Ilyenkor mi a teendő? Van más megoldás a költözésen kívül?

Nem szeretnék regény írni, így dióhéjban összefoglalom: nem szeretnek a szüleim.

Persze ha dióhéjban foglalom össze, nem biztos, hogy megértitek és átérzitek a helyzetet. De már kiskoromban, ha rosszalkodtam, anyám bezárt a házba és elment itthonról. Kicsi voltam, nem tudtam mi a helyes és mi nem. De nem magyarázkodom, a lényeg, hogy ez bennem maradt. 3-4 éves lehetettem. Nem emlékszem mikor kaptam utoljára ölelést, puszit, dicséretet. Büntetést, pofont bezzeg mindig.

Tudom, hogy ennél vannak szörnyűbb dolgok is, ahol alkoholista szülők vannak, verik a gyereket stb. De a szóban bántalmazás is szörnyű, főleg hosszútávon. Mikor olyanokat vágnak a fejemhez, hogy költözzek el és tartsam el magam. Vagy ha beteg vagyok (évente kétszer) akkor az a válaszuk, hogy nekem mindig van valami bajom. Ha lefekszek pihenni takarítás után (nagy házunk van, az emeletet én takarítom egyedül) akkor jön az a megjegyzés, hogy egész nap nem csinálok semmit, de jó dolgom van. Én csak szórakozni járok (hetente egyszer mozdulok ki szórakozni).

Azt még hozzáteszem, hogy besikerült leányzó vagyok. Anyám 18 évesen teherbe esett, azóta hallottam párszor, mikor 30 éves volt, hogy most kéne először szülnie, meg ő nem akart lányt és hasonlók. Van két öcsém. Ha ők csinálnak valamit, azért a mai napig én vagyok a hibás.

Szerintem anyám engem hibáztat, azért mert anno én besikerültem.

Unom az itthonlétet, teljesen elszívják az energiám. Ha itthon vannak, tök ritkán megyek le a konyhába enni, mert utálom és már félek attól, hogy megint beszólnak valamit.

A szeretetet egyébként úgy kaptuk meg tesóimmal, mai napig, hogy vettek nekünk valamit, aztán kuss volt. Jelenleg cipőt akarnak nekünk most venni. Két öcsémnek meg is vették. Én mondtam, hogy ott van a régi nike cipőm, jó állapotban van, nincs szükségem újra, inkább pénzt adjon. Ő pénzt nem ad, mert azt elköltöm (fura hozzáállás. azért van, nem?!) Szóval amire nincs szükségem megveszik, amire szükségem lenne (jelenleg gyógyszerre mert beteg vagyok, de nem érdekli őket) De nem csak a pénzzel vannak így.

Múltkor lementem a konyhába,mondom eszek egy melegszendvicset (hogy megértsétek miért nem szeretek lejárni enni). Elővettem két szelet kenyeret, raktam rá sonkát és reszeltem rá sajtot. Erre anyám beszól: hogy minek reszeltem el a sajtot, nem azért vette. Na lestem rá egy nagyot, de nem szóltam semmit.

Most komolyan. Nem azért van az étel, hogy megegyük???? nem reszeltem rá az egészet.

Kisöcsém is (6éves) kérdez tőlük valamit és legtöbbször az a válasz, hogy nem tudom. Pedig tudná, csak k*rvára nincs kedve elmagyarázni. Vettek neki tabletet. Egy 6 éves gyereknek tabletet. Csak azért, hogy majd amíg azzal játszik, nem zavarja őket. Szegény gyerek a szomszédba nem mehet át, játszani a gyerekekkel. Egész nap bent ült, tv-t néz, tableten vagy gépen játszik :S Én próbálom máshogy nevelni, de ha ők ezután is így viselkednek semmi változás. Csúnyán beszél velük és rá sem szólnak. Másik öcsém 17 éves. Nagyon el van szállva magától. Őt is úgy elkényeztették. Mindig megkaptunk mindent, csak éppen szeretetet nem :\

Többször akartam már pszichológushoz is fordulni, meg a barátommal is vannak veszekedések, de azok is a neveltetésem miatt. Tudom milyen hibáim vannak, de így neveltek, nem én mondtam nekik. Utálom magam ilyenkor.

Ha már barátomat felhoztam. Ő az egyetlen aki teljes szívéből szeret és meghallgat. Csak rá számíthatok.

Szeretet és önbizalomhiányos vagyok. Rájöttem, hogy már csak magamra számíthatok. Olyan mintha nem is lennének szüleim, sem családom. Csak barátom. Munkát keresek, hogy tudjak magamról gondoskodni és legalább gyógyszert meg tudjam venni, mert rájuk egyáltalán nem számíthatok :S

Van valami más megoldás? Vagy ha itt maradok teljesen egy roncs leszek? Még tanulok egyébként. suli mellé kéne munka, de eddig amiket találtam nem jöttek össze.

Ha kérhetem normális válaszokat írjatok már légy szíves. Rosszindulatú emberekből már kaptam eleget, velük élek :(

19L