9 hós múlt kisfiam, de amióta megszületett anyósom mindenbe beleszól, véleményt alkot, tanácsokat ad, hiába kértem ezerszer illedelmesen, hogy ne tegye. Mit tehetnék?

Igen, nagyon szomorú, de igazatok van! Valóban két gyerekem van. Tényleg nem számíthatok férjemre, sosem áll ki mellettem, szerintem tart az anyjától. Természetesen én is annak örülnék, ha sikerülne kompromisszumot kötni, és békében élni anyóssal, és férjemmel pedig boldog házasságban, közösen nevelve a gyereket. Már felhoztam neki, hogy menjünk el párterápiára, de hallani sem akar róla, ő ezekben nem hisz, túlságosan reál,érzelmi intelligencia az ő családjukban elég gyenge..

Anyósommal szemben kénytelen leszek felvenni a kesztyűt, mivel nem látok más megoldást. Észre kell vennie, ha egyáltalán valaha képes lesz rá, hogy itt most nem ő a főszereplő, neki már volt esélye bizonyítani, mint anya, most rajtam a sor.

Nagyon erőszakos, tolakodó természet, nem lehet rá hatni.

Nála minden fekete vagy fehér.

Férjemmel pedig az a legnagyobb gond, hogy nem is érti, hogy mi a baj, nem érzi át. Szerinte nincs semmi gond...

Én lennék a legboldogabb, ha csak túlzásba esnék, és felfújnám a dolgokat, de nem így van. Annyira abban támogatja a férjem, hogy nehogy megmozduljon, hogy ha valamit mégis megtesz letolja érte, hogy ne ő csinálja, ez nem az ő dolga.. Amikor megszületett a kisfiam, frissen szülés után a kórházban, nem volt erőm felkelni, és a férjem odatolta a lábamhoz a papucsom, még ez is fájt neki, és szóva tette...

A gyerekkel kapcsolatban pedig mindenbe beleszól, pedig nagyon szépen fejlődik, és időben csinál mindent, doktornő, védőnő mindig megdicsér.

Mikor mit adok rá, ne öltöztessem túl, ne takarjam be, ne vegyem fel, pár hetesen minek szoptatom éjjel is. Adjak cumit mindenképp, de nem fogadta el a gyerek egyik cumit sem, az is az én hibám volt. Ha nem jó alvó, az is miattam van. Már 2-3 hónapos korától hallgattam, hogy miért nem táplálom hozzá, minden nap megkérdezte. Igazából sorolhatnám a végtelenségig. A lényeg, hogy neki minden csak úgy van jól, ahogy ő gondolja, és ennyi.

Az a baj, hogy nem fogad el más megoldást jónak, csak azokat amiket ő gondol. Nem veszi figyelembe, hogy minden gyerek más, mindenkinél más válik be. És nagyon ellenségesen mindenre amit mondok rávágja válaszként, hogy mert? mert?

Az a kedvenc tanácsom tőle, hogy minek kell tisztába tenni egyből, ha bekakilt, hisz szerinte a baba szeret a kakiban lenni, melegíti...Nem hagyom rá, persze, és tisztába teszem, akkor jön utánam, nézi hogy csinálom, és ahhoz is hozzászól valamit... de persze ő nem tenné tisztába, ha itt van..

Ha kimegyek a konyhába csinálni a baba kajáját, jön utánam akkor is és nézi minden mozdulatom.

Újszülött korától bíztatott, hogy hagyjam csak sírni éjjelente, majd leszokik róla..nem tettem, nekem ehhez nincs szívem.

Mindenkinek elhord, hogy szerinte mit hogy kellene tennem, de hozzáteszi hogy persze ő nem szól bele, én dolgom, de nem állja meg, mindig mondja a kéretlen tanácsait nekem is, hátam mögött is.