Hány évesen alapítottál családot? Mikor számít későnek?

Egyáltalán nem vagy elkésve...

Nekem a 30 felett későnek számít...NEKEM , de az unokatesómnak, a szomszédlánynak, és meg ki tudja hány másik nőnek nem.

Nekem azért keső, mert szeretnék "fiatal" anya lenni (ami már nem biztos hogy leszek), ezen felül megvan hozzá a párkapcsolatom, lakás ahol élünk..stb

De mindez azért, mert szerencsesen alakult az életünk...

Ne érezd amiatt magad rosszul. Hogy van egy ismero

Elküldte...

......hogy van ismerősöd, aki a semmire mert gyereket vállalni.

Nem mindenki találja meg a párját 21 évesen mint én.

Nekem is előfordulhatott volna, hogy nem az "igazit" találtam meg....

Gonolj bele, hogy valakik összejöttek 21 evesen, és 23 évesen már ott a baba, tehát tisztán kb1 évet voltak együtt...az azért nem sok, aztán jött a gyerek, utána pedig ottvan.

Egy gyerek nagyon csodás dolog, de a legjobban működő párkapcsolatot is megviseli, hiszen egy megváltozott élethelyzettel kell szembenézni.

A te időd is el fog jönni. De a túlzott akarás nem segít....

Nekem js volt ilyen időszakom a párom előtt, nem is jött össze semmi, elkezdtem másra koncentrálni ( én a sulira mert egyetemre jártam) rájöttem, hogy pasi nélkül egyszerűbb az eletem, hiszen tudok másra koncentrálni bulizni, ismerkedni....3 hét múlva belépett az életembe a vőlegényem.

Többeknél tapasztaltam, hogy ez akkor következik be, amikor már beletörődnek, hogy nem is kell.

Ennek az az oka szerintem, hogy az ember tényleg önmagát adja, hiszen nem érzi, hogy "tétje" lenne, nem látni a görcsös akarást, vagy szimplán a görcsösséget......

Fiatal vagy még....

26/ n

Nekem 28 évesen született az első gyerekem, 35 évesen a harmadik. Én már a 28-at is későinek tartom, de kb. 40-nél húznám meg az abszolút "késő" határt. Ha belegondolsz, 40 évesen születik a gyereked, majdnem 60 leszel, mire érettségizik, lehet, hogy meg se éred, hogy a saját lábára álljon.

Ismerek pár embert, akik nagyon korán szültek (18-20 évesen) és a gyerekükkel sokkal jobb a kapcsolatuk a kis korkülönbség miatt, mint azoknak, akik a 30-as éveikben vállaltak gyereket. Más kérdés, hogy a 18 évesen szülők egyike sem él már együtt a gyerek apjával.

Ne fájdítsd a fejed emiatt! Pontosan tudom, hogy mit érzel, néha rám is rám jön az öt perc... Én lány osztályba jártam középsuliban, 36-an voltunk. 36-ból 19-nek van már gyereke, ebből 4 az, akit még a terhesség előtt elvett a párja, a maradéknak egy részét eljegyezték/elvették a gyerek miatt, a másik részét még csak meg se kérték, össze se költöztek, csak "járnak", pedig már ott a baba, és bizony van olyan is, amelyik gyereket nem vállalta az apja.

Én itt vagyok 25 évesen, egy diplomával a kezemben, napi 2-5 állást pályázok meg és valami nagyon el van szúrva, mert még csak egy interjún voltam egy év alatt. A párom 32 éves, 3,5 éve vagyunk együtt, egész jól keres, de nem élünk együtt, mert én nem akarok a nyakára költözni úgy, hogy csak kiadásaim vannak. Azonnal megkérne, ha kapnék egy állást, s egyből elkezdenénk a babával is próbálkozni, ha meglenne a gyedre jogosító időm. De sajnos nincsen. Persze bevállalhatnánk így is, de hiába keres jól a párom és hiába van egész szép megtakarítása, ha leépítenék (amire sajnos van esély, multinál van), akkor nézhetnénk egymást, szóval a gyes kb. annyi lenne, mint halottnak a csók. A mostani állása előtt 1 évig volt munkanélküli, nem bírnánk ki 1 évet kereső nélkül egy gyerekkel, mi nem tudnánk a szüleinkhez menni.

Szóval hiába szerettem volna fiatalon gyereket és hiába van hozzá egy jó kapcsolatom, még így is várnom kell legalább 1-2 évet. És én már későinek érzem, akár mikor fogok szülni, mert úgy terveztem, hogy 26 előtt lerendezem a gyerekszülést és kész. De ez momentán kizárt. Sajnos...

Azon kívül, hogy nem foglalkozol a dologgal, és arra koncentrálsz, hogy legyen állásod, megtakarításod, hogy ha jön az igazi, akkor tudjatok egyről a kettőre jutni, mást nem tehetsz. Legyenek szakmai céljaid is, ne csak a gyerekvállalás. Bár tudom, hogy ez nehéz, mert én mindig is sok gyereket szerettem volna és főállású anya akartam lenni, de be kell látom, hogy ebben az országban ez nem így működik. Én is nagyon irigy vagyok arra, aki a semmire képes vállalni egy gyereket, de én erre képtelen vagyok. Pedig úgy, mint sok osztálytársamnak, már nekem is lehetne babám...

Egyrészt elszomorít, hogy nekem nincs, másrészt örülök neki, hogy nem kell azon gondolkodom, hogy miből fogok pelenkát venni és hogy fogom kinyögni a rezsit. Mert a FB-on nagyon tündériek az ismerőseim kisbabás képei, de mellette ott van az is, hogy sokan nyomorognak közölük, hogy alapvető dolgokat meg tudjanak venni a gyereknek.