Mit tegyek, hogy az anyósom segítsen?

A történet a következő:

18 éve vagyunk házasok a férjemmel, aki egyedüli gyereke az anyósomnak és egyedül nevelte fel.

A férjem elmondása szerint jó anya volt, diplomást nevelt a fiából és lakást adott nekünk.

Eléggé szoros kapcsolat volt köztük, ettől féltem is az elején.

Engem az nagyon zavart, hogy a férjem ha nem is mindent, de sok mindent elmesélt az anyjának.

Nem mondom, hogy rossz volt a kapcsolatom az anyósommal, de nem néztem jó szemmel, hogy férjem naponta felhívta (100km-re lakunk egymástól) elmondja neki, hogy mi volt a munkahelyén, mik az események a baráti körben, vagy hogy viselkedik a gyerek az óvodában.

Sajnos elég problémás volt a gyerekünk, így általában olyanok voltak a sztorik, amikre nem voltam büszke.

Egyszerűen nem akartam, hogy bármit is tudjon az életünkről, így sikerült a férjemnél elérnem, hogy csak felszínes beszélgetéseket folytasson az anyjával.

Az anyósom nem egy buta nő, vette a lapot, soha semmit nem kérdezett, még a gyerekről sem, soha nem jött, ha nem hívtuk, vagy ha hívtuk is, valamilyen programjára hivatkozva kitért.

Bevallom, ennek akkoriban még örültem is, így a férjem csak a családjának tudott élni, abban a nagyon kevés idejében, ami a munka mellett maradt.

Most viszont válságba került a házasságunk, a férjem egy ideje ingerült velem és a gyerekkel is, idegenek előtt is ok nélkül rám förmed, belém köt, érzem, hogy valami nagyon nincs rendben.

Ha rákérdezek, akkor azt mondja nincs semmi gáz és hagyjam őt a műbalhéimmal.

Egyre sűrűbben igényli az anyja társaságát, folyton hívja hozzánk, az anyós meg vagy jön, vagy valamiért épp nem ér rá.

Ha el is jön és utalnék neki a problémákra, látszik, hogy direkt eltereli a beszélgetést és valami teljesen általános dolgot mond, vagy kérdez.

Látom a tendenciát, ahogy kivonult az életünkből, vagy tényleg nem érdekli? Nem tudom!

Volt, hogy elkezdtem neki mesélni egy problémás esetet és erre azt mondta, "Ne is folytasd, nem szeretném, ha ezt megosztanád velem, a ti életetek, a ti problémátok! Oldjátok meg!"

Most pedig nagy szükségem lenne a segítségére, tudom, hogy tudna beszélni a fia fejével, vagy legalább neki őszintén elmondaná a férjem, hogy mi a gond, de az anyósom úgy viselkedik mint egy idegen.

A múltkor azt mondtam neki, hogy jó lenne, ha összetartanánk, mert ő sem lesz fiatalabb, ha segítségre fog szorulni, akkor csak ránk, illetve rám számíthat, erre azt felelte, hogy szerinte az összetartásról neki nem kell meséljek, pontosan tisztában van a fogalommal, de egy percig ne törjem a fejem az ő jövőjén, ő öregotthonba fog menni, ha úgy érzi itt az ideje, már ki is nézett magának egyet.

Ezt leszámítva kedves, udvarias, de nagyon távolságtartó és a fia ezt sem hajlandó észrevenni.

Nem tudom mit tegyek, minden nappal közelebbinek érzem, hogy elveszítem a férjemet és az anyósom nem hajlandó nekem segíteni, szerintem bosszúból.

A 18 év alatt soha nem veszekedtünk, igaz, hamar kialakult a 3 lépés távolság, de most nagyon kellene, muszáj lenne, hogy mellém álljon, elvégre neki sem lehet mindegy, hogyha széthullik a fia családja.

Mit tegyek, hogy segítsen, de megalázni sem akarom magam?