Miért ilyen elviselhetetlen a nővérem?
én most vagyok 18, ő pedig 21. (énis lány vagyok) nemsokára összeköltözik a barátjával,(olyan 2-3 hét) és mióta ez biztos, utálatos, bunkózik mindenkivel, és nagyképű lett. kijelentette h anyáék hogy meg fogják szívni, mert én lusta dög vagyok, semmit nem fogok segíteni,ha ő elmegy. és rosszul esett, mert azt elvállalom h lusta vagyok, de megcsinálom, amit kell. max nem úgy mint ő, h reggel 8kor felkelek, idegbajos módjára kitakarítom a házat, csak hogy azt mondhassam 'én csináltam egyedül'. mert ezt csinálja. nekem meg ha van vmi dolgom, nem az az első h nekiállok, hanem felkelek, eszek, meg megcsinálom a saját dolgomat és majd utána nyugisan nekiállok. ma pl egyedül voltam itthon, annyi lett volna a dolgom h majd megetetem a kutyákat, erre most hazajött, elkezdett veszekedni h miért nem ettek még a kutyák, meg ilyenek. holott nem értem miért kell pontban délbe ennyijük. még legalább 3 órát itthon vagyok, lett volna rá időm. de ő megetette, hogy megint azt mondhassa h nem csináltam semmit. meg elkezdett üvöltözni h mekkora kupi van, és miért nem pakoltam össze. mert holnap jönnek vendégek, és tnap kitakarítottunk, és nem értem mit kellett volna ma is csinálnom.
és nagyon hangulat ember! ha összeveszik valakivel, egyből ilyen bunkó, de ha jó a kedve akkor visitozik meg röhög. mindig mondja h ha kell pénz (mivel ő már dolgozik) nyugodtan szóljak. tegnap előtt kértem KÖLCSÖN 500ft-t buszra, tegnap összevesztünk, mert csúnyán beszélt velem, és persze nem hagytam magam, és visszakiabáltam h "te hülye vagy" és egyből jött, h persze mikor pénz kellett, akkor jó volt, meg akkor nem hülyéztem le. akkor miért mondja h nyugodtan kérjek?ha utána hozzámvágja h kértem. mert h ő ad, akkor már úgy beszélhet velem ahogy akar, de én nem szólhatok vissza, mert tartozok neki? .... elég fura. Meg ahogy nem tetszik neki vmi, hívja anyát, h én milyen trehány vagyok stb. holott nyáron is megcsináltam mindent, mikor mindenki melózott,és nem ő rá kellett várni.
miért ilyen?
régen nagyon jófej volt, szerettem vele lenni. most meg már rosszul vagyok ha hazaér.:\
Szerintem te se vagy ártatlan bárányka. A kutyás rész miatt kifejezetten mérges lennék rád én is, ugyanis az állatok megszokják, és azért kell nekik akkor enni adni, mert éhesek. Te mit szólnál, ha anyukád leült volna tv-zni, miközben sipákolsz, hogy éhes vagy és csak vállat von... majd egyszer kapsz, még itthon vagyok órákig.
És abban is igazat kell adjak a tesódnak, hogy előbb elvégzi a munkát és utána csinálja a saját dolgát. Ha te is így teszel, nincs rajtad támadható pont, nem köt ebbe bele.
Valószínűleg azért lett ilyen veled, mert ő rájött már, hogy milyen a nagybetűs élet, te pedig elég gyerekes kis világban él, ami valljuk meg, sokkal jobb. Persze ezért nem hibáztatlak, addig élvezd amíg lehet, de próbálj kicsit kevésbé lusta lenni és legalább a szerencsétlen kutyákat etesd meg... Pénzt meg sose kérj senkitől, mert sosincs jó vége. Baráttól, rokontól, banktól, maffiától pláne ne. :D
utolsó: nem vagyok ártatlan bárányka. vagy hogy írtad. mondtam h tudom h lusta vagyok, de ennyiből nem az anyám, h dirigáljon nekem, és ezt anya is mondta már neki.
egyébként a kutya etetésről csak annyit, h vett egy vizslát féléve. egy hónapig oda volt érte, törődött vele, aztán mikor már nagy kajla lett, szart rá, pedig akkor kellett volna megnevelni. egyáltalán nem törődött vele, még kaját se adott neki, hanem nekünk kellett. szal ő se egy nagy tökéletesség ennyiből. addig jutott, h most elajándékozta a kutyát.és egyébként most is itthon volt 2 órát, és szart a kutyákra, csak odakészítette a kaját és nem etette meg (csak azt hittem) és mondogatta h etessem meg. namost, ha annyira fontos h mikor esznek akkor ő miért nem ad nekik kaját?
egyébként nagyon ritka ha egy időbe tudunk nekik kaját adni, mert ha nincs itthon senki, akkor csak a szüleim adnak, és ők este 7ig melóznak.
óóóó mintha a saját húgomat olvastam volna...ahogy rólam ír...hát én megértem a nővéredet...ugyanez a szitu nálunk is...ha tudod, hogy lusta vagy, és megkérnek valamire, miért nem teszed meg? mér nem látod meg magadtól a munkát? miért nem pakolsz el magad után? most lehet h le fogsz pontozni, de teljesen megértem a növéredet...megcsinálja a dolgokat, többet mint te, aztán meg csak a kutyát kéne megetetned, de arra se vagy képes időben és normálisan...biztos máshoz is igy áll...csodálkozol, ha idegbeteg lesz? jó, az rossz h hangulatember...ez az ó hibája, de valószinű, ha odatennéd magad, és megcsinálnád a dolgokat időben és rendesen, nem vitatkozna és nem jönne ki a sodrából...látod, hogy lusta vagy...akkor meg mit vársz? dicséretet? nálunk is ugyanez van, és az idegeimre megy h ötször többet dolgozok itthon mint ő, aztán jön és azt is szétcs*szi...és ha csinál is valamit, azt se jól...teljesen igaza van a nóvérednek, de h ezzel nem fog elérni semmit az is biztos...most már ugyis mindegy...elköltözik, azt meg ő is te is kibirod már...inkább tedd oda magad...
22L
"biztos máshoz is igy áll..." jav.: biztos, hogy máshogy is igy állSZ...
előző voltam
Hát nem tudom.Egyrészt csak a Te erziód hallottuk,az övét nem.
Én sem vagyok egy rendmániás,de megcsinálom inkább hamarabb,hogy ne legyen veszekedés és hogy ne a páromnak kelljen amikor hazajön,vagy anyának.
(Így a veszekedést is elkerülöm anyával)
Amugy én sem szeretek kupiba lenni,néha ellustulok,de a Te helyedbe nem hagynám,hogy a nővérem csinálja aki még dolgozik is.
De alegrosszabb,hogy egész nap otthon vagy,szegény kutyust meg meg sem eteted:(
Gondolj bbele,Te reggelizel meg minden,mert előbb ezeket tudod le ahogy írtad,a kutya meg majd eszik ha lesz kedved adni neki:S
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!