Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Leültetni a szülőket, és...

Leültetni a szülőket, és elmondani, hogy nem folytatom az orvosit? Ezt ennyi év után tényleg meg kell tenni?

Figyelt kérdés

Tanácstalan vagyok. Orvos anyukám, apukám és az apai nagyszüleim is. Engem ez sosem vonzott annyira, mint ahogy ők akarták. Persze tanultam a kémiát, biológiát, mert 15-16 évesen az embert nagyon könnyű irányítani, meg féltem is, hogy mi van, ha ellent mondok, de közben nem találok mást, ami érdekelne, amiben elhelyezkedhetnék. Sikeresen fel is vettek az orvosira, de nem éreztem azt, amit a legtöbb ember. Nem voltam boldog, inkább féltem. Az egyetemtől, a változástól és éreztem már az első hetekben, hogy ez nem nekem való. A szüleim ezt letudták azzal, hogy mert fiatal vagyok, természetes, hogy ilyenkor össze van zavarodva az ember, és "majd jó lesz ez". Nem lett, hiába teltek a hetek, hónapok. Aztán az első vizsgaidőszak végén kiderült, hogy kisbabánk lesz a párommal, nyilván így nem akartam hetente ingázni, féltettem a babát az állandó stressztől (nyugtatót szedtem). Akkor megbeszéltük, hogy majd ha a pici már nagyobb lesz, esetleg bölcsis, újrafelvételizek és folytatom (én már akkor tudtam, hogy nem, de gondoltam ahogy telik az idő, rájön a családom is, hogy nem nekem való az a pálya). Ennek már 5 éve, időközben lett még egy kislányunk. Teljesen más területen kezdtem el dolgozni a gyerekek mellett, és most élvezem életemben először azt, amit csinálok. Nincs bennem az a görcsös megfelelni-akarás, 1-1 stresszhelyzetben nem lesz rögtön 170 a vérnyomásom és nem nyúlok nyugtató után.

A barátom időközben a férjem lett, tavasszal készül el a családi házunk, indítom el az első saját vállalkozásomat és tényleg úgy érzem, hogy sínen van az életem. Viszont a szüleim minden január-február környékén kezdik, hogy "beadtad a jelentkezésedet idén?", "jövőre már újrakezded az egyetemet, nem?", "XY itt tart, ha te nem hagyod abba, most te is ezt, meg azt tanulnád már". Ráadásul nem is értem, hogyha nem vennének fel ide Budapestre, akkor hetente 4 napot ne lássam a gyerekeimet? Vagy költöztessem vidékre az egész családot, kirángatva őket a megszokott környezetükből? Nem érzem, hogy nekem két gyerek és férj mellett erre lenne időm, energiám. Más lenne, ha mondjuk 2 év lenne hátra, de így nem... És hiába mondja anyukám, hogy neki is volt segítsége, az nem ugyanaz. Főleg, hogy mi szeretnénk egy harmadik babát is majd és nem 8-10 év múlva.



Szerintetek mit tegyek? Hagyjam rájuk, bízva abban, hogy abbahagyják előbb-utóbb? A férjem szerint látniuk kéne azt, hogy mennyire sikeres vagyok most, és akkor hátha nem éreznék, hogy nekem a dr. kell a nevem elé ahhoz, hogy legyek valaki.


2020. jan. 16. 17:06
1 2 3 4 5
 11/41 anonim ***** válasza:
100%

Ha a gyerekek iskolába járnak majd, akkor még kevesebb időd lesz, nem több.

Egyszerűen mondd el nekik, hogy nem fogsz jelentkezni, nem szeretnéd, soha nem is szeretted. Ráadásul nem is fér bele.

2020. jan. 16. 18:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/41 anonim ***** válasza:
87%
Talán ŐSZINTÉN és határozottan kellene beszélni a szüleiddel, nem mint gyerek, hanem, mint egyenrangú, felnőtt partner. Ők nem tudtak még tőled, mint gyerektől elszakadni, te pedig nem tudtál tőlük, mint szüleidtől elszakadni. Pedig most már nem vagy gyerek, aki úgy csinál, mintha gyerek lenne és inkább kibújik a határozott válasz alól. Ez szüleidnek nyilván kisebb sokkot jelent (bár nyilván ők is érzik, hogy a dolgok nem az ő elképzeléseik szerint alakulnak), de még mindig karakánabb viselkedés, mint az éveken át történő áltatás. Hidd el, hogy egy komoly bejelentés után már nem úgy néznek majd rád, mint gyerekre, hanem mint egyenrangú, ám tőlük eltérő elképzelésekkel és tulajdonságokkal rendelkező felnőtt nőre. Nyugodtan mondd el, hogy téged sose vonzott az orvosi pálya és nyilván elfogadják, hogy más vagy, mint ők-.
2020. jan. 16. 18:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/41 anonim ***** válasza:
98%

Nagyon határozottnak kell lenned.

Elmondod, hogy első a család és a jelenlegi munkád érdekesebb.

Amúgy röhejes, hogy ennyi év kihagyás után erőltetnek egy orvosi egyetemet.

2020. jan. 16. 18:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/41 anonim ***** válasza:
14%
Azért egyszerű úgy papásmamást játszani, ha a doktorbácsi/néni szülők a hálapénzből mindent a segged alá toltak :)
2020. jan. 16. 18:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/41 A kérdező kommentje:
Kedves Utolsó, nem hiszem, hogy ennél a kérdésnél szükséges lenne a pénztárcánkban kutakodni. De hajrá, végezd el az orvosit és akkor majd te is segíthetsz a gyerekeden! (plusz kevesebb időd is lesz rosszindulatúnak lenni)
2020. jan. 16. 18:13
 16/41 anonymousreview60 ***** válasza:
94%

Hogy fel kellett volna fogniuk?! Ejj! A szülők olyan álmokat tudnak kergetni, hogy még.

Kérdező, javaslom, hogy a férjeddel menjetek el a szüleidhez, amikor ott vannak a nagyszülők is! A férjed vezet, és ha nagyon ideges vagy, akkor bedobsz egy konyakot. Kettőt. A gyerekeket leteszed valamelyik sarokba vagy egy-egy (nagy)szülő ölébe. Beszélgettek, a párod megfogja a kezedet. Veszel egy nagy levegőt, és kimondod:

Apu, Anyu! Én nem fogok megint felvételizni az orvosira. Igazából sosem akartam se folytatni, se elkezdeni.

Ennyi!

2020. jan. 16. 18:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/41 anonim ***** válasza:
17%

Na bezzeg az ilyeneknek, akik még ehhez is Nyúl Bellák, bezzeg rögtön 2 pulya is összejön... Ilyenkor picit fel tud menni bennem a pumpa, mert a családomban sajnos gyakori a nehéz teherbe esés.


Ha már csupasz pichára tudtál szülni, nem is egyszer, hanem kétszer is, ugye kifundáltál már valami B tervet is, hogy hova tovább, ha már az orvosi nem a te pályád?


Félre értés ne essék, sokan rájönnek, hogy mégse azt kapták az adott szaktól, amit gondoltak, de sokukban legalább annyi van, hogy egy nyomorult kotont ráadjanak a partnerükre, hogy addig se legyen ki a seggük még jobban a gatyából. Kotont diploma nélkül is fel lehet adni a partner szerszámára, csak zárójelben megjegyzem.

2020. jan. 16. 18:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/41 anonim ***** válasza:
92%
Azt üzenem a szüleidnek, hogy senkinek se kívánom, hogy olyan orvos kezelje, aki nem hivatásból lett orvos, hanem szülői nyomásra.
2020. jan. 16. 18:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/41 anonim ***** válasza:
30%

Bocsi, most látom, hogy végülis összejött egy másik terület, amit még szeretsz. Ahhoz gratulálok!


Nagyon egyszerű, megmondod, hogy azt szereted csinálni, amit éppen dolgozol és punktum.

2020. jan. 16. 18:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/41 anonim ***** válasza:
15%

Nos, te nem csak az orvosira nem mentél, hanem sehova sem, hanem szültél helyette. Majd ha netán (60%-rá az esély) elválsz, akkor megnézheted magad a semmilyen pénzeddel.


Más örülne, ha támogatnák a szülei, te meg nem tanultál semmit, hanem helyette elfelejtettél védekezni, hogy ne kelljen semmi olyant tenned, ami kicsit is megerőltető és éppen nincs kedved hozzá.

2020. jan. 16. 18:43
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!