Ti elfogadnátok ilyen ajándékot anyósotoktól? Jogos a gyerekei dühe? Mit tennétek, fontosabb a béke?
Férjemmel 5 éve váltunk el. Két gyerekünk van, nagyon jó a kapcsolatuk a nagymamájukkal és ezáltal velem is. Sokat segített anyósom amikor visszaálltam dolgozni (1 és 3 évesek voltak a gyerekek).
Apósom 2 éve elhunyt, amibe anyósom belerokkant. Egy ideig pszichiátrián volt, amikor onnan kiengedték nem volt hová mennie. Az egyik gyereke küldöldön van, az exemnél az új párja nem egyezett bele, a harmadik gyerek otthon volt a kisbabájával, nem vállalta őt is. Nekem nem volt szívem egyedül hagyni, ide költözött. Sokat javult az állapota, már 4 hónapja újra otthon él. A gyógyszereit még néha ellenőrzöm, számáit én fizetem (odaadja a pénzt rá) de főz magára, csinálgatja a kertet, újra elkezdett kötni.
Most azt mondta, hogy mivel én ápoltam bő 1 évig, szeretné rám íratni a házat. Én mondtam hogy aludjon rá párat, beszéljen a gyerekeivel és ügyvéddel. Továbbra is ezt szeretné.
A gyerekei azóta folyton hívogatnak, szinte zaklatnak hogy milyen pénzleső vagyok stb. Esküszöm nem ezt néztem, hanem hogyha ő annak idején nem segít, akkor nem tudok visszamenni dolgozni, albérletet fizetni... nem tudom, mi lett volna velünk. Plusz a gyerekeim is imádják, örülök hogy még sokáig az életük része lehet.
Ti mit tennétek? Ő ragaszkodik hozzá, de azt sem akarom hogy évekig pereskedjünk a gyerekeivel.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Az a helyzet, hogy a saját vagyonát annak adja, akinek akarja. Még csak az sem számít, hogy ki "érdemli meg", az csak könnyíti a helyzet elfogadását.
Ha az anyósod olyan ember, mint a nagynéném, akkor a kérdés fel sem merülhet, mert rádíratja, ha tiltakozol, ha nem, eldöntötte, nincs apelláta.
Ha a gyermekek nem értik meg, az elsősorban az ő bajuk. Pereskedni miért kéne? Örökségnél a köteles részt megkapnák, de az anyósod szerencsére még él is. Amit egy cselekvőképes felnőtt ember rád irat, az a tied, pont.
Bár igaz, lehet, hogy pert tudnak indítani, de megnyerni nem tudják, ha van igazság a földön...
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Én nem értem, miért akadtak ki a gyerekei. Főleg, az exed, aki itthon van és lehetősége is lett volna segíteni és nem segített. De valamennyire az a gyerek is segíthetett volna, akinél baba van. Ha magához veszi az anyját, akkor azért megoldható lett volna.
És akkor még rád vannak kiakadva?
Megértem anyóst, hogyha ilyen jóban vagytok, akkor ő így segítene neked. És persze nemcsak neked, hanem ezzel végül is az unokáinak segít.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
A gyerekekre iratást minden csak nem jó ötlet, mert attól kezdve a kérdezönek gyakorlatilag semmi joga sincs a haáznál, szükség esetén el sem adhatja a gyerekei nagykorúságáig.
Ha az anyós ügyvéddel csináltatja meg a szükséges papírokat, akkor biztosítva van a kérdezö. (Ha meg a néninek haszonélvezeti joga marad, akkor ö is)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
# 12/23 Időpont ma 09:50 válaszom nem tudom ki miért pontozta le.
Esetleg meg tudná indokolni is? Vagy az már nem megy?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
23!
Azért lehet jó ötlet, mert mivel nem nagyon akarja elfogadni a kérdező a házat, de anyós hajthatatlan, ez egy kompromisszumos megoldás.
Másrészt van ám annak jó oldala is, ha kiskorú a tulajdonos, mert így anyós gyerekei által megtámadhatatlan, hiszen a gyámhatóság védi a gyermek vagyonát.
És de, el lehet adni a házat, ha ugyanolyan értékben (vagy drágábban) vesz szintén a gyermekek nevére egy másik ingatlant az anyuka. És gyámhatósági közbenjárással bonyolítható le adásvétel, akinek a célja az, hogy a gyermek vagyona ne legyen kevesebb.
De ez csak egy opció a kérdező problémafelvetésére.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Másrészt van ám annak jó oldala is, ha kiskorú a tulajdonos, mert így anyós gyerekei által megtámadhatatlan, hiszen a gyámhatóság védi a gyermek vagyonát. "
Ez (majdnem) pontosan így van, arról nem beszélve, hogy ha apuka is beállna a pereskedők közé a saját gyerekei ellen, az szinte eleve vesztes ügy a felpereseknek.:-)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"Pszichiátrián volt, jogos a gyanú, hogy nem felelőssége teljes tudatában cselekedett. "
Attól függ, mi volt a diagnózis. Nem mindegy, hogy vki súlyos demens, skizofrén, stb. vagy csak egy mezei idegösszeomlása volt egy sokkhatás (halál) miatt.
Az anyós nincs felügyelet alatt, így saját maga dönthet az ügyeit illetően.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!