ahol te jólétben élsz??Még erre sem válaszolsz ,csak jönnek a további "események"
Tényleg az az érzésem,hogy nagyon élénk fantáziával rendelkezel,és baromira unatkozol...
Te sem gondolhatod komolyan, hogy apádtól elfogadható, hogy nem látogatott meg téged, mert munkája van ott... Anyádnak meg ez a hazája, itt biztos jobban érzi magát ismered a haza szó értelmét? Neki kellett volna külföldön élni? Ilyet te sem gondolhatsz komolyan...
Jobban teszed, ha mész apádhoz, csak nehogy nagyot koppanj, anyudat meg ne hibáztasd semmiért... Nincs jogod eldönteni, hogy neki hol kell élni, ez a hazája... Ha neked a "jólét" kell, akkor ott van... Eldöntötted, akkor menj apukádhoz, de ne itélkezz anyukád felett, kérlek. Szerinted neki könnyű volt ott hagyni a másik gyerekét?
Bocs, hogy ilyen negativ vagyok, de ez a véleményem... Apád sem szakadt volna bele egy látogatóba, ha "jólétben" munkája van. S ha te hiányoztál volna neki, akkor látogatott volna.
A hazadologban meg tudom, miről beszélek, szüleim székelyek, mindig oda fognak vágyni, nekik sem tetszik a magyar "jólét", mert igenis Magyarországon mégis jobb a helyzetük, mint Erdélyben lenne, mégis oda vágynak vissza...
15/l
12:03 vagyok.
Németország?? És te azt nevezed jólétnek???Istenem..ott is ugyanolyan szar az élet mint otthon...de mint írtam ha van pénze az embernek akkor mindegy hol van..Magyarország,Németország vagy akár Anglia..
egy anyának nehéz elengednie a gyermekét. de ha neked ott jobb, akkor üljetek le anyukáddal és beszéljétek meg a dolgot, igenis meg kell neki értenie, ha nem akar elveszíteni.vagy költözzön vissza ő is, vagy hagyja hadd éld az életed úgy, ahogy neked jó. kitartást és minden szépet neked.
egy anyuka
12:04-es vagyok...
nem olvastam a válaszaidat, csak a kérdéseidre válaszoltam.
Menj Németországba, hagyd anyudat ott, ahol a legjobb NEKI (és nem neked).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!