Megbántottam a párom, tisztában vagyok vele, de miért nem ért meg?

Régóta együtt vagyunk (8 éve). Töretlen (volt) eddig a kapcsolatunk, együtt élünk már 5 éve.

Sűrűn járunk a szüleihez (vidékiek), akiket nagyon csípek és ez kölcsönös.

Ha ott vagyunk náluk, akkor egy napot mindig feláldozunk a rokonaira.

Az én problémám itt kezdődik:

Eleinte szívesen mentem, nem volt semmi visszatartó dolog. 3 évet jártam úgy a rokonokhoz, hogy minden véleményemet lenyeltem.

Utána "beteg" lettem és fél évig szigorúan ágyhoz voltam kötve. Emiatt nem mentem ki, sőt a szülei jöttek inkább hozzánk, mint mi hozzájuk, hogy pihenni tudjak (elvetéltem).

Telt azidő, már jobban éreztem magam, az orvos is áment mondott a mindennapokra.

Viszont hiába mentünk le a szüleihez, én nem mentem velük tovább a többi rokonhoz. Egyszerűen nem volt se energiám, se türelmem, se kedvem hozzájuk.

Egész nap ott ülni és hallgatni a káromkodást, szagolni az ápolatlan büdös testüket, hallgatni a helytelen beszédüket (mint pl. pékséges és társai), stb.

Pár napja a párom rákérdezett, hogy miért nem megyek velük mostanság már ki a rokonokhoz?

Hiszen ők eléggé hiányolnak és már örülnének, ha mennék.

Elmondtam neki őszintén, amit gondolok róluk, bár hozzátettem, hogy tudom, hogy őt ezzel most nagyon megbántom. Erre azt mondta, hogy ő nem bántódik meg, igaz rosszul esik neki, de tudja, hogy valóban gondok ezek.

Ráadásul még ő hozta fel azt, hogy mennyire idegesítő az, ha valaki buta. Mégpedig úgy buta, hogy tehetne/tehetett volna ellene.

Tegnap már azt hittem, hogy ezt a témát lezártuk egy életre és megértette a problémáimat. Viszont tévedtem, ugyanis megint felhozta ezt és teljes mértékben nekem támadt, hogy mit képzelek magamról.

Megkérdezte, hogy majd az esküvőre se fogom őket meghívni meg, ha végre valahára gyerekünk lesz, akkor nem fogom elvinni hozzájuk?!

Úgy felidegesített, hogy összeszedtem pár dolgomat és eljöttem a barátnőmhöz.

Ma egész nap hívogatott, de mondtam, hogy látni sem akarom. Gondolja át a tegnapi napot és utána beszélhetünk.