Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Köteles vagyok öket beengedni...

Köteles vagyok öket beengedni a saját házamba ha kiabáltak velem? Többi lent

Figyelt kérdés

A ház az én nevemen van. Párommal lakok akivel van 2 közös gyermekünk.

Apósom asztalos és régebben volt egy ágymatrac ami alá csinált keretet pozdorjából.

Mikor megszületett a gyerek kértem h kerekítse le mondta h nem lehet. Vettünk rá élvédőt ami mindig lejött ezért letakartam az ágyat ami ennek ellenére is éles volt. Mondtam páromnak cseréljük le de mivel nem szerette volna belementem h maradjon.

Erre május elsején még én aludtam az apja ébren volt de pont nem látta a 2 éves fiam elesett és hosszába szinte a teljes szemöldöke szétnyílt. Van egy kislányom is aki még kicsi meg én sajnos nem bírom az ilyet nézni párom és anyukám rohantak be a kórházba és összevarrták.

Mivel már előtte is ki akartam dobni mihest elmentek szétszedtem az ágyat. Azóta is bánt h ha nem másra hallgatok elkerülhető lett volna.

Mondtam apósnak telefonba h szétszedem. Arról nem tehetek h párom úgy csavarozta be h a csavarok feje kikopott így csak a kalapáccsal sikerült. Abba a pillanatba nem érdekel. És most sem.

Mikor eljöttek hozzánk két nap múlva addig se telefon se semmi. Gyerek szemöldökére nem szóltak semmit viszont az ágyért elkezdtek velem kiabálni. Gyerekek előtt a saját házamban.

Hogy azt az ágyat még el lehetett volna adni stb. Egyáltalán nem a gyerek érdekelte őket. A rosszba a jó h így esett és nem a sarkának mert akkor oda a szeme egy életre. Párom nem volt itthon nem tudja mi zajlott le köztem és köztük.

A lényeg h a fiam szülinapja volt és holnap jönnének köszönteni de ez úgy belém égett és belegondolva h szegény gyerek ha felfogná h az ágyat jobban sajnálták én nem szivesen látom őket.

Megkérhetem h ne jöjjenek? Két hétig nem érdekelte őket.

Elnézést ha hosszú lett.


2017. máj. 13. 23:22
1 2 3 4
 1/31 anonim ***** válasza:
83%
Persze, kérheted.
2017. máj. 13. 23:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/31 anonim ***** válasza:
80%

Nem vagy köteles beengedni. De ezt nyilván te is tudod. Megkérheted hogy ne jöjjenek. Nyilván.

Nem muszáj mindig mindent lenyelni az életben.

2017. máj. 13. 23:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/31 anonim ***** válasza:
76%

Mindketten túlreagáltátok, béküljetek ki.

A gyerekeket sajnos lehetetlen megvédeni mindentől, viszont ami meg lehetséges, azt kár elnagyvonalúskodni.

Örüljetek, hogy nem lett nagyobb baj. Boldog szülinapot a kicsinek!

2017. máj. 14. 04:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/31 anonim ***** válasza:
79%
Persze megteheted.De gondold át, hogy ezek az emberek a gyermeked nagyszülei és legfőképpen a férjed szülei.Biztosan ezt akarod?
2017. máj. 14. 07:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/31 anonim ***** válasza:
47%
Nyilván megteheted, a te házad, ahogy írod. Viszont nincs igazad. Tudtad, hogy veszélyes az ágy és mégis úgy hagytátok. Ez a ti döntésetek volt, a férjed nem akarta lecserélni, te meg belementél. Az meg minősíthetetlen, hogy ahelyett, hogy a balesetet szenvedett gyerekeddel mennél a kórházba inkább kalapáccsal szétvered az ágyat, ami ráadásul apósod keze munkája. Nem csoda, ha mérges volt.
2017. máj. 14. 07:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/31 anonim ***** válasza:
36%

Az uvoltozes gaz volt, az teny, es hiaba aposod keze munkaja, NEKTEK adta, innentol azt csinalsz vele amit akarsz. Nem a szent gral, basszus...

DE: a gyerekkel is kitolsz, ha nem koszontik fel!

En megmondanam a ferjemnek, hogy bocs de ahogy velem viselkedtek minosithetetlen volt, most egy darabig nem akarom latni oket, szoval vidd te hozzajuk es ne ok jojjenek!

VAGY: addig elmesz egy baratos programra vagy at a te szuleidhez. En ezek valamelyiket tennem.


Ha nem engeded be oket azzal egyertelmuen buntetni akarod oket csak epp ezzel most a gyereknek is rosszat teszel hiszen ot koszontenek fel. Ha te nem akarod latni oket, azt viszont megertem es a feljebb sorolt 3 megoldas barmelyike jo erre.

2017. máj. 14. 07:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/31 anonim ***** válasza:
79%
Akik szerint az a megoldas, h nem jonnek egy darabig, az utana hogyan bekul ki kesobb veluk?.... butasag ez, gyerekkel tolsz ki csak. Viseld el oket, v menj addig vhova ( bar ez is erdekes lenne h gyereked sznapja helyett mashol vagy).
2017. máj. 14. 07:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/31 anonim ***** válasza:
52%

Utolso, a gyerek szulinapja nem feltetlen az a nap vagy nem feltetlen akkor koszontik a szulok amikor aposek mennek koszonteni. Nalunk pl. van a gyerek szulinapja egy adott napon, tortazas, unneples, aztan egy masik nap aposek adnak neki egy jatekot azt annyi. (Ok sosem csinaltak nagy dolgot a szulinapozasbol).


Meg nehogymar barmit megtehessem! Ordibal valakivel aztan a valaki meg mintha mi sem tortent volna "puszi puszi de jo hogy jottetek, kertek egy kavet?"....ehhez szolgalelku naiv nyuszinak kell lenni.

Szoval menjen a ferj a gyerekkel vagy a kerdezo helyeben elhuznek amig aposek vendegeskednek. Erezze csak hogy paraszt volt, biztos nem hagynam annyiban.

2017. máj. 14. 07:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/31 anonim ***** válasza:
70%
Én se értem h minek kellett szétverni. Oké h ezek után nem akarod megtartani, meg jöhet az én megmondtam, de akkor mért nem mondtad apósodnak h itt van vigye ahova akarja?! Ez a kalapáccsal szétverős dolog elég ostoba és labilis idegzetű emberre vall.
2017. máj. 14. 08:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/31 anonim ***** válasza:
87%

Mondjuk ez így elég kemény, hogy nem mentél be a gyerekkel a sürgőssérire, mert nem bírod az ilyesmit.Senkit nem érdekel, hogy bírod -e vagy sem, a gyerekedről van szó és ott kellett volna lenned vele, amíg varrják.

Az ágy meg oké, apósod elcseszte, de ti vagytok a hibások, hogy nem szabadultatok meg tőle, amikor rájöttetek, hogy veszélyes.

Szétverni valóban nem volt a legjobb ötlet, ki kellett volna vinni a házból és akár visszaadni az apósnak, vagy odaadni másnak ajándékba.

Amúgy ha veszélyesnek tartottad, akkor miért "fogadtál" szót a párodnak, miért nem raktad ki az ágyat?

2017. máj. 14. 08:27
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!