Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Tegezed vagy magázod a párod...

Tegezed vagy magázod a párod szüleit?

Figyelt kérdés

Az előző barátom szülei elváltak, de az anyukájával, az apukájával, illetve a mostohaszüleivel is eléggé barátságos volt a viszonyunk, már a kezdetektől fogva tegeződtünk, mindketten úgy fogadtak, hogy nehogy magázzam őket.

A jelenlegi párommal 2,5 éve vagyunk együtt, ő 25 éves, eléggé késői gyerek volt a családban, a testvérei ~13 évvel idősebbek nála. Az anyukája 64 év körüli lehet, eléggé megkeseredett, folyton ellenem van, szerencsére messze lakik, de karácsonykor muszáj lesz elmennem hozzá. Az apukája is csak annyit mondott, hogy ne köszönjek neki jó napottal, hanem csókolom + keresztneve. Korábban az anyukájának is jó napottal meg viszont látással köszöntem, de ő is így köszönt nekem, ami elég távolságtartónak tűnt, mikor legutóbb ott voltam akkor csókolomoztam az anyját is, ekkor átváltott a sziára.

Furcsa számomra, hogy a korábbi kapcsolatomnál barátságos családi háttér fogadott, itt pedig nem, furcsa magázódni, mert a munkahelyemen az 58 éves bérszámfejtő néni is mondta, hogy tegezzem. Persze bizonyos helyzetekben a magázódás a normális , csak számomra szokatlan, eddig csak idegeneket magáztam.

Nálatok ez hogy van?


2015. dec. 22. 13:19
1 2 3 4
 11/38 anonim ***** válasza:
30%
Tegeztem.
2015. dec. 22. 14:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/38 anonim ***** válasza:
56%

58 éves néni az öreganyád. Amikor én 30 évesen (félig viccesen) lenéniztem a 20 évvel idősebb kolléganőm, szinte megsértődött.

Amikor megházasodtam, akkor már 6 éve ismertem a feleségem szüleit, csókolom, jónapot kívánok. A házasságkötésünkkor ajánlották fel, hogy tegezzem őket. A sógorom talán 2-3 évvel később nősült meg és az ő választottját is ismerte apósom-anyósom hosszú évek óta, de a sógorom feleségének nem ajánlották fel a kölcsönös tegeződést (???).

Amikor az én fiamhoz 19 évesen ideköltözött hozzánk az első barátnőinek valamelyike, akkor a feleségem (aki sokkal nyitottabb nálam) rögtön a kölcsönös tegeződéssel kezdte, amihez persze én is csatlakoztam. Amikor az x-edik barátnőt első bemutatáskor a fiam már úgy mutatta be, mint leendő feleségét és akin látszott is, hogy zavarban van a megszólítással, a feleségem azonnal felajánlotta a kölcsönös tegeződést. Amikor a fiam válás után összejött egy válás előtt álló többgyerekes nővel, a feleségem már az első alkalommal teljesen egyenrangúnak kezelte és az illető hölgy engem is persze letegezett (bár visszakérdezte, hogy persze csak akkor ha nem bánom) és azóta sincs gond. Én úgy vagyok a dologgal, hogy teljesen mindegy, én csak a konvencionális alapoktól indulok és megvárom, hogy a partner számára mi a kézenfekvő, kellemes, kényelmes. Mert volt egy nagyon kedves, nálam idősebb kolléganőm (aki valószínűleg a férje intenciói agy tapasztalata alapján) azt mondta, hogy csak azért nem akar tegeződni, mert tegeződve könnyebb lehülyézni a másikat (van benne igazság). Ugyanakkor van olyan volt kolléganőm, akivel, bár egyidősek voltunk) soha nem tegeződtünk, még akkor sem, amikor már-már személyes jellegű, barátinak mondható viszonyba kerültünk. És van olyan volt kolléganőm is, akit megismerkedésünkkor (én 30, ő 35 körül) én magáztam, ő tegezett és ez ment vagy 20 éven át és csak az elmúlt 20 évben vált kölcsönössé. Van a megszólításmódokban valami sajátos intimitás, játék, sokféle érzelmi elem, nem kell igazán nagyon komolyan venni. Sajnos a mai fiatal generáció ezt nem ismeri, nem tanítják nekik, nem ismertetik velük ennek a szépségét, hogy mennyiféle emberi viszonyulást lehet ezzel is kifejezni. Ahogy a szólás mondja: angol úriember az ágyban is magázza a barátnőjét...

2015. dec. 22. 14:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/38 anonim ***** válasza:
71%

Magázom párom szüleit és ez addig így is marad, míg ők fel nem ajánlják a tegeződést, de engem nem zavar. Mióta gyerkőcünk van, általában mamaként és papaként hívjuk őket.

Párom viszont kapásból összetegeződött apukámmal, mivel nem "barátom" minőségében találkoztak először, ráadásul apukámnak nála 10 évvel fiatalabb párja van, úgyhogy mindenki tegez mindenkit.

2015. dec. 22. 14:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/38 anonim ***** válasza:
31%

Magázom őket, és a párom is magázza az én szüleimet, pedig én az enyémeknek már többször felhoztam, hogy 5-6 év után illene már felajánlani a tegeződést, pláne, hogy a többi rokonunk egyből felajánlotta neki és mindenkit tegedzünk egymás szülein kívül. Szerintem régimódi, az elején még oké, de évek múltán már ciki a szülőre nézve ez. Nem értem, hogyha a párom nagybátyját pl tegezhetem, akkor az apját miért nem, hisz kb. ugyanannyi idősek. A pláne, hogy ők maguktól értetődőnek veszik, hogy minket letegeznek. Mikor a szüleim erre elkezdtek ostoba magyarázatokat keresni, csak annyit mondtam, hogy ha az egyetemi professzorok magázni tudtak engem huszonévesen, akkor egy egyszerű szakmunkástól is elvárható lenne a kölcsönösség, akárki is legyen az, és magázzon akkor ő is, vagy ajánlja fel idősebb révén a kölcsönös tegeződést...

Szerintem a magázódás mindig is távolságot fog tartani két ember között, nem értem, pl milyen dolog már az, hogy pl a párom tegezi a szüleit, a gyerekeink is tegezik őket, de egyedül a családunkból én magázom őket. A részemről nem vet rájuk túl jó fényt...

2015. dec. 22. 14:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/38 anonim ***** válasza:
71%

Párom szüleit tegezem, felajánlották, én elfogadtam.

A nagyszüleit viszont magázom.

2015. dec. 22. 14:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/38 A kérdező kommentje:

Utolsó teljesen egyetértek veled. Lehet, hogy az egyik hozzászólónak igaza van abban, hogy nem neveltek minket már erre, de én is távolságot érzek a magázódásban. Az én szüleim a páromat rögtön kérték, hogy tegeződjenek. Számomra sokkal könnyebb úgy beszélgetni valakivel, hogy tegezem (főleg azért, mert elég kevés ember magázok)és ha valakit magázok egyszerűen attól félek, hogy véletlenül letegezem.

Illetve azt én sem értem, hogy ha nekem magáznom kell az anyját, akkor miből gondolja azt, hogy ő letegezhet engem az első pillanattól fogva, hiszen a kölcsönös tiszteket, magázódás az kijár mindenkinek. Rendben, hogy ő, mint idősebb nem ajánlja fel a tegeződés lehetőségét, de akkor nekem is kijárna ez.

14:11-es, jól látod, hogy nem szívesen megyek el a párom szüleihez, mert eléggé ellenséges velem az anyja, próbálja a páromat kisajátítani, fél hogy elveszik tőle, más lányt még nem is vitt haza bemutatni rajtam kívül, de sajnos a páromnak már megígértem, hogy elmegyek a szüleihez. Pár napja felvetettem neki, hogy mi lenne ha én mégsem mennék, de nem esett neki jól, így sajnos kénytelen leszek.

2015. dec. 22. 14:45
 17/38 anonim ***** válasza:
100%
Magázom a párom szüleit, bár tavaly Karácsonykor fel ajánlották hogy tegezzem őket, de egyáltalán nem áll rá a szám. :)
2015. dec. 22. 15:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/38 anonim ***** válasza:
30%

Mindenkivel tegeződöm, akit ismerek, azt hiszem (talán egy szomszéd van, akit ritkán látok s valamiért nem alakult ki, viszont én nagyon jó vagyok abban, hogy valakit se ne tegezzek, se ne magázzak, többnyire lehet úgy alakítani a szót :)). Ilyen világban élünk, habár itt a gyk-n kiderül, hogy vannak kivételek...


A saját nagyanyámat s egyéb idősebb rokonaimat még nem magáztam, ő speciel 1906-ban született. Anyám '36-ban, őt tegeztem, de ő az édesanyját magázta.


A párom apját alig láttam életemben, vele nem tegeződtem (már nem él), de az édesanyja kapásból felajánlotta a tegeződést, amivel én évekig nem éltem, de nem is magáztam, pedig rengetegszer találkoztunk. Ma már le merem tegezni, fogalmam sincs, miért voltam ilyen kis óvatos, talán nem bíztam a régi emlékemben, hogy felajánlotta vagy fogalmam sincs.

De ahogy írtam, ma már tegeződni szokás kb. mindenhol, kivéve hivatalos helyeken vagy boltban vagy efféle. A falukórus többi tagját anélkül tegezem, hogy felajánlották volna, valahogy benne volt a levegőben, hogy ott ez megy. A karvezetőt van olyan ifjonc, aki nem tegezi, ő amúgy az egyik legidősebb, én vele is az ilyenkor szokásos se tegezés, se magázás álláspontra helyezkedem, köszönéskor globális szia van vagy egyszemélyes helló, abba szerintem nem köthet bele senki, ha egyszer mégis, majd kap valami cirkalmasabbat. Bár az üdv és az üdvözletem a kedvenc semleges köszönésem :D

A főnökeimet is mindig tegeztem, ahogy minden más kollégát, ez volt az elvárás.


Én aztán nem csókolomozok senkit, aki nem a saját nőnemű felmenőm, nekem az valahogy túlzás.


Engem szerencsére szinte mindenki élből tegez, idegenek is, meg is tarthatják eme jó szokásukat. Nénizni szerencsére nem szoktak, max. az anyukák az 1-2 évesükkel, az fárasztó (a másik verzió, a "baba" sem tetszik. a párom legalább érdekesebbeket is kap, ő lehet baba, bácsi és néni is, pedig általában elég egyértelmű a neme, csak mert hosszú a haja). Egyszer egy gyerek jónapottal köszönt nekem, az üdítő volt a csókolomok után, de az anyja leszidta. Pedig teljesen jól csinálta a gyerkőc.


Úgyhogy nekem a tegezés teljesen természetes, a magázás fura, olyat kb. sosem teszek. Az is fura, ha engem magáznak, mivel ugye nem sokszor fordult elő az életben, néha van ügyintézés, de ennyi. Hivatalosan pedig hamar elkezdik, már 12 évesen is magáztak olyan helyeken, mint a bíróság. Másutt azért akkor még gyerek voltam :)

2015. dec. 22. 15:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/38 anonim ***** válasza:
52%
Én tegeztem, 36 volt, én 21. Nyilván tegeztem. Ha 60 lett volna nyilván magáztam volna.
2015. dec. 22. 15:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/38 anonim ***** válasza:
78%
Ennyi idos koromban nekem sem ajanlottak fel a magazodast, de ettol fuggetlenul erezhetoen szerettek engem es en is oket. Nem zavart. Sz volt az elso komoly kapcsolatom. Kesobb volt meg egy, aztan a ferjem. Akkor mar 30 korul voltam, mindjet szulo paroscmar az elso talalkozaskor felajanlotta a tegezest
2015. dec. 22. 15:54
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!