Miért fog el a sírás, valahányszor telefonon beszélek anyummal?

Az a helyzet, hogy anyu munkabeosztás megváltozott már egy ideje. Eddig délután mindig itthon volt, velem volt, tudtam kivel beszélni. Most viszont, mióta már délutánra jár dolgozni és este jön haza, 10-kor, egyedül vagyok itthon és délutánonként fel szoktam hívni. Nem beszélünk semmi olyanról, amitől okom lenne sírni, de miután lerakom a telefont mindig olyan sírhatnékom támad és esetleg még a könny is kicsordul a szememből. A suliban sem minden oké. Vagyis nincs semmi, talán épp ez a gond. Alig van néhány barátom, és ők se olyan barátok, akikkel délutánonként eljárhatok shoppingolni a városba, vagy moziba stb. Magányosnak érzem magam. Annyira úgy érzem, hogy egyedül vagyok, hogy nincs senkim. Már azóta, mióta anya így dolgozok (lassan féléve), de a sírás az új, eddig nem volt, csak nem rég kezdődött. Tudom, hogy zárkózott vagyok, meg minden és barátkoznom kellene, de az nem megy olyan könnyen egy olyan társaságba, amibe lassan 4 éve vagyok, és tudom, hogy én vagyok ott a kis senki, meg minden nap azzal kell szembenéznem, hogy milyen csúnya vagyok. És ezt nem úgy mondom, mint a többi lány, csak úgy azért, hogy a másik azt mondja: nem is vagy csúnya, gyönyörű vagy. Nem. Én tényleg ronda vagyok, állandóan ezért piszkálnak. Próbálok ellene tenni: tornázok itthon, egészségesen étkezek, és próbálok mindent megtenni, hogy szebb legyek, de nem megy. Próbálok minden egyes beszólást félvállról venni, úgy tenni, mintha nem is érdekelne és túllépni rajta. Az álmaimra gondolni, de ezt már nem fogom sokáig így bírni.

14/L