Tukmálós/erőszakos segítség anyós-após részéről?
Előzmény: Vettünk a párommal egy használt kertes családi házat, napokban adják át a kulcsot.
Nem is a házzal kapcsolatos dolgok miatt izgulok, hanem a párom szülei miatt fáj a fejem az elmúlt hetek óta és csak erősödik bennem. Tudni kell, hogy a párom szülei pár évvel ezelőttig családi házban laktak, amit pénzügyi gondok miatt el kellett adniuk, jelenleg panelban laknak albérletben. Volt saját kertjük, havi egy-két alkalommal jártunk le hozzájuk a gyerekekkel. Most nekünk lesz egy házunk. Mindenki boldog, heppi. Csak...mióta a párom szülei is megtudták hogy lesz házunk, folyton folyton az vettem ki a beszélgetésekből, hogy ők jönnek a kertet rendezni. Mielőtt valaki negatív megjegyzést tenne rám, valahol örülök, hogy lesz segítség, de annak már nem örülök, hogy megkérdezésünk nélkül csak úgy belevágnak a segítségbe. Ez olyan erőszakos/ tukmálós segítség, én annak veszem. Meg se beszéltünk semmit, mert első körben az lesz az első dolgunk, hogy a házat rendbe tegyük, nemhogy a kertet! Magamból indulok ki, az egyik felem azt mondja, maradjak csöndben, örüljek hogy lesz segítség, a másik felem azt mondja, (ez utóbbi én vagyok) illet volna nekik megkérdezni, hogy kell e a segítségük, mire van szükségünk, vagy mit szólnánk hozzá, ha jönnének segíteni a kertet rendezni, stb. nem az hogy én jövök, már megrendeltem a palántákat, azt se tudom mi van. Kettő meg zavar, úgy tűnik hogy apukája se akar minket kibontakozni hagyni - mindenben neki van igaza, nem hagy szóhoz jutni. Hadd döntsük mi már el, mi hogyan legyen. A szüleim mások, ők is fognak segíteni persze, de ők nem azzal a nyomulós segítséggel. Párommal is beszéltem erről, azt mondta érti a álláspontomat, de a szívem mélyén azt érzem, hogy ez egy probléma kezdete...lesznek még ebből bajok. Hogyan tudnám ezt csírájában elfojtani ezeket a tukmálós segítséget? Hogyan lehet az ilyen dolgokat kezelni, hogy senki se bántódjon meg? Válaszokat köszönöm!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!