Van olyan asszony aki szereti az anyósát?
Hát tőlem is messze van szerencsére :)
Akinek van egy fia meg egy lánya,az talan job anyós tud lenni,vagy akinek a saját anyósa rosszindulatú volt,nem?
A volt feleségem, meg néhai édesanyám kifejezetten szerették egymást.
Az viszont alap volt, mint a két család részéről, hogy mi egy másik, új család vagyunk, szóval semmiféle "szándékkal" nem szólt senki bele az életünkbe, ismerték, beszélgettünk róla, de semmi nyomulás - majd ők tudják, hogy lesz a jó nekik. Ha meg tévednek, hát majd tanulnak belőle.
Az anyósomról:
Egy kis lakásban laktunk a férjemmel, az egyik nyugdíjas szomszédasszonyt jól ismertük, jó viszonyban voltam vele.
Elköltöztünk albérletbe, mert építkeztünk, az anyósomék pedig beköltöztek ebbe a kis lakásba, mivel Szerbiából Budapestre költöztek. Férjem kérésére minden bútort és háztartási gépet az anyósoméknak hagytunk, hogy ezzel is segítsük őket!
Később a szomszédasszonytól megtudtam, hogy anyósom heti egy alkalommal kiöltözik, feltűnően kisminkeli magát és elindul egyedül valahova.
Szomszédasszony kérdésére, hogy hova megy, azt válaszolta, hogy: "Megyek a fiamhoz takarítani, mert a menyem olyan lusta, hogy nem csinál semmit, én pedig nem bírom nézni, hogy koszban és mocsokban élnek."
Egy fia volt, a férjem, én pedig a menye. Soha nem takarított nálunk!
Nem is engedtem volna meg neki, hogy nálam takarítson!
Nálam mindig tisztaság volt, ezt a szomszédasszony is tudtam, mivel gyakran járt nálunk, amikor a kis lakásban laktunk. Azt is tudta, hogy én mindig csináltam valamit, mostam, főztem, takarítottam, a férjem pedig otthon mindig az ágyban volt és a TV-t nézte. Szóval, az anyósom hazudott, mert a fia volt lusta, nem a menye!
A szomszédasszony elmondta, hogy sejtette, hogy az anyósom hazudik, azért is, mert egy ember nem megy takarítani úgy kiöltözve és kisminkelve, mintha lakodalomba menne!
Még egy eset, a sok közül:
A születésnapomat nem kívántam ünnepelni, hanem a férjemmel szerettem volna kirándulni (pl. állatkertbe).
A szülinapom előtt 2-3 nappal, megjelent anyósom és közölte, hogy ő és az apósom ebédre jönnek hozzám a szülinapomra és főzzek valamit!
Nem is terveztem őket meghívni!!!
Mivel az albérletben nem volt ebédlő asztalunk és rendes székek sem (csak 2 irodai szék az íróasztaloknál), édesanyám felajánlotta, hogy szervezzük meg az ebédet nála, az ő lakásában.
Nem örültünk ennek, és nagyon haragudtunk az anyósomra, mert ilyen pofátlanul tolakodó.
De a rémálom csak ezután következett:
A születésnapomon (az anyu lakásában) csak az apósom jelent meg és közölte, hogy az anyósom nagyon beteg, ezért nem jött el.
Meg is jegyezte, hogy: "Nem fogja már sokáig húzni az öreglány, nagyon beteg a szíve"
Szó szerint arról beszélt, hogy az anyósom "haldoklik".
Szóval, miatta készítettünk ebédet, tortát vásároltunk, stb., de ő nem jött el, mert "beteg a szíve" és "haldoklik"...
Arra viszont nem gondolt, hogy én tartom a kapcsolatot a szomszédasszonnyal, aki elmondta, hogy az anyósomnak semmi baja nem volt, és azon a napon elmentek együtt uszodába, ahol jókat pancsoltak!
Anyósom pedig elmondta neki, hogy a születésnapomon kellene, hogy legyen, de "nincs kedve" elmenni, és az én, illetve a szüleim "buta pofáját nézni egész nap", ezért inkább elküldte az apósomat, mert ő egyébként is unatkozik...
Ez csak két példa arról, hogy milyen volt anyósom.
Elváltam. Tönkre tette a házasságomat.
Egy fiam van aki már 15 éves. Nem akarja látni ezt a nagymamáját, mert ahogy mondja: nagyon gonosz az öregasszony.
Még a saját unokájával is gonosz! Már 2 éve nem találkoztak!
Azzal a tudattal fog meghalni, hogy még az unokája sem szereti.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!