A fiam nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, mit csináljak?

Semmi sárdobálás nincs itt. Ha engem gyerekkoromban így leterheltek volna a felmenőim mindenféle különtanárral, különfoglalkozással, ilyesmivel és elvették volna a gyerekkoromat, nekem sem lett volna semmihez sem kedvem. Nem robotok vagyunk, hogy a teljesítményt nézzük a másikban, főleg nem egy kisgyerekben.

És miért kellene céltudatosnak lennie egy 10 évesnek? Hagyd játszani, még gyerek.

Ötletekre vágysz?

Velem a szüleim játszottak, pl társasoztunk. Egy jó családi társasból sokmindent le tudsz szűrni a gyerek képességeire vonatkozóan, vagy ország, városozzatok, vagy bármi amit közösen csináltok. Szakítsatok rá időt, sok sok figyelmet (nyilván most is megkapja, de próbálj minél többet)

Ha a gyerek érzi, hogy jók a közös családi dolgok, megnyílik és talán lehet majd vele komolyan beszélgetni. Ne kérd számon és ne érezze, hogy csalódást okoz. Egyszerűen csak beszélgessetek.

Szerintem sokat vársz el egy 10 évestől.

Ti megírtatok előre egy programot, s azt akarjátok lefuttatni a gyereken, mint valami számítógépen... „A fiam nem váltja be a hozzá fűzött reményeket”Felejtsétek el! Töröljétek a fejetekből, a lelketekből mindazt, amit neki szántatok az ő életében...

Mint valaki már írta, érzi az elvárásotokat, és ez súlyos teher neki, valószínűleg ennek áll ellen, s esetleg egyenesen titkolja a tehetségeit... Ezek bonyolult, családpszichológiai folyamatok, érdemes lenne barátkoznotok a családterápia gondolatával. Főleg szegény egyke, s ennek a dolognak az egész súlya rajta van egyedül.

A gyerek ajándék. Rátok lett bízva, hogy segítsetek neki annak lenni, amiért ő idejött. És az valami más, mint amiért Te vagy az apukája jöttetek.

Nézzetek rá inkább érdeklődve arra a gyerekre minden nap, kíváncsian, hogy „Na, kis ember, Te ki vagy, s mit hoztál magaddal?” Ha a SZABADSÁGOT érzékeli a kis antennáival körülöttetek és nem a REMÉNYEITEKET, akkor tud önmaga lenni...

Mindez azt jelenti, hogy Nektek kell most egy nagyot fejlődnötök a személyiségetekben, hogy tudjatok váltani a gyerekhez való viszonyulásotokban is. Vagy nagyon fiatalok vagytok, vagy túl sikeresek, s még az élet nem tanított meg a másik ember misztériumának tiszteletére. Lehet, a Ti kisfiatok épp azért jött, hogy általa tanuljátok meg...

Gyereket „kapni” nagy méltóság. Azt jelenti, Valaki megbízik abban, hogy jól tudjátok csinálni...

Egyszer egy apuka így összegezte szülői pályafutását: „Eleinte én akartam megnevelni a gyerekeimet, de egy idő után rájöttem, hogy ők nevelnek engem...”

Boldog szülőséget kívánok Nektek!

:)

Oké, hogy elvárjátok, hogy az iskolában önmagához mérten jól teljesítsen. Érettségi megszerzése oké. Ezt tőlem is elvárták volna, de én nem akartam érettségit. Ha valami nehezem megy, de csak akkor, ha nehezen megy és csak abből az egy vagy két tárgyból küldjétek magántanárhoz. Ha ennyi mindent rám erőltettek volna nekem sem lenne kedvem még ahhoz sem amit szeretek.

10-15 évesen én sem tudtam még mi szeretnék lenni. Aztán egy iskolai szakkörön megkedveltem a kézműves foglalkozásokat és kézműves (fazekas) lettem és én ezt szeretem. Ne aggódj érettségi után sem késő nyelvet tanulni. Hagyd, hogy a gyereketek rájöjjön mi az amit szeretne az életbe. Énrám nem kényszerítettek semmit, mégis megtaláltam azt amit szeretnék csinálni. Hagyd játszani azt a gyereket! Ferde énképe alakulhat ki és lehet, hogy csak nagyon későn fog rájönni, hogy Őneki semmi öröme a nyelvészetben vagy amit ráerőltettek, és akkor később nezezebb lesz neki megtanulni, mert pl 30 évesen sehol nem vállalják a tanítását, ha mondjuk orvos akar lenni.

Szerintem teljesen normális kiskölkötök van.

Én még általános végén sem tudtam milyen pályán mozgolódjak és mihez értek. Tök átlagos voltam. Nagyjából csak a rajzoláshoz értettem ,de az is csak csak hobbi szinten.

Úgy 18 éves koromban jött a felismerés, hogy én szeretem a természetet... úgyhogy most itt kuksolok egy egyetemen környis szakon és nemsokára megyek ki külföldre... na bumm.

Szerintem teljesen normális, ha 10 évesen még nem tudja mit szeretne... én 14 évesen se tudtam ,amikor középiskolát kellett választani.

22/L

Tanács: hagyjátok játszani, adjatok neki szabadságot (egészséges méretek között), kezeljétek úgy mint egy átlagos gyereket. Ha megérett már benne az elhatározás tudja merre menjen.

A cím alapján, ne haragudj, de először azt hittem, egy 25 éves srácról van szó. De csak 10 éves! Akkor még senkinek sincs kiforrott személyisége, érdeklődése. 10 évesen ti is elég szétszórtak voltatok, szerintem.

Egyébként abban a korban egyáltalán nem látszik, hogy valaki a matekhoz vagy a művészetekhez vagy mihez konyít. (Tudom, anyám mondta: ált. iskolai matektanár.. :D)

;)

Az könnyen meglehet, hogy megérzi (merthogy a gyerekek nem buták, mint tudjuk) azt, hogy ide-oda külditek és kicsit szorong tőle.

Üljetek le játszani, ha lehet; vegyetek egy társast. Van egy csomó féle-fajta, ami közben segíti pl. a logikai gondolkodás fejlesztését vagy bármi.. én pl. a Catan telepeseit imádtak, a mai napig, nagyon klassz. :)

Volt egy barátnőm, na.. a leírásod az teljesen olyan, mintha a szüleit hallanám. Ne! Ráértek. Nem fog elkallódni, csak töltsetek vele minél több időt. (Mert úgy is el lehet valakit hanyagolni, ha beíratod mindenféle foglalkozásra, de közben te magad nem beszélgetsz vele stb.) Sajnos, én rossz példát látok, mert az az ismerősöm most 21 éves, makacs, önfejű, nem hallgat senkire, lenézi a szüleit, de szájhúzva tanulja a főiskolán azt, amit azok anno.

Külföldi középiskola? Hát besz*rok.

Az én apám amúgy villanyszerelő én meg mocskosul nem értek hozzá. Anyám meg óvónő én meg nem bírom a gyerekeket.

Hihetetlen egyesek mit képzelnek magukról.

Hagyd már, hadd legyen gyerek a 10 éves kisfiad. Ne hajtsd állandóan. Gondolom a külön tanárt meg az úszás oktatót többször látta már életében mint téged meg az apját.

Engem is cseszegettek amúgy a szüleim minden sz*rral. Hát első adandó alkalommal arrább és költöztem 60 km-rel. Rád is ez vár..