Van olyan asszony aki szereti az anyósát?

Szerintem azok szeretik az anyósukat akik tudják hol a határ és nem akarnak mindenáron belefolyni az "új család" életébe. Vagyis elfogadják, hogy a gyerekük és a párjuk már új családnak számít.

Nekem is vannak olyan barátnőim akiknél ez annyira jól működik, míg vannak olyanok (mint sajnos nálunk is), hogy az anyósnak meggyőződése, hogy ő már tapasztaltabb (amit nem vitatok), de nem képes megérteni, hogy ami nekik megfelelt, az nekünk nem biztos, hogy ugyanúgy jó. A nő is egy családból érkezett ahol voltak szokások így a két félnek muszáj összegyúrnia a kettőt és a két félen múlik melyik családból milyen szokásokat vesznek át vagy alakítanak ki számukra jobb szokásokat. És ez nem azért van mert lenézzük az anyós értékrendjét/szokásait, hanem egyszerűen így jobb és kész.

Nekem ugyan még nem az anyósom, de semmi gondunk nincs egymással, teljesen szuperül kijövünk. Ha ő lesz az anyósom, akkor nyugodt leszek felőle.

Nővérem közös telken, ikerházban él az anyósával, és imádják egymást. Mondjuk az a nő tényleg egy tündér, én is nagyon szeretem.

Èn nagyon szerettem, sajnos elhunyt nemrèg. Tènyleg nem volt vele semmi bajom.

26N

Vannak, csak ugye a gyk-ra a panaszkodók írnak fel általában. Plusz azért még sima barátságot is nehezen köt a legtöbb ember, nehezen talál olyan embert, akivel 100%-ig jó a kapcsolata, passzolnak egymáshoz, szóval anyósból is nehezen találni ilyet, de ez nem feltétlenül az anyós hibája.

Nekem nem rossz a kapcsolatom anyósommal, de nem is kifejezetten jó. Anyósom nem rosszindulatú, és sztem nincs gondja velem, mert kb. én vagyok a villámhárító a fia és közte, mert én (intelligens módon) konfliktuskerülő típus vagyok. Viszont még ha nem is rosszindulatból, de ő is az a típus, aki folyton mindenbe beleszól, és azt hiszi, csak azért, mert többet élt, mindenben neki van igaza és csak az a jó, amit ő csinált anno, mert "a fiam is felnőtt", "még élek", "tisztességesen dolgoztam, van nyugdíjam", "régen ez volt"... közben meg nem veszi észre azt, hogy teljesen más az élet, mint 40-50 éve volt, amikor ő volt 20-30 éves. És ezeket néha elég nyersen, helyenként bunkón tudja előadni. Pl. jó ideig nem értette meg, hogy manapság nem az van, mint az ő idejében, hogy elvégzett egy technikumot, és az első helyre ujjongva vették fel, ahova méltóztatott jelentkezni. Már azért is puffogott, hogy az egyetemi abszolvációm után másfél hónapig nem kerestem állást, mert már el volt intézve a nyári vakációnk a párommal, és elég hülyén vette volna ki magát, ha július közepén elmegyek egy interjúra úgy, hogy ja, és bocsi, de 3 hét múlva elmegyek 2 hétre a Balatonra, szóval úgy tervezzetek velem. És ebből ő azt vette le, hogy én lusta vagyok meg kényelmes, és egy évig nem lesz munkám, akkor is minimálbéres. Meg amikor elkezdtem aktívan állást keresni, akkor kérdezgetett, hogy hova adtam be, mit, milyen lehetőségeim voltak, és azért lustának meg hülyének tartott, hogy nem fogadtam el olyan munkát, ami a város másik felében volt, és 1+ órát kellett volna kiutaznom hozzá (Bp-n élek, és nem is vmi nagyon periférikus külkerületben amúgy) ráadásul nagy valószínűséggel fizikai munkás minimálbért kaptam volna érte, meg nettó 100ért, jutalékos rendszerben nem mentem volna el vmi Zepter-jellegű céghez "HR-esnek", ami ki tudja, mit takar, mert az interjún kitértek a kérdés alól és mismásoltak. Inkább kerestem tovább 3 hónapig, és most átlag felett keresek egy olyan cégnél, ahol megbecsülik a munkaerőt és korrekt bért fizetnek a munkáért.

Szóval ilyen dolgai vannak, egyszerűen nem lát bele a mai világba, de osztja az észt, hogy mi mit csinálunk rosszul és hogyan.

Nekem kicsit hasonló az anyósom, mint az utolsó válaszolónak (nem a kérdezőnek). Nem rosszindulatú, hanem néha gondolkodás nélkül kimond dolgokat. Pl. a kapcsolat elején folyton a súlyomra tett megjegyzéseket, meg a külsőmre, de úgy, hogy távozáskor egy igazi vaskos parasztasszonynak éreztem magam a végére. Aztán rájöttem, hogy neki ez a fő témája. Akár evés közben is előhozza, melyik ismerős mennyit hízott, ki fogyott, ki mennyit eszik. Általában nem reagáltam le, csak mosolyogtam, vagy rájátszottam, hogy nem érdekel. Aztán fogytam, akkor meg kiemelte, hogy csak két számmal vagyok kisebb méretű (meg kb, húsz centivel magasabb vagyok). Szerintem nagyon nehezen emészti meg az idő múlását.

Meg neki is voltak ilyen bezzegrégen, meg milyenlustanőkvannak manapság hülyeségei...én ilyenkor ráhagytam, elvégre megváltoztatni úgysem fogom, legyen véleménye, alig találkozunk.

Igaza volt annak is, aki azt írta, hogy kölcsönös tisztelet és intelligencia kell még a jó kapcsolathoz, pl. édesanyám mindig így viszonyult a tesóm barátnőihez is, mindig normálisan beszélt róluk, nem azt nézte mibe lehet belekötni.

Amilyet írt a kérdező, olyan egyik barátnőmnek van, ivós-megmondom a tutit anyukája, hát mondjuk vele nem tudom hogyan jönnék ki, elég kemény, amikor bevágja majdnem az egész üveg hubit, aztán na majd ő tanácsokat osztogat. Vele nem is tartja a menye a kapcsolatot.