Tukmálós/erőszakos segítség anyós-após részéről?

Kérdező, ne problémázz!

Küldd át őket hozzánk, nekünk már tele a tökünk a kerttel, a munkával.

Akiben nincs meg erre genetikusan a hajlandóság (bennünk nincs) annak ez nagyon nagy teher.

Várjuk őket szeretettel, még a helyük is meg lesz fújva, mielőtt leülnek! :)

Én is csókolnám kezüket-lábukat!:)

Szóval, hozzám is jöhetnek!

Könnyű mondani, hogy hozzánk bezzeg jöhetnének, főleg, ha az embernek már van egy bejáratott kertje, amit "csak" rendben kell tartani.

A kert számomra, meg sok másik ember számára is ugyanúgy a háza, a magánszférája része, mint a konyha vagy a hálószoba és ugyanúgy nem akarja, hogy valaki abban rendezkedjen, eldöntsön dolgokat helyette.

Én sem örülnék neki, ha akár még a saját anyámék is úgy lennének vele, hogy kapva kapnak az alkalmon és úgy gondolják, hogy végre megint lesz kertjük. Nem lesz. Nekem lesz. Nekik volt (illetve az enyémeknek van is), azt úgy csinálták/csinálják, ahogy nekik jó én max. segítettem, ha kellett, de én se döntöttem/döntök el ott semmit, meg nem rendezkedtem/rendezkedek. Ők se fognak és punkt.

Nekem is anno amúgy kaptak az alkalmon és pl. tudom, hogy nagymamám jószívvel mondta, hogy majd ő szerez nekem fát, bokrot, virágot, ne vegyek, de az az igazság, hogy én pontosan tudtam, hogy milyen rendezett kertet szeretnék, milyen növényeket bele és miért, és mi hogy lesz beosztva, hol lesz a víz, az esővíz tároló, hova akarok csepegetőt, hol lesz a gyep, hol lesz a vetemény, hol lesz gyümölcs, hol lesz dísznövény, hol lesz madaraknak kialakított állomás stb. Nem úgy akartam csinálni, hogy ahogy esik úgy puffan ilyen volt ingyen, "jóaz" nézd csak ide még épp elfér. Én pl. a veteményesben is társítottam a növényeket, mert van ilyen lista, hogy mi mivel szeret együtt lenni és mitől védi meg például, meg mi mellé nem érdemes.

Mondtam is a nagymamámnak, meg a szüleimnek, hogy nagyon kedves, de már régóta tervezzük, hogy mik lesznek a kertben, mekkora, hol, miért és AKKOR HA olyat tud nekem adni, akkor nagyon-nagyon fogok örülni, de ne szedjen össze mindenfélét, mert tartjuk magunkat a tervekhez. És a segítségnek is nagyon örülök, AKKOR HA azt és ott csinálja, amire nekem szükségem van. Végül elfogadta mindenki.

Kedves 13/14-es válaszoló!

Eredetileg viccnek szántam a "hozzám jöhetnek" válaszomat, de téged olvasva kezdem komolyan így érezni.

Előrebocsájtom, hogy elfogadom azokat az érveidet, miszerint a kert kialakítása szívügye sokaknak, nekünk a fő szempont a tisztaság és a rendezettség volt, mivel szükségből költöztünk vidékre és így kertes házba.

Szeretjük a természetet, de nem értünk a kerthez, időnk sincs rá, nekem egy cserép virág átültetése is gondot okoz.

Ezért rendszeresen fizetünk valakinek, hogy tartsa rendben helyettünk, hogy valami pofája is legyen a dolognak.

Arról nem is beszélek, hogy nagyon nehéz embert találni, aki szívvel és lelkiismeretesen végzi a dolgát, még fizetség fejében is.

Látom, hogy a szinten tartása a kertnek mennyi időt jelent, ha egy hét kimarad, már látványosan elhanyagoltnak tűnik.

Egy ember kétnaponta 6-8 órát elpiszmoghatna vele, hogy látszata is legyen.

Nekünk a rendszeres fűnyírás, kapálás, metszés, permetezés és hadd ne soroljam, nem fér az életünkbe, a hangsúlyosan fontos tavaszi és őszi munkálatokról nem is beszélve.

Ezért hálás vagyok minden segítségért, még ha az illető, egy idegen, AKINEK FIZETEK, használja is a klotyót, vagy átöltözik.

Számomra természetes, hogy amikor megjelenik, megkínálom kávéval, délben ebéddel és megkérdezem tőle, hogy van a felesége, vagy milyen volt a gyerekek bizonyítványa.

Ha mindezt családon belül tudnám ingyen és bérmentve megoldani, nagyon boldog lennék, mert nekem a kertem rendben lenne, a családi program is megvolt, az öregek hasznosnak érzik magukat (és még jól is érezték magukat), mindenki boldog, a családi érzés erősödött.

Ez nem zárja ki azt, hogy mi döntsük el, hol legyen a veteményes, a pázsit, vagy a madáritató, ahogy ezt most is én határozom meg, ...pénzért.

Nem állítom, hogy ez az életforma mindenkinek megfelel, de nekünk nem lenne terhünkre a családtagjainkkal együtt lenni.

Nincs titkos életünk, amibe ne láthatnának bele, nincsenek olyan problémáink, amihez ne szólhatnának hozzá, "több szem többet lát alapon".

Meghallgatjuk, leszűrjük a számunkra is szimpatikus gondolatokat, azokat alkalmazzuk és béke van.

De ahány ház, annyi szokás!

Tényleg könnyű azt írni, hogy máshoz mehetnének. A kérdésből nem derül ki mit is akarnak a kérdezőék a kerttel kezdeni, de nálam a kert azt jelenti hogy: fű szinte mindenhol, valami szép virágzó bokor sorban a kerítés mellett, esetleg egy sor szőlő a másik oldalon, szalonnasütő, nyáron egy szép nagy medence, plusz homokozó a gyereknek. Idegbajt is kapnék, ha valaki palántákat kezdene el vásárolni.

Pároddal mondjátok meg nekik, hogy köszönitek a segítséget, ha szükség lesz rá majd szóltok, de ne hagyjátok őket teljesen elvadulni, még csírájában kell elfojtani a dolgot.

"Ezért hálás vagyok minden segítségért, még ha az illető, egy idegen, AKINEK FIZETEK, használja is a klotyót, vagy átöltözik.

Számomra természetes, hogy amikor megjelenik, megkínálom kávéval, délben ebéddel és megkérdezem tőle, hogy van a felesége, vagy milyen volt a gyerekek bizonyítványa.

Ha mindezt családon belül tudnám ingyen és bérmentve megoldani, nagyon boldog lennék, mert nekem a kertem rendben lenne, a családi program is megvolt, az öregek hasznosnak érzik magukat (és még jól is érezték magukat), mindenki boldog, a családi érzés erősödött."

Az a rohadt nagy különbség, hogy az idegen, akinek fizetsz az úgy is viselkedik és nem fogja magát olyan szinten otthon érezni, hogy már kellemetlen legyen mindenkinek. Egy idegennek az érzéseire nem kell olyan szinten tekintettel lenni, ha valami gond van mégis, vagy kezd túl sok lenni, sokkal egyszerűbb lerendezni a konfliktust. Szép az idill, amit felvázoltál a végére, csak nem mindenki öregeivel működik ez így. Csak a sajátodról írhatod, hogy milyen szép és jó lenne. Nyilván a kérdező se azért fázik az ötlettől már előre, mert az ő öregeikkel olyan frankó idilli képet lehet elképzelni a "közös" kertműveléstől. Én pl. ismerem a saját szüleimet, nálunk ez nem menne, anyám miatt. Apámmal nem lenne baj, de ha anyám véletlen valamihez hozzányomja nálunk a körmét, akkor már felhatalmazva érzi magát arra, hogy onnantól mindent jobban tudjon, folyton ott üljön, mindenbe beleszóljon, átvariálja, majd éj tudomozza és ha akármilyen kedvesen is ilyenkor szól az ember, hogy akkor vérig van sértve, hogy ahelyett, hogy örülnék, hogy ő a lelkét kiteszi. Így jobb, ha bele se kezdünk, mert csak a baj van belőle.

Kedves 19-es, 15-16 vagyok.

Igen, szép az idill amit felvázoltam és a különös szépségét az adja, hogy ráadásul még igaz is, mert ilyen szellemben élünk, bármilyen hihetetlen.

Meggyőződésem, hogy mindenkinek, mindent meg lehet mondani, csak nem mindegy, hogy hogyan.

Mi egymással szemben a családban az őszinte kommunikáció hívei vagyunk és csak olyan hangnemet engedünk meg magunknak a másikkal szemben, amit magunk is szívesen fogadunk.

Felesleges vitákat, presztízskérdésből nem generálunk, ha nincs különösebb tétje a dolognak, akkor engedünk.

Még nem volt okunk megbánni.

Tényleg sajnálom, hogy ez nem evidens mindenütt, teljesen mindegy, hogy szülő-gyerek-anyós-meny hibájából, a lényeg, hogy nincs meg az összhang.

Én nem akarok bírálni senkit, senkire nem akarom ráerőltetni a mi életünk sémáit, mindenki maga dönti el, hogy a kapott a "rokonkészletével" milyen viszonyt ápol és az számára mennyire okoz kellemes, vagy kellemetlen perceket, vagy éveket.