Ti, hogy állnátok hozzá az ilyen rokonokhoz?
Hosszú lesz...
Mamának két gyereke van,apukám és apukám nővére.
És apukám nővére férjhez ment és kiköltöztek Olaszországba ,és ott jól megszedték magukat.(ma már milliárdosok)
A férje üzletember, járja a világot, de nyáron mindig itt vannak (már nagyszülők).
Van itt Mo. 4 nyaralójuk ahol a nyarat töltik majd augusztus végén mennek vissza olaszba.
És ide is kiszoktak jönni, az egész család.Mi viszont éppenséggel nem élünk olyan jól mint ők....
Mamám sem és apukám szereti apukám nővérének a férjét.
Ez a viszony kölcsönös,de nem úgy értsétek,hogy meglátják egymást és már be is szólogatnak,nem így van csak nem szeretik egymást, jó pofiznak egymással,de mikor elmennek egyből jön a kibeszélés,gyűlölködés (mindkét oldalról)
Volt már,hogy apukám nővérének a férje kölcsön adott apukámnak, 200 ezer forintot ,azóta sem tudjuk visszafizetni.
Apukám operatőrként dolgozik a helyi tvnél, meg esküvőkre is hívják ,de évről évre kevesebb a munka.Idén még esküvőre sem hívták pedig akiknek eddig esküvői filmet csinált mind elégedettek voltak, 12 órákat dolgozik egy filmen mert ő is szokta összevágni és nem ilyen szart csinál amit 2 óra alatt összelehet dobni,tehát jó,szép,igényes munkát csinál.
És mivel a sógora (nővérének a férje) ismer mindenféle tv-s embert apukám megkérte,hogy segítsen neki valamilyen munkát keresni.
Beajánlotta a tv2-höz,de efelől azóta sincs semmi hír (2 éve volt)
Aztán megbeszélték,hogy szerez neki valamilyen munkát.
Olaszországban egy stadionban kellet neki eredményjelző táblát javítani (mert a sógor ezzel üzletel,erdményjelzőket árul) 200 ezer forintot fizetett neki.(de ez csak egyszeri munka, ezzel nem vagyunk kisegítve)Egy hétig dolgozott ezen a táblán meg a sógornak egy barátja is ott volt.(ő is magyar)
És akkor ez a másik ember (ő is utálja a sógort) nem is mert apukámmal róla beszélni,hogy milyen egy szemét ember, mert úgy gondolta hogy apukám a rokona biztos nagyon jóba vannak.
De aztán apukám valahogy szóba hozta és akkor rájött ez az ember is,hogy nem csak ő utálja egyedül.És még az is kiderült,hogy az a másik ember 400 ezret kap a táblák javításáért, holott ő meg úgy gondolta hogy apukám mivel rokon legalább 7-800 ezret keres ezzel.
És mivel apukám sógora a főnöke ennek az eredményjelzőtáblákkal foglakozó cégnek a lánya is ott dolgozik havi 1000 eurós fizetéssel.
Mondta apukámnak hogy ő is jöhet oda dolgozni,de csak egy hónapra való munkát tud adni 200 eurós fizetéssel.(ugyan azt a munkát amit a lánya csinál 1000 euróért)
Aztán erre apukám azt mondta hogy nem megy mert ő nincs kisegítve ilyen alkalmi munkákkal(ez a felajánlás és a táblák javítása között 2 év telt el,tehát nem rögtön következő munkának ajánlotta)
Aztán mondta hogy jó keres neki másik munkát.
És milyen munkát??Mosogató....
Na itt rendesen kiakadt apukám.
Jó jó, rendes dolog a sógortól ,hogy egyáltalán foglalkozott azzal hogy keressen neki munkát,na de ilyen munkákat?!
Más haverjának az ismerősét bejuttatta az RTL-hez,pedig az még csak nem is rokon,nem is haver.
Egyszer apukám nővére mamámmal beszélt telefonon és apukám felvette a telefont és pont róla beszéltek,hogy hogy elszórja a pénzét meg ilyenek.
Na ebből megint vita lett.
De még annyi mindent tudnák írni hogy az nem igaz.Egy könyv jöhetne ki belőle.
Tehát,ti ,hogy állnátok hozzá egy ilyen emberhez aki a rokonotok??
ha taxi sofőr vagyok és kapok 100.000 ezret,a másik taxis meg 300.000-et akkor sem mondok fel,mert a msáik többet kap mint én,mert az a 100.000 Ft is több mint a semmi!
nem tudom milyen mosogatói állást ajánlott a sogór apádnak,de még itt MO-n a konyhalányok/kézi fiuk akik mosogatnak is megkapják a min,bért. Külföldön is meg kell kapni az ottani min.bért. Tévedésbe vagytok,vagy csak igazolást keresel h szidjuk veled a sogórt
Köszönje meg hogy átvágta??
Ugyanúgy és ugyan azt a munkát megcsinálta mint a másik (a másik sem volt szakmabeli) és kevesebbet kap?!
Azért mert tudja hogy rosszul élünk és hugyért szarért megcsinálja azt a munkát amit ő mond csak legyen pénz...ezt köszönje meg??
akkor lakoltassanak ki,haljatok éhen,mit bánom én.
Ha vki anynira szarul él,akkor nem csak ottthon mereszti,hanem midnenféle "alja" munkát elvállal,"csak" 200.000-ért is!
Úgy tudom az olvasást első osztályban tanítják vagy ha válaszolsz egy kérdésre olvasd el azt amit mások válaszoltak köztük a kérdező kommentjét is és aztán írj,de ha nem tudod értelmezni a többi választ kímélj meg a saját választól.
Pár hozzászólással ez előtt írtam,hogy nem otthon ül és mereszti a seggét hanem megy és keresi a munkát és ha egyszer a filmezés a szakmája akkor nem tud elmenni pilótának.
Filmezni szokott és ezzel jobban megél mint a mosogatásból.Ezért nem vállalta a mosogatást.
De nem azt mondom hogy jól élünk a filmezésből ,semmi extra kiadásunk nincs ,számlák és kaja, erre pont elég egy hónapra.
De közben tönkremennek a dolgok, és nem tudnuk őket pótolni.Ezért kellene olyan munka, ami több fizetést ad, és a sógornak nem kell semmit sem csinálnia hogy munkát keressen amx telefonálni, és ha már a barátai ismerősének gond nélkül szerez fix állást a rokonának miért nem tud?? keressen,
"De ha az ember nehéz helyzetben van, igenis meg kell ragadnia minden lehetőséget, hogy átvészelje a nehéz időszakot! Ti ezt nem vagytok hajlandóak elfogadni!"
Nem tudom ezt mire írod,de ha kamerázik akkor nem tud mosogatni,ha a mosogatást választja kap 80 ezret egy hónapban,ha a kamerázást, akkor 100-120 MAX.
Most melyiket választod??
Mosogatsz mert azt ajánlotta neked a rokonod??
Vagy az jobb lenne ha bűnöző lenne a családom és betörnénk hozzád és vinnénk a cuccaid??
Ez lenne a jó??
Mert nekünk igen,több pénzünk lenne,de nem tesszük....
Pedig ez is egy lehetőség.
Meg írja valaki,hogy örüljön,hogy "csak" 200 ezret kap.
Ez kb annyit ér hogy egy évben kapsz egy pohár vizet.
Több mint a semmi,ezért vállalta el, de ő fix állást szeretne nem olyat hogy táblát javít,utána mosogat,utána aszfaltozik utána autót szerel,nem ezermester....(főleg nem hogy félráon csinálja mindenzt míg a másik a dubláját kapja)
Félreérted,nem akarunk mi meggazdagodni...
Vagy is persze megakarunk,mindenki az meg akari, mi megélni szeretnénk barátom,megélni!
A kettő nem ugyan az....
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!