Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Keresztszülö választás?

Keresztszülö választás?

Figyelt kérdés

Szeretnénk megkeresztelni a kisbabánkat. Mi már akkor ígéretet tettünk az ikertestvéremmel egymásnak, hogy egymást választjuk keresztanyának, amukor a férjem még csak nem is ismertem. Így őt szeretném választani. Anyósom eljött hozzánk és leállt velem kiabálni, hogy én hogy képzelem azt, hogy nem az ő lánya (férjem testvére) lesz a keresztanya. Mondtam neki, hogy ebből nem csinálunk ügyet, lesz két keresztany. Ő meg erre, tovább üvöltözve, hogy szó sem lehet róla, náluk az a szokás, hagyomány, hogy mindket családból választani kell. És az ő családjukból márpwdig a lánya lesz a keresztany.


Tudni kell, hogy van egy betegségem, ami miatt nem ajánlották a terhességet, mert a saját életemet kockáztattam. De én bevállaltam, mert nagyon szerettem volna, és hittem, bíztam benne, hogy minden rendben lesz. Így is lett.

Ezek után nem hogy örülnének, hogy van egy unokájuk ( mert a lányuk nem is akar gyereket, pedig 30 felett van, na de ez az ő dolga), de még most is mindenbe bele akarnak szólni.


Pár éve az esküvőnket szerveztük, saját pénzből, és ki is kötöttük, hogy így mi döntünk mindenről, de nem így lett, mert anyósom akkor is jött a hagyományokkal, babonákkal, meg sok más idétlenséggel és mindig azt mondta "nemszól bele, de másként ez nem lehet". Azén családom hagyományqira tettek magasról.


Mindig mindent ő akar megszabni.


De most úgy gondolom, hogy átlépett minden határt. Szerintem abba nem szólhat bele, higy kilesz a kisfiam keresztanyja.


Szerintetek van joga hozzá?


2016. nov. 24. 13:29
1 2 3 4
 31/38 anonim ***** válasza:
100%
Utolsó. Szerintem anyós úgy gondolta, legalábbis én így értelmezem, hogy lehet mindkét családból keresztszülőt választani, de KERESZTANYA csak az ő lánya lehet, tehát a másik családból keresztapát kell választani.
2016. nov. 25. 12:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 32/38 anonim ***** válasza:
38%

Lehetséges.

Bár én még ilyen marhaságot nem hallottam. Keresztapa a keresztanya férje - világéletemben így értettem, és mindenki más is, akivel erről beszéltem.

2016. nov. 25. 14:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/38 anonim ***** válasza:
100%
A férjed marha jól kimarad a konfliktusból, ezt a későbbiekben ne hagyd, igazából neki kellene elmagyaráznia az anyjának, hogy ti vagytok a gyerek szülei, ezért jogotokban áll azt felkérni keresztszülőnek, akit csak akartok. Ha egy idegent kérnétek fel, abba se lenne anyósnak beleszólása. Mivel a férjed ilyen szinten kimaradt a konfliktusból, akkor engem nem érdekelne a helyedben anyósom, a testvéremet kérném fel keresztszülőnek. Anyósomnak meg megmondanám, hogy én vagyok az anyja a gyereknek, én döntöm el, mivel az apját nem különösebb érdekli, hogy ki lesz a keresztszülő.
2016. nov. 25. 14:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/38 anonim ***** válasza:
100%
Mi a frászért lenne "joga" beleszólni az életetekbe? mit tud tenni? nem jön el a keresztelőre? Na és akkor mi van? te és a gondolom, anyucivalnemkonfrontálódom férjed meg minek hagyod, hogy a kedves jó anyósod irányítsa az életeteket?
2016. nov. 25. 15:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/38 anonim ***** válasza:
79%

"Bár én még ilyen marhaságot nem hallottam. Keresztapa a keresztanya férje"


Felénk meg mindenki hallott már "ilyen marhaságot", mert itt ez a marhaság a szokás. Egyik keresztszülő az anya testvére, másik keresztszülő az apa testvére. Nekem is anyám nővére a keresztanyám, apám öccse a keresztapám, a fiamnak az én öcsém a keresztapja, viszont mivel a volt férjemnek nem volt testvére, ezért az unokanővére lett a keresztanya. Nálunk ez magától értetődő, mindenki így csinálja a tágabb ismeretségi körömben is.

2016. nov. 26. 10:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/38 anonim válasza:
81%
huu nem olvastam végig a válaszokat, de én biztos jól elküldeném a drága anyósomat a pi....ba, legalább békén hagyna minket...egy idő után felesleges helyeselni a hülyeségeire, mert csak a fejedre nő...tudja hol a helye a ti családotokban...bele semmibe nem szólhat, max tanácsot adhat, normális körülmények között, utasítani semmiképpen nem utasíthat...hát ki ő..
2016. nov. 27. 18:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/38 acelsziv ***** válasza:
31%

Csak egy kérdés: Vallásosak vagytok?

Mert ha nem akkor mi a francnak megkeresztelni a gyereket?


És te miért mentél hozzá és szültél gyereket egy nyomorék, töketlen anyuci pici fiának? A házatlan csiga gerincoszlop a férjedhez képest.

2016. nov. 28. 08:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/38 anonim ***** válasza:
89%

Kedves kérdező, anyósodnak lehetősége volt meghatározni a saját esküvőjét, a saját gyermekeinek a keresztelőjét!

A ti esküvőtökbe sajnos beleszólt, mert "másként nem lehet", - a ti pénzetekért.

Most kell hagyományt teremtenetek! A ti fiatok keresztelőjére az általatok választott keresztszülő a jelölt (másként nem lehet!). Következetesen és kitartóan ragaszkodjatok hozzá!

Az üvöltözést elkerülve megírnám levélben fentieket az

anyósomnak (otthon ordítson...), tudjon a levélről a férjed is, írja ő is alá.

Ha minden kötél szakad, férjjel, gyerekkel, ikerrel elmennék másik templomba és megkereszteltetném a kicsit.

Keresztlevelet megmutatnám, az ordítozást elviselném.

2016. nov. 28. 11:12
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!