Leültetni a szülőket, és elmondani, hogy nem folytatom az orvosit? Ezt ennyi év után tényleg meg kell tenni?
Tanácstalan vagyok. Orvos anyukám, apukám és az apai nagyszüleim is. Engem ez sosem vonzott annyira, mint ahogy ők akarták. Persze tanultam a kémiát, biológiát, mert 15-16 évesen az embert nagyon könnyű irányítani, meg féltem is, hogy mi van, ha ellent mondok, de közben nem találok mást, ami érdekelne, amiben elhelyezkedhetnék. Sikeresen fel is vettek az orvosira, de nem éreztem azt, amit a legtöbb ember. Nem voltam boldog, inkább féltem. Az egyetemtől, a változástól és éreztem már az első hetekben, hogy ez nem nekem való. A szüleim ezt letudták azzal, hogy mert fiatal vagyok, természetes, hogy ilyenkor össze van zavarodva az ember, és "majd jó lesz ez". Nem lett, hiába teltek a hetek, hónapok. Aztán az első vizsgaidőszak végén kiderült, hogy kisbabánk lesz a párommal, nyilván így nem akartam hetente ingázni, féltettem a babát az állandó stressztől (nyugtatót szedtem). Akkor megbeszéltük, hogy majd ha a pici már nagyobb lesz, esetleg bölcsis, újrafelvételizek és folytatom (én már akkor tudtam, hogy nem, de gondoltam ahogy telik az idő, rájön a családom is, hogy nem nekem való az a pálya). Ennek már 5 éve, időközben lett még egy kislányunk. Teljesen más területen kezdtem el dolgozni a gyerekek mellett, és most élvezem életemben először azt, amit csinálok. Nincs bennem az a görcsös megfelelni-akarás, 1-1 stresszhelyzetben nem lesz rögtön 170 a vérnyomásom és nem nyúlok nyugtató után.
A barátom időközben a férjem lett, tavasszal készül el a családi házunk, indítom el az első saját vállalkozásomat és tényleg úgy érzem, hogy sínen van az életem. Viszont a szüleim minden január-február környékén kezdik, hogy "beadtad a jelentkezésedet idén?", "jövőre már újrakezded az egyetemet, nem?", "XY itt tart, ha te nem hagyod abba, most te is ezt, meg azt tanulnád már". Ráadásul nem is értem, hogyha nem vennének fel ide Budapestre, akkor hetente 4 napot ne lássam a gyerekeimet? Vagy költöztessem vidékre az egész családot, kirángatva őket a megszokott környezetükből? Nem érzem, hogy nekem két gyerek és férj mellett erre lenne időm, energiám. Más lenne, ha mondjuk 2 év lenne hátra, de így nem... És hiába mondja anyukám, hogy neki is volt segítsége, az nem ugyanaz. Főleg, hogy mi szeretnénk egy harmadik babát is majd és nem 8-10 év múlva.
Szerintetek mit tegyek? Hagyjam rájuk, bízva abban, hogy abbahagyják előbb-utóbb? A férjem szerint látniuk kéne azt, hogy mennyire sikeres vagyok most, és akkor hátha nem éreznék, hogy nekem a dr. kell a nevem elé ahhoz, hogy legyek valaki.
Önálló, családos ember vagy, saját egzisztenciával.
Ők is észrevették, nyilcán, hogy nem lesz belőled orvos.
A te gyerekeidből még lehet.
Érjék be ennyivel.
Az a fontos, hogy te milyen foglalkozásban teljesedsz ki, élsz meg belőle.
Ez már nem rájuk tartozik.
Emberek, ne haragudjatok. De milyen jogon bíráltok ti engem? Pár félinformáció alapján... Gyönyörűek vagytok, mondhatom.
Dolgozom, konkrétan még a lányok születése után sem hagytam abba a munkát! Persze visszább vettem, máshogy szerveztük a dolgokat, olyanokat vállaltam el csak, amiket tudtam itthonról is végezni. Ráadásul hiába nem terveztük az első babánkat, nagyon szeretjük és sosem "hibaként" fogtuk fel. Nem értem, miért szóltok be? Mire fel? Mert a családotokban nehéz teherbe esni? És akkor majd könnyebb lesz, ha idegeneknek szóltok oda? Ettől érzitek magatoknak többnek?
A nagyobbik lányom óvodás, de már most azt tanítjuk neki, hogy fogadja el a másikat olyannak, amilyen. Nektek sem ártana ezt így, felnőtt fejjel megtanulni.
értem én, hogy nem erről álmodtál,de valamilyen egyetemet jó lenne elvégezni, akár csak büfészakon is, neked legalább megvan az agyad hozzá.
A mai napig nekem sok munkalehetőségnél hátrány volt, hogy nem végeztem egyetemet és ezt csak egyre idősebb korban éleződik ki, fiatalon az ember még nem veszi észre. Mindig kell a b terv, mert egy sima vállalkozás lehet gyümölcsöző lesz, lehet becsődöl. Lehet hogy az üzletfeleknek nem imponál majd a sima érettségis végzettséged, az is lehet hogy nem lesz semmi gond. Lehet jól alakul a házasságod, lehet semmi nélkül, végzettség nélkül egyedül maradsz.
Végezz el valamilyen semmilyen büfészakot és akkor legalább van valami a kezedben vészhelyzet esetére, nem lehet örökké csak egy kismama...
Kedves kérdező! Ne foglalkozz a rosszindulatú válaszolókkal,nekik savanyú a szőlő,nem sikeresek,irigyek és féltékenyek. Csupán bántani szeretnének téged,hogy ha nekik rossz,hát legyen neked is.
Én valamennyire át tudom érezni a helyzetedet. Orvostanhallgató vagyok,nem a család nyomásra jöttem ide(bár volt orvos a családban és nagyon díjazták,hogy ez mellett döntöttem),hanem tényleg van egy belső késztetésem arra,hogy ezt szeretném csinálni negyven évig. A szüleim jogászok. Elvárás volt,hogy valamit kell tanulni. Talán azért,hogy a későbbiekben is legyen egy biztos megélhetésem és legyen olyan életszínvonalam,mint most és ezért hajtottak mindig is vagy ők érezték,hogy képes vagyok rá.(volt egy időszak,hogy mérnöki pályára készültem). A szüleid is így gondolhatják,hogy ne add "lejjebb". Ha már megvan minden arra,hogy tanulj,akkor nem értik meg,hogy te miért nem szeretnéd. Persze az orvosi egy külön kérdés,elég összetett dolog. Én a helyedben leülnék velük egy délutánra és szépen felhoznám az érveimet,hogy miért nem fogom folytatni az egyetemet. Részletezd nekik a terveidet. A férjedet viszont csak passzívan volnt be. Támogasson,de csak a háttérből. Nem tudom,hogy milyen a kapcsolata a szüleiddel,de ne érezzék picit se a szüleid,hogy esetleg a férjed beszélt le az egyetemről,de fordítva se legyen ellenszenv.
,nekik savanyú a szőlő,nem sikeresek,irigyek és féltékenyek
Miért? Nekem saját akaratomból jött össze az orvosi :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!