Tényleg ennyire 'rossz gyerek' lennék?

A helyzetem ennyi. Szerelemgyerek vagyok. Sokan mondták, h ha én nem jövök hamarabb, a szüleim rég nem lennének együtt, már 22 éve házasok. Apámmal sose értettem szót. 1* nem dícsért meg, nem emléxem olyanra, h megölelt vagy puszilt volna, soha nem mondott nekem 1 jó szót sem. Van 1 húgom is, ők már jobban megértik egymást, de az sem a legjobb. Van 1 fiú unokatesóm, 5 éves, apám szeme fénye, többet kommunikál vele 1 hétvégén, mint velem 1 év alatt... Ez még a kisebbik gondom már, mert megszoktam. A nagyobbik az anyámmal van. Az elmúlt időben nem kapok tűle mást, csak, h milyen sz*r, szemét, hülye vagyok, aki semmit nem csinál, képtelen vagyok bármit is megcsinálni. Nem csodálja, h nincs munkám (3 hete diplomáztam), és azt se csodálná, ha soha nem lenne munkám, mert képtelen vagyok bármit is megcsinálni. Néha felcseszem az agyam, mert tényleg nincs kedvem vmihez, és akkor benyögöm, h mi lenne, ha most a húgomat nyaggatná (mosogatás, porszívózás...) és akkor még jobban kiakad, h lusta disznó vagyok, meg az ő korában én se csináltam meg semmit (ami nem igaz), meg, h ő a kicsi. Csak, h mikor én voltam 17, akkor is ő volt a kicsi 13 éves és nekem kellett csinálni a dolgokat, de ugyanígy 13 éves koromban is.

Néha megszállja anyámat vmi, és akkor 1-2 napig milyen jó vagyok, aztán folytatja. Most épp megint egy semmirekellő vagyok, és már nagyon elegem van.

Az ilyen 'apróságokon' már meg se lepődök, h semmi nem jó, amit én csinálok, pl ha befestem a hajam, akkor de hülye vagyok, h ilyet csinálok, ha meg nem, akkor miért nem ápolom a hajam, vegyek már 1 doboz festéket. Ha ruhát veszek, akkor minek vettem már megint, tele a szekrényem, de ha meg nem veszek, akkor megint az ócska göncöket hordom... és így tovább...

Mit csináljak, h anyámtól ne csak a szidást, b*szogatást kapjam?

Azt már tudom, h apámmal csak akkor tudnám elfogadtatni magam, ha fiú lennék, szóval soha...

22L