Hogyan lehet elviselhetőbbé tenni egy szülő illetve egy testvér elvesztését?

Nem gyászolni kell az elhunytat, hanem emlékezni rá és örülni a volt, szeretetben együtt töltött időre.

Bármilyen keménynek tűnik is, a gyász az önsajnálat, "de kár, hogy nincs már NEKEM".

Amíg emlékezünk halottunkra, nem hal meg egészen.

Az élet törvényén (azon, hogy kivétel nélkül halál a vége) túlzott bánkódás, önmarcangolás az elmenten már nem segít, viszont ő sem akarná, hogy a hátrahagyottjai lelki, esetleg mentális beteggé váljanak.

.

Kemény? - lehet, de ez a valóság!

#5 Az önsajnálat meg a gyász olyan távol van egymástól, hogy bele sem lehet írni őket egy mondatba. A gyász egy abszolút természetes és szükséges folyamat, az önsajnálat az egy teljesen más dolog. Leírhatnám neked, hogy én mit érzek ha gyászolok, de túl hosszú lenne. Annyi elég, hogy rohadtul nem magamat sajnálom.

Nem kell hülyeségeket írni csak azért hogy hú de megmondd...

Kérdező, ezt nem lehet megkönnyebbíteni, ezeket az érzéseket meg kell élni, végig kell menni a gyász folyamatán, csak akkor fogsz tudni tovább lépni. Hidd el, enyhülni fog a fájdalom. Őszinte részvétem!

#7

Hülyeségnek tartod?

NEKED hiányzik az elhunyt és azt sajnálod, hogy már nincs VELED.

Őt nem sajnálhatod, hiszen helyzete változatlan, nem neki fáj. hogy nincs veled.

Ha szeretett, biztos ő is azt kivánná, emlékezz, NE pedig magadat tönkretéve bánkódj a visszahozhatatlan együtt töltött időre.

#9 Pontosan ezt kell érezni egy szeretett családtag elvesztése után. Ez teljesen természetes, amióta világ a világ ez igy van. És ezt gyásznak hivják, nem önsajnáltatásnak.

Te most alapvető, teljesen normális érzelmekről akarod elhitetni hogy ez felesleges, ráadásul még be is szólsz a kérdezőnek, hogy csak önmagát sajnáltatja.

Mit kéne tennünk? Bontsunk pezsgőt hogy jaj de jó végre megdöglött de jó neki, nem szenved?