Miért "kötelező" hirtelen szeretnem az anyósomat, csak azért mert beteg?
Férjemmel 10 éve vagyunk együtt, szülei nem kedveltek soha - az exét saját lányukként kezelték, velem meg se próbálkoztak soha barátkozni. Különösebben nem érdekelt, évi 4-5 alkalommal találkoztunk, elviseltem őket. Anyósom az a fajta nő, akinek társaságban mindig a középpontban kell lennie, minden összejövetel csak róla szólhat, be nem áll a szája, még a wc-re is megy az ember után úgy mondja. Nemrég kiderült, hogy Alzheimeres, azóta férjem bepánikolt és annyit akarja látni az anyját, amennyit csak lehet. De nekem is kötelező ott lennem a 1,5 éves gyerekünkkel minden héten náluk, és én ehhez már képtelen vagyok jó képet vágni. Ezen most jól összevesztünk, hogy az arcomra van írva minden, ne legyek bunkó.
Tényleg kötelességem hetente órákig hallgatni ugyanazt a két történetet? Mi lesz ha a gyerek is lassan felfogja, hogy a nagyanyja össze-vissza beszél és ok nélkül elsírja magát... Stb. amik a betegséggel járnak. Nem akarom ennek kitenni se magamat, se a gyeteket. Tényleg szemét vagyok?
válasza:Kedves (és nem szemét!) kérdező!
Egyáltalán nem kötelező neked hetente látogatni, és jópofizni neki. Bőven elég lenne havonta ránézni.
Abból, amit írtál, ő el se fogadott téged..tudod, ki pesztrálná! És nem a gyerek látogatja a családot, hanem a távolabbiak a gyereket. Pláne ha pici.
Nem tudom, milyen volt pontosan az a kicsavarós dolog...ha az én gyerekem valaki egy ujjal is bántaná, eltörném a keze szárát.
Ez a gyerekre nézve se kedvező sokáig. Nem sokára fel fogja fogni, hogy itt valami zűr van. Nem hülye, csak kicsi.
És idegenek válasza miatt ne is érezd magad szemétnek. Senki nincs a helyedben, senki sem ismeri igazából az életed.
válasza: válasza:Igen szemét vagy. Az, hogy te nem bírsz elviselni egy Alzheimerest, egy dolog, ne menj, de az unokáját nem titatod el.
Igen, nem fogja megismerni, és?! A gyerek kicsi, legfeljebb majd nem szeretne menni a mamához, ennyi, de nem okoz neki törést a dolog.
Én 16 voltam, mikor papa Alzheimeres lett. Míg apa nem ért haza, én etettem, tizenötször hallgattam meg ugyanazt, néha elbőgte magát előttem, máskor alig bírtam rávenni, hogy maradjon a fenekén... stb. De könyörgök, a nagyapám volt. Féltem a reakcióitól (ismereten volt a dolog, a betegsége), a mondataitól, az ismétésektől, de csináltam, mert néha-néha, amikor eszébe jutott, ki vagyok, és volt tíz normális perce... hát, azokért a percekért megérte :)
válasza: válasza: válasza:Korábban volt egy kérdés, ahol kb. arról ment a vita, hogy a nagyszülők akkor "jogosultak" a gyerekeik, illetve vejük-menyük gondoskodására idős korukban, ha ők is segédkeztek aktívan az unokák körül. És akkor voltak mindenféle álláspontok, miszerint a gondoskodás, és az unokázás is alanyi jogon automatikusan jár, mások szerint csak kölcsönösen, megint mások szerint egyik sem elvárható, szép, szép, de nem lehet kikövetelni és így tovább...
Most valahogy ez a szempont nem merül fel, inkább mindenki a menyet ugatja le. Meg hogy "Állj a férjed mellett, szüksége van rád, és igenis te vagy a szemét, ha nem" -- de azt nem tudjuk meg, hogy pl. a férj mennyire áll(t) a kérdező mellett. Mert nekem nem úgy tűnik, hogy túlságosan.
válasza: válasza:Mert a férfiak gyengék.
Általában mindent úgy tesznek,ahogy gondolják, hogy a feleségük díjazza, vagy legalább nem kifogásolja, nem bünteti.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!