"Mérgező" anyós? Ellenség lettem

Előre szólok, hosszú lesz kicsit.

4 hónapos a kislányom, férjemmel vidéken élünk, közeljövőben költözünk vissza a fővárosba.

Én költöztem le vidékre, a párom kedvéért. ő ide valósi, távkapcsolatban éltünk ezt megelőzően. De eszembe nem jutott, milyen "fogadtatás" vár rám itt. Nem anyósékkal lakunk, külön lakásban és külön városban, de 15 km-re tőlük.

Amíg nem költöztem ide (Budapesten laktam) úgy éreztem, sőt tudtam, hogy szeretnek, nagyon szerettem ide járni, jól éreztem magam,nagyon egymásba szerettünk a párommal, különben nem is költöztem volna ide.

Kiderült, végtelenül rossz döntés volt, most csak a családi dolgokat tekintsük. Férjemmel hálistennek boldogan, szerelemben élünk.

Mikor ideköltöztem, előtte derült ki, hogy terhes vagyok, így én itt soha nem is dolgoztam, terhesen nem vesznek fel ugye sehova, meg kis város, kb. 0 lehetőséggel. 8 hónapig itthon ültem, barátok nélkül,depressziósan, fájó szívvel vártam haza a férjemet minden nap, akinek semmit nem kellett változtatnia az életén, a lakóhelyet leszámítva. (eddig egész életében otthon élt, szülőkkel-testvérekkel)

Anyósom egész terhességem alatt különféle dolgokkal "szembesítgetett", hogy rólam ezt meg azt terjesztik, így meg úgy láttak a városban, stb... utólag kiderült, ezek az ő agyszüleményei. Egyre jobban éreztem, "kegyvesztett" lettem, mióta ide költöztem, természetesen mert elvettem a fiát.

A baba születése előtt 1 hónappal házasodtunk össze. Ennek egy szóval nem örült, mikor bejelentettük, nem szóltak rá semmit, csak hogy ez a mi dolgunk. Aztán nekem annyit mondott utána, hogy "na, rábeszélted?"

Esküvő előtt 1 héttel rám támadt az udvarukon, náluk, én akkor már 34 hetes terhes voltam. Hogy takarodjak vissza Bp-re hogy mi a frászt (csúnyább kifejezéssel) keresek én itt, hogy tönkreteszem a fiát, és hogy nem is a páromtól van a gyerek... Zokogtam a földön, mint egy állat, nem védett meg senki sem... szemem láttára tépte szét az esküvői meghívót...minden indok nélkül, soha nem bántottam őket... hogy "megb*zhatjuk meg úgyis csak elválunk.." ilyeneket kiabált.

Esküvőnk is nagyon gázos volt, pont ezért, végig csinálta a fesztivált, zokogott, tüntetőleg félrevonult, esküvőnk reggelén még páromat hívogatta, hogy ő úgysem jön el, megnézhetjük magunkat,érezze magát minél szarabbul (mármint a párom) stb stb....Lakodalmon is ott volt végül,de nagyon gázul viselkedett, csak vele szabadott foglalkozni, stb... Nem , és nem veszi észre, hogy ezzel egyrészt magát égeti, másrészt a fiának, az én férjemnek okoz fájdalmat, amit látok is rajta az ilyen "akciók" után.

Kislányom megszületett, de őszintén szólva, nem merem vele egy helységben sem együtt hagyni. 6 hetesen már ültetni akarta... Sosem mos kezet, ha ide jön hozzánk, cipőt nem veszi le, én szóltsm rá, hogy mosson kezet mielőtt hozzáér a kislányomhoz. Azt mondanom sem kell, esküvőnkre nem kaptunk tőlük semmit (anyós+ apóstól), se egy fillért, se egy lapot, de még egy törött poharat sem. De a kisunokájának sem hozott még soha semmit. Itt most nem arról van szó, én az anyagiakat nézem, de szerintem szokás, és illik, ha mást nem jelképesen. Sajátjából soha, semmit.

Mikor még nagyon nehéz volt itthon, a babával, újszülőttként, férjemnek hozott kaját, amit én nem is láttam soha, mert rendszerint én bent voltam a babával a szobában, ők meg kint a konyhában, csak hallottam hogy szó volt róla.

De akinek volt gyereke, tudja, az első hetek milyen nehezek, milyen jól esik egy kis segítség, figyelmesség. Nagyon nehéz apró baba mellett főzni és a háztartást is elátni.

A kicsi keresztelőjekor is a templomban, tüntetőleg félre vonultak, ugyanúgy mint az esküvőnkkor, nem tetszett nekik, hogy nem rendeztünk vendéglőben ebédet, gondolom. (hogy nem hívtuk meg őket semmire.)És megjelentek, megintcsak üres kézzel, egy kedves szó nélkül.. sőt kifejezetten nyersek voltak velem (mert szóba mertem állni egy falujuk beli rokon nővel, akit ők utálnak, nem tudom miért... Nekem nem ártott... ).

Férjemet hozzák nagyon nehéz helyzetbe. És nem látja, a fiát bántja, nem engem.. az hogy ennyire tapintatlan, és mintha nem tudná, mi az ami illendő.

Én anyám 130 km-re lakik innen, nem milliomos, de hetente 1x jön, alap hogy kezet most, hoz ennivalót férjemnek és nekem, meg mindig valami apróságot hoz a picikének is. Sosem nyúlt úgy a babámhoz, hogy féltenem kelljen tőle.

Szerintetek mi ebben az esetben a megoldás? Oké, hogy elköltözünk, de az addig lévő időben?

Férjemet látom, hogy bánatos, az ő helyzete baromi nehéz ebben az esetben.

Baráti, megértő válaszokat köszönöm!