Milyen nagyobb konfliktusotok volt eddig a családotokkal, ami alapjaiban megváltoztatta a viszonyotokat, vagy eredendően aláásta azt?

Régen volt, de nagymértékben befolyásolta az életemet és a szüleimmel való kapcsolatomat. Nyolcadikban felvételiztem egy elit gimnáziumba az ország túlsó végébe. Ez 1981-ben történt, akkor még csak a tehetséggondozó jellegű gimikbe volt felvételi. Egy napot utaztunk oda, egy napot vissza apámmal a felvételire, a suli kollégiumában aludtunk. Amikor megjött az eredmény, hogy felvettek, anyám közölte, hogy 14 évesen nem enged el, szó sem lehet róla.

Néha eszembe jut, hogy így sem volt rossz életem, egyetemet végeztem stb, mégis mennyire más lehetett volna...Amiatt biztosan, hogy ettől a pillanattól minden erőmmel azon voltam, hogy önálló lehessek, ha valamit nagyon erőltettek, biztos, hogy dafke pont az ellenkezőjét csináltam. Máig sem értem, hogy felvételizni miért engedett el? Ennyire nem bízott bennem, hogy képes vagyok rá? Világéletemben kitűnő voltam, meg se szakadtam ehhez a tanulásban...

Azt nem mondanám, hogy szóba sem állok velük, de kb. ilyen egymás mellett eléldegélés, elbeszélgetés van, mert az irántuk érzett érzelmeim kb. 80%-át módszeresen ölték ki belőlem. A teljesség igénye nélkül:

-folyton piszkáltak a súlyom és az öltözködésem miatt (ahogy szerettem volna öltözködni, sem előnytelen, sem botrányos nem volt, csak szembementem anyám ízlésével... gyakorlatilag 14-15 éves koromban is ő akarta venni nekem a ruhákat, amelyek jobbára iszonyat gáz anyagú csíkos túl rövid kínai felsők voltak, meg hogy fogjam össze a hajam állandóan, kb.)

-öcsémmel durván kivételeztek (és ezt kívülállók is látták, persze, azonnal tagadták)

-mártírkodnak, hogy bármit megtennének értem, de amikor igazi segítségre lett volna szükségem, és tudtak volna segítséget kérni egy ismerőstől, azonnal megtagadták (az ok az volt, hogy nem ugyanazon a politikai oldalon áll az ismerős, mint ők)

-folyton megpróbálták elhitetni velem, hogy amit én szeretnék, amit én szeretek, az rossz, hogy a döntéseim rosszak (csak mert bölcsész beállítottságú mertem lenni egy reálos családban)

-olyan brutális teljesítménykényszer alatt éltem gimnazista korom végéig, hogy egyetem alatt pszichésen megtörtem, és nagyrészt ennek köszönhető, hogy csúsztam (ha hazahoztam egy hármast, már üvöltöttek, hogy

-sosem tanítottak meg arra, hogyan kezeljem a pénzt, nem kaptam zsebpénzt... aztán mikor először került a kezembe, és költekeztem, akkor folyton beszóltak, hogy mire költök, kiturkálták a szemetemből a blokkokat (mondjuk olyan szempontból "megértem", hogy nekik bármi, ami nem a tanuláshoz kapcsolódott, és nem volt szerintük hasznos, talán a könyveken kívül felesleges holminak számított... így persze az, hogy vettem magamnak pár szép ruhát, pár sminkterméket, CD-t, ékszert, normális és nem gyermeteg pénztárcát, táskát, tolltartót...)

-vertek

-ígérgettek csomó mindent, aztán tojtak bele

-elmarták mellőlem a viselkedésükkel gimiben (8osztályos volt) a barátokat, aztán azzal piszkáltak, hogy biztos azért nincsenek barátaim, mert antiszociális vagyok (pedig azzal kezdték, hogy gólyatáborban leégettek az egész osztály előtt, utána meg nem engedtek el arra a kevés programra, amire meghívtak... éjfélig tartó, iskola által szervezett sulibuliban is csak egy órát maradhattam, mindenhova mentek értem kocsival, két sarokra is... ha nem voltam utolsó óra befejezése után 1 perccel kint az udvaron a kocsijuknál, ment a balhé, akkor is, ha odaszóltam telefonon, hogy tovább maradnék)

-anélkül belepofáztak az emberi kapcsolataimba, hogy ismertek volna minden körülményt (erre utána persze mondták, hogy jó, de akkor mondtam volna el nekik mindent... de semmi közük nincsen minden apró részlethez, ráadásul alapból nem kellett volna engem hibásnak beállítani úgy, hogy lóf....t sem tudnak arról, mi és hol folyik... de olyanokba szóltak bele, hogy nem a vőlegényemmel voltam szilveszterezni - mert neki épp tanulnia kellett, engem meg életemben először meghívtak egy rendes szilveszteri házibuliba... meg hogy miért nem találkozom többet a legjobb barátnőmmel, amikor én többet próbálkoztam, csak ő nem ért soha rá...)... de kb. mindenbe beleszólnak és beleütik az orrukat... aztán csodálkoznak, ha nem osztok meg velük mindent... és persze utána jön a "mi nem rossz szándékkal kérdezzük"... de ha esetleg elmondom, akkor jön a "milyen hülyeséget vettél már megint?", "miért nem ezt meg azt csináltad?",

-az már csak a hab volt a tortán, hogy jóanyám megkérdezte, milyen volt a vőlegényemmel anno az első együttlét, mikor kiderült számára, hogy megvolt (eltitkolni nem tudtam volna előle, mert folyton kíváncsiskodott... ami elég vicces azt tekintve, hogy orvos létére arra nem vette a fáradságot, hogy anno felvilágosítson)

-jóapám az őt kihasználó, minket utáló, anyagilag nagyon jól álló nagyanyámra költött egy valag pénzt, ami jól jött volna nekünk öcsémmel életkezdéshez... és azon felül is elszórták a dolgokat mindenféle vacakra (napi 2 doboz cigi, újság)... anyám a beiskolázási utalványomat magára költötte el, pedig amúgy is költött magára, nekem meg leordította a fejem, mikor mertem az elvileg nekem szóló beiskolázásiból kérni egy doboz írható CD-t, hogy miért nem az áruház sajátmárkását vettem, az olcsóbb (az nem hatotta meg, hogy megmutattam, hogy az elfogyott, meg amúgy is tudvalevőleg halál szar minőségű volt)... és akkor ő parádézott az új, stílusos ruhákban, én meg járhattam az ötéves leggagyibb kínaiban meg az unokatesóim levetett gönceiben