Ti mit tennétek, ha már nagyon beteg lenne egy rokonotok?

Múltkor nagymamámnál voltunk és idős gondozásról, betegápolásról beszélgettünk apósom kapcsán, aki rákos. Gégerákja van, jelenleg tünetmentes. Az egyetlen baja, hogy felszakadt a gégéje, amit megműtöttek neki, nem tud rendesen enni és fulladozik - múltkor, mikor bevittük a kórházba, azt mondták, asztmás rohamok, kapott infúziót, de nem lett valami jól tőle max egy napig. Levest szoktam neki főzni, múltkor is nagy tál krumplis tésztát vittem fel. Párom szokott neki még a tűzre is rakni, mert annyira gyenge, hogy nem tud. A fotelje mellett ott van a kandalló, előtte 5 cmre kb a láda tele fával és nem bír két rönköt sem rárakni annyira gyenge szegény. Párom még az éjszaka közepén is felmegy hozzá, ha nincs jól. Beszélgettünk arról, hogy mi lesz, ha rosszabbul lesz. Tehát, ha már nem bír gondoskodni magáról stb. Nagymamám azt mondta, nekem kell majd gondoznom. Első hallásra kikerekedett a szemem. Mondtam neki, hogy nagyi, szerintem félreértettem a kérdést. De mikor rákérdeztem, azt mondta, komolyan gondolja. Nem értettem... májusban fog megszületni a kisbabám, aki non-stop felügyeletet igényel az anyukája részéről. Ott van az estis tanfolyamom is, de ezt majd megoldjuk. Szóval így kerek-perec rákérdeztem, hogy amellett, hogy főzök, mosok, takarítok, udvart rendben tartom, kertben dolgozunk, suliba járok, nevelem a kisbabámat, takarítsak apósomnál és gondozzam majd, ha nem lesz már olyan állapotban, hogy magáról tudjon gondoskodni. Merthogy én úgyis otthon fogok ülni. o.O Konkrétan majdnem leestem a székről, mikor meghallottam... Nem arról van szó, hogy nem szívesen segítek mert csak páromnak az apukája. Ha már magunknak főzök, főzök neki is, ha lehozza a mosnivalóját, kimosom, párom le szokta nyírni a haját ilyesmi. Ugyanezeket megtenném a nagyszüleimnél is, a szüleimnél is. Ugyanúgy ápoltam páromat, mikor eltört a lába. Főztem rá, vizes borogatás, ápolgatás. De nekem valahogy arra már nem lenne gusztusom, hogy pelenkáztatás és hasonlók... Ugyanúgy a saját családtagjaimnál sem. Bizonyos pontig ápolok mindenkit, de rosszul vagyok attól, hogy mást pelenkáztassak, fürdessek és a legrosszabbul az esett, hogy úgyis itthon fogok ülni. Pedig ez nem igaz! Attól, hogy itthon ülök, rengeteg dolgom van. Mindegy is, igazából csak arra lennék kíváncsi nálatok hol van az a pont, ahol még ápoljátok anyóst/apóst/szüleiteket/nagyszüleiteket és mikor van az, hogy azt mondjátok, elég volt?