Egy srác vagyok, akinek egyre nehezebb a kapcsolata az édesanyjával. Múltkor odáig fajult kettőnk között a veszekedés, hogy azt mondta, haza se menjek. Szerintetek milyen megoldás lehet hosszútávon egy ilyen kapcsolatra?

Muszáj bizony! Az ilyen anyáról le kell tudni szakadni, ha máshogy nem megy, akkor erővel. Anyukád bizony önző ember: a birtokának akar tudni. "Kiskoromban mindentől eltiltott, annyira erősen szeretett maga mellett tudni." EZ nagyon-nagyon súlyos nevelési hiba és kőkemény önzés!

Senki ne vegye magára és tisztelet a kivételnek! Csak példakánt írom, a Kérdezőnek.

Van oylan nő, aki csak gyereket akar, aztán nagyon hamar lelöki a pasit magáról, és rátekeredik a gyerekére - iszonyúan torzítva a lelkét.

Pszichiáter, vagy pszichológus segítsége a leváláshoz, anyuka érzelmi zsarolása ellen, a férfivá érés miatt, a saját jövőbeli életed miatt, és ha csak lehet, apuka megkeresése. Ha nem lehet, akkor különönsen ajánlott az, hogy minél előbb keress meg egy szakembert!

Anyukád felnevelt: köszönet érte. És ennyi. Tudd: egy jó szülő SOHA, SEMMIKOR nem nyújthat be "számlát" azért, amiért felnevelt! Az ő döntése volt, hogy téged vállalt, az ő döntése volt, hogy egyedül nevelt fel - de ha mindezért "cserébe" folyton hálát vár, és megszabná az életed folyását, ha örökre maga mellett akar tudni, gyerek-szerepben és nem enged leválni, felnőni, saját családot alapítani, akkor semmi más, mint egy önző ember. Az ilyet ott KELL hagyni!

Csakhogy az nem megy ilyen egyszerűen, az érzelmi kötés és a közös múlt miatt. Ha kitéped magad az érzelmi csomójából, a hálójából, akkor is megszenveded, mert mindig ott lesz a hiány érzése, ha nem mered ezt megtenni, akkor örökre a foglya maradsz, és soha nem leszel képes Felnőtté válni - nemhogy férfivá!

Ezért ajánlott ilyenkor egy pszichiáter vagy pszichológus segítsége, ő egy satbil pont és támasz, amikor igazán szükséged lesz rá.

Engem anyum anno kizárt a házból, a pincében vagy a sufniban aludtam, feltúrta a cuccaimat, kötekedett amikor a barátnömmel voltam, szó szerint mondta, hogy "senkinek nincs ilyen sz@r gyereke a földön".......... annyi mindent sorolhatnék, annyiszor megbántott, a sárga földig tiport.

Egy napon otthagytam, összeomlott, 3 hónap elteltével meglátogattam. Azóta külföldön vagyok, egy évben egyszer találkozunk, támogatom anyagilag, normálisan beszélünk, viszont soha nem fogok rá példa értékü anyaként tekinteni.

Nem vagy a tulajdona. Attól még szeretheted, mert leválsz tőle. Itt az ideje, hogy felnőjetek mind a ketten. Ki mondta, hogy ez nem jár szenvedéssel?

"Szenvedés van." - Buddha