Ilyenkor mi a jó megoldás?

7 éve vagyunk házasok, 11 éve együtt. 5 évig próbálkoztunk a babával, miattam nem lehetett, 2 külön helyen is erre jutottak a dokik, feladtuk, elfogadtuk.

Onnantól anyósom számára nem léteztem. Szemebe mondta, hogy nem egy ilyen szikkadt terméketlen nőt szánt a fiának, hónapokig alázott, fújt rám, köpködött mindennek, életem legnehezebb időszakában.

A férjem próbált vele beszélni, magyarázta neki, hogy álljon le, hagyjon engem, szeret, ha nem lesz baba nem lesz.

Odáig fajult a helyzet, hogy én 3 éve nem is láttam, a férjem havonta, kéthavonta egyszer átugrik fél órára.

Továbbléptünk, elfogadtuk, éljük az életünket.

Januárban kiderült, hogy valami csoda folytán mégis terhes lettem! Már 19 hetes vagyok, lassan terjednek a hírek, eljutott anyóshoz is.

Erre egyből idetolta a képét mézesmázason, hogy na látja mégis "normális" vagyok, akkor ö alig várja az unokát, uhra akar jönni, stb.

A legnagyobb lelki nyugalommal ráb*tam az ajtót. Már most a jogait üvöltözi, ès hogy nem tilthatom el a gyerektől...

De nem tudok, sőt! nem is akarok neki megbocsájtani. Nek akarom, hogy játssza itt a szent nagyit, aki repesve várja az unokát!

Ugyanakkor tudom, hogy a babát minél többen szeretjük annál jobb.

Ti engednétek úgymond visszatérni az életetekbe?

Vagy mondjuk majd ha a férjem át átviszi ha nagyobb lesz? Szemétség lenne tőlem? Mert nyilván míg pici nem engedem el nélkülem sehova.