Újabb anyós kérdés! Mit tehetnék?
Bevezetőként szeretném elmondani, hogy ne menjen félre a téma. Utáljuk egymást anyósommal úgy, hogy jobban már nem is lehetne :), de mostanra lecsillapodott a helyzet annyira, hogy minimális kommunikációval, feszültségkeltés nélkül letudjuk a találkozásokat, pl. "szép az idő, süt a nap".
A probléma unokat témában lenne. Anyósom nem egy kifejezett anyatípus, a férjemet is korán szülte, nem volt még érett a feladatra, bár már átlépte a nagykorúság határát. Így ugyan egy háztartásban éltek, de a férjem is vita nélkül állítja, hogy a nagymama nevelte fel. Most viszont úgy tűnik szeretné pótolni amit kihagyott, de szerintem nagyon félremegy az ügy. A lányomra gyakran igényt tart, úgy-ahogy megyünk is, nem olyan sokszor, mint szeretné, ez is folyamatos konfliktusforrás. Na de most jön a lényeg, aki elhiszi, elhiszi, aki nem nem, de szó szerint nem tud vele semmit sem kezdeni, ha megkapja a lehetőséget. Mi is ott vagyunk vele, de olyankor csak a szoba túlvégéből szabad nézni, különben behisztizik, hogy még ezen alkalmakkor sem engedjük át neki a gyereket. Annyi történik, hogy leülteti a fotelba, hoz neki egy nippet, hogy "Nézd Lilike, kacsa!", és onnantól kezdve kb. nézik egymást némán. Igaz, a gyerek még nem beszél. :)
Komolyan, én csak csodálkozom, hogy a kislány nem mozdul, csak ül 1 vagy 2 órán át. (Kegyesen az evés-ivás igényét ellátHATOM...) Pedig alapvetően olyan mozgékony, hogy alig lehet tartani vele az iramot. Olyankor a játékait is hiába adom oda neki, úgy meg van illetődve, hogy csak szorongatja. De újfent kihangsúlyozom, hogy ha megpróbálnék belefolyni a gyerekezésbe, akkor olyan bőgés-ordítás következne, hogy ihaj. A NAGYMAMA RÉSZÉRŐL. :)
Szóval a helyzet kíméletes megoldását keresném, de egyszerűen semmi nem jut eszembe. Illetve múltkor benyögtem egy olyat, hogy "Mondjon a mama egy mesét!". Erre mosolyogva közölte a gyerekkel, hogy a mama nem tud mesét. Kész-passz. Már sokáig nem bírom cérnával, megszakad a szívem a gyerekért, de a stresszt sem bírom anyós kapcsán.
Van erre megoldás?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
11es, ez szép. Jön egy kérdező, problémája van, kérdez, te meg véleményt nyilvánítasz milyen anya. Ismeritek egymást? Vagy szinte semmi alapján ítélkezel?
Az én anyósommal sem lehet kettesben hagyni a gyereket. Nála ugrálhat az ágyon a 3 éves, mert mamánál mindent lehet. Amikor leesik és beütött a fejét a dohányzóasztal sarkába, 2 öltéssel varrják össze, akkor a gyerek a hibás nem ő. Tejjel itatja a laktóz érzékeny gyereket, mert csak divatból nem adok én neki. Vannak nem megbízható mamàk, akivel egy felelős szülő nem hagyja kettesben a gyereket.
A kérdésre visszatérve..
Nem tudom a gyerek miért nem jelzi, ha unatkozik. Lehet a mama mégis leköti. A kicsiket fura dolgok tudnak érdekelni.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Az én férjemre is mikor nagy ritkán anyós vigyázott, akkor voltak szép esetek. :) Agyrázkódás, vízben fuldoklás a strandon, az orra neki is őrzi a szekrényfiók sarka nyomát. :) Lehet, hogy tigris vagyok, de nem kockáztatok, egyenlőre nem. Majd ha már nagyobb lesz, és lesz valamennyi esze is a kicsinek, lehet elengedem. Egyébként annyira ülök a nyakukon, hogy amerikai konyhás a nappali, ők a nappali túlsó sarkában, én a konyha másik végében általában újságot nézegetek.
Az is felmerült bennem, hogy tényleg nem tud feloldódni a jelenlétemben (bocsi, de pont lesz*rom). Volt már, hogy bepisilésig csiklandozta, hiába próbálta elrángatni magát a gyerek. Ennek nem voltam szemtanúja, viszont levideózták!!!!!! és a férjem gépén véletlenül megnyitottam.
Egy másik válaszolónak írom: a látogatás végére már nyűgös, olyankor szólok, hogy délutáni alvásidő van (akkor is ha még valójában nincs), és hazajövünk. Itthon eszik, még játszunk, aztán leteszem, mire felkel minden rendben van.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Az is felmerült bennem, hogy tényleg nem tud feloldódni a jelenlétemben (bocsi, de pont lesz*rom)."
Ezzel el is árultál magadról mindent, nem csodálom, hogy az anyósod utál téged. Kibírhatatlan perszóna lehetsz, brutál mennyiségű ősanya vénával.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Nem ellened vagyok, de téged egyébként ez miért zavar? Valoszinü a gyerek élvezi, vagy csak már megszokta, lehet örül is neki, hogy az otthoni futkározásokat a mamánál ki lehet pihenni.:)
Vegyél valami fejlesztö játékot, és vigyétek magatokkal, a mamának meg mondd meg, hogy szeretnéd, ha ezzel játszana - igy nem megy kárba az ott töltött idö, söt még hasznosan is telik. Vagy ha bizol benne annyira, és jön a joidö, mondd neki, hogy menjenek ki a friss levegöre, sétáljanak, gyüjtsenek faleveleket, nézzenek ki a játszotérre. Bár azt nem irtad, hogy hány éves a lányod, de gondolom már tud járni.
Egyébként meg most le fogtok pontozni, de én elrejtenék egy kamerát egyszer a szobában, megnézni, hogy vajon csak miattam feszeng, vagy akkor is igy viselkedik, ha nem vagyok ott. Csak vigyázz, le ne bukj, mert az irto ciki helyzet lenne..:/
A csiklandozós esetnél nálunk volt anyós, és akkor még úgy gondoltam, hogy békén hagyom őket. Olyankor vasaltam, mosogattam, kimentem megetetni a kutyákat. Max. 10-15 perc alatt lezajlott a dolog.
Az meg, hogy milyen anyósom, akkor hagyjuk. Szívesen adnék virtuálisan itt mindenkinek egy napot vele. Aztán utána lehetne vitázni.
Kár volt mondjuk kiírni, érdemi választ nem sokat kaptam a kérdésemre, aminek a lényege az lett volna hogy vegyem rá őket, hogy ne csak üljenek.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Szia! A mi esetünk is hasolnó volt, én nem kerestem a megoldást, mert az anyósom nem érdemelt ennyit. Nálunk az idő oldotta meg. Nagyobb lett a kislányom, beszélgetni kezdtek aztán a kislányom kezdeményezett a játékban. Anyós meg vagy résztvett benne, vagy nem. Elég hamar beleun a játékba.
Jelzi a nagymama, hogy zavarja a jelenléted? Ha nem, akkor szerintem nem ez a probléma. Egyszerűen nem tud mit kezdeni egy ekkora gyerekkel. Én sem hagytam őket egyedül, csak rövid időre, mert nem bíztam benne. Anyósom a hátam mögött pocskondiázott engem a gyereknek.
Ha segíteni szeretnél, szerintem csak úgy tudsz, ha kicsit belefolysz a dologba. Vihetnél esetleg egy vastag állatos könyvet, azt megnézegethetnék, a nagyi megnevezhetné az állatokat, utánnozhatná a hangjukat. Ezzel egész hosszú ideig elvan egy gyerek. Ha nincs nála játék, vigyetek. Kis műanyag állatokat, néhány kisebb babát, könyvet. Vagy rajzolhatna neki a nagyi. Rajzolni csak tud. Esetleg olvashatna. Szerintem adj neki tanácsokat.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Ha a gyerekben nincs feszültség, ami a hazamenetel után kijönne, akkor nem kell problémázni ezen.
Egyébként ha félelmében ülne csöndben órákig, akkor legközelebb már ellenkezne, sírna, amikor anyósodhoz indultok.
Ha ilyen nincs, akkor hidd el: a gyerek alapvetően nem érzi magát rosszul ott.
Ha csak ülnek és nézik egymást, az téged miért zavar?
Ha te csinálnád ezt minden nap, az tényleg visszavetné a fejlődését, de az, hogy néha vendégségbe mentek és ott ez történik, ebből ne csinálj problémát.
Azzal egyetértek, hogyha anyósod olyan ostobaságokat csinál, hogy a bepisilésig csiklandozza, akkor mindig legyél a közelében.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!