Miért "kötelező" hirtelen szeretnem az anyósomat, csak azért mert beteg?

Férjemmel 10 éve vagyunk együtt, szülei nem kedveltek soha - az exét saját lányukként kezelték, velem meg se próbálkoztak soha barátkozni. Különösebben nem érdekelt, évi 4-5 alkalommal találkoztunk, elviseltem őket. Anyósom az a fajta nő, akinek társaságban mindig a középpontban kell lennie, minden összejövetel csak róla szólhat, be nem áll a szája, még a wc-re is megy az ember után úgy mondja. Nemrég kiderült, hogy Alzheimeres, azóta férjem bepánikolt és annyit akarja látni az anyját, amennyit csak lehet. De nekem is kötelező ott lennem a 1,5 éves gyerekünkkel minden héten náluk, és én ehhez már képtelen vagyok jó képet vágni. Ezen most jól összevesztünk, hogy az arcomra van írva minden, ne legyek bunkó.

Tényleg kötelességem hetente órákig hallgatni ugyanazt a két történetet? Mi lesz ha a gyerek is lassan felfogja, hogy a nagyanyja össze-vissza beszél és ok nélkül elsírja magát... Stb. amik a betegséggel járnak. Nem akarom ennek kitenni se magamat, se a gyeteket. Tényleg szemét vagyok?