Ki az önző, ki az érzéketlen?
3 tagú család, a kislány másfél éves, várt baba. 6 éves a kapcsolat, 2 éves a házasság.
Anyuka abszolút nem az a tipikus született anya típus. Mostanra nagyon megviselte a hosszú otthon töltött időszak, nagyszülők nincsenek, a barátok felszívódtak. Saját vállalkozást csinál, ami nem ismeri a szülési szabadság fogalmát, szóval a kicsi néhány hónapos kora óta próbál dolgozni amikor csak tud.
Apuka szintén vállalkozó, ha éppen van munka akkor csak aludni jár haza. A munkája kifejezetten szórakoztató, imádja. Ezen kívül van egy gyerekkora óta tartó szerelem hobbija (sport), amiből edzéseket tart heti 2 alkalommaly Olyankor még később ér haza. A feleség úgy ismerte meg, hogy tudta, hogy ez neki fontos és megígérte, hogy támogatni fogja.
Az édesanya kezd összeomlani, egyre durvább kiborulásai vannak, részben amiatt mert nem képes azzal zöld ágra vergődni, hogy míg ő szopórolleren van (a szavaival élve) másfél éve, addig a férj kiegyensúlyozott, jól érzi magát, sokat tud felnőtt társaságban lenni ed kreatív, szórakoztató munkát végezni. Anyuka jár pszichológushoz és mindketten coach-hoz is, de nem igazán segít.
Múlt éjjel annyira elszakad a cérna, hogy az édesanya kocsiba ült és hajnalj 2-kor elment egy hotelba aludni, délelőtt jött haza, ránézésre nagyon rossz állapotban, kisírt szemekkel. A férj próbálja biztosítani, hogy mellette van és segít amiben csak tud, próbál kedves lenni és közeledni hozzá.
Aznap amikor ez történik (anyuka hazajön a hotelban töltött éjszaka után) apuka elmegy dolgozni 4-5 órára, aztán ahelyett, hogy hazajönne segíteni, elmegy késő estig megtartani az edzését.
Érzéketlen a férj, hogy nem mondja le az edzést és megy haza segíteni?
Önző a feleség, ha ezt várná el?
Köszönöm, ha elolvastad és jóindulatú kritikával válaszolsz.
30-as rémesen prosztó vagy, miért beszélsz így másokkal?
1) Ezek szerint csak nőknél alap, hogy nem kefélnek félre? Te melyik bolygón élsz? 2) A másik válaszolóról nem tudok nyilatkozni, de képzeld csak, én 10 éve sportolok, heti 5-6 alkalommal, és a terhességem hetedik hónapjában toltam mint az őrült. Amióta megvan a gyerek, itthonról csinálom heti 2-3 alkalommal, de azóta ismét kockás a hasam. Nem élvezem, mert utálok itthon edzeni és nem ezt a mozgásformát szeretem, de ez van, ezt tudom csinálni, ez fér bele. Mert ez ilyen. Neked van egyáltalán gyereked, hogy azt hiszed, hogy olyan hatalmas dolog lemondani a sportról mikor családot alapítasz (legalábbis egy időre?). Szerintem fingod sincsen arról, amiről az észt osztod. 3) Az nem a többiek hibája, hogy előbb alkotsz véleményt, és aztán kérdezel.
Puszika pápáka, nyuszipusszantóka.
Heti 2 alkalmi edzésen van kiborulva???? Valaki heti 4-5-6 napot jár!
Kedves anyuka, te miért nem mész 2 napot ugyanannyi időre el és csinálsz valamit (kocogni, jógázni, úszni, fotózni stb) ??? AKKOR KVITTEK LENNÉTEK!
Jaaa, hogy nincs hobbid? Ezért a pasinak se legyen??????
Kedves Kérdező!
Megkérdezted már a férjed véleményét arról hogy minlenne ha szüneteltené a sportot? Vagy csak idejöttél sajnáltatni magad úgy hogy nem is tudja hogy téged ez zavar!?!? Ha megkérdezted mit mondott???
Egyértelműen a férj az önző, ő segítsen többet. Ha kell mondjon le részben egészben a hobbiról is.
A hotelbe menős rész sokat elmond. A gyerek teljesen rá lett hagyva az anyára,ami nem oké. Spanomnál hajnali 2-ig az anyuka kelt fel, utána az apuka.
Te magasságos ég! Hát mi folyik itt Gyöngyösön? Tátott szájjal olvasom az Édesanyát, és az önző kérését a párja felé.
De most komolyan, olyannak szülni akinek holnvan munkája aztán hol nincs? Ahol a nô nem tudja felfüggeszteni az állását? Ezt hogy gondoltátok, de komolyan? Hány évesek vagytok, hogy ennyire felelőtlen döntéseket hoztok?
De tudod mit, az ilyen nő, akinek a családfentartástól a gyerekig gondoskodni kell mindenről, az meg is érdemli!
Ha nő lennék, biztos nem szültem volna olyannak aki még csak el sem tud tartani.
Komolyan a nők többsége meg is érdemli a sorsát, mint ahogyan te is.
A nagy vállalkozó eszeddel ezeket a részleteket nem gondoltad át? Nem gondoltad végig hogy egy ember nem bir el egyszerre ennyi mindent? A pasas meg kozben éli világát. Hát gratulálok!
42/F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!