Szerintetek miért született olyan sok anyósvicc a feleségek anyjáról?

Hetedíziglen? Nagyjából :)

Én most az ellenkező oldalról szólnék. Nálunk én vagyok "anyuci pici fia", és a nejem elég jól elvan az anyósával. Ehhez azért egy út vezetett, és elmondom nálunk mivel volt kikövezve. Amikor a páromat először hazavittem, akkor ő 18 múlt. Frissen állt ki az élet kihívásai elé, azt hitte mindent tud. Anyám viszont már kifelé tart ezekből a kihívásokból, és ő viszont tényleg tud egyet és mást. Na a konfliktusok többsége innen eredt. Egyfelől ugye van valaki aki már tudja hogy ez vagy az mihez fog vezetni (és többnyire igaza is lesz), másfelől egy fiatal aki azt hiszi hogy mindent jobban tud. Pláne húsz felé, amikor ez ki szokott domborodni. Mert akkor aztán tényleg _mindent_ tud(ni vél).

Anyám sokszor próbálta elmagyarázni hogy mi miért nem jó, ő pedig sokszor próbálta meghallgatni, de csak az jött le, hogy már megint beleszól a dolgába. Na lényeg a lényeg, hogy azóta mindketten konszolidálódtak kissé. Anyám próbál kevesebbet beleszólni (majd rájössz magad), nejem pedig most már elhiszi hogy nem mindig ő tudja jól. Aztán van hogy összejön, van hogy nem. De már mindketten tudják hogy nem az a fontos kinek van igaza, hanem hogy egy irányba menjen a szekér.

Igen ám, de neki is van anyja (tehát nekem anyósom)! Ő viszont úgy tűnik még nem élte ki magát, mert csak az a jó amit ő annak gondol, és ha valami nem úgy jön ki, akkor képes személyes sértésnek tekinteni bármit! Szerencsére az unokák finomítottak a helyzeten. Szóval itt az ellenpélda is a lányos anyukák vs. fiús anyukák tézisre is.

Szerintem ne vegyétek ezt annyira komolyan ezt a dolgot, általánosítani meg pláne nem érdemes. Törekedni kell az élhető kapcsolatra, és ha nem megy akkor meg hanyagolni egymás társaságát. A ritkán látott vendégnek mindenki jobban örül, mint annak aki odaköltözik :)