Utál engem az anyósom?
Most lesz 10 éve, hogy együtt vagyunk a férjemmel. Eddig minden rendben volt, amíg az anyukája (akivel egyébként eddig jó volt a kapcsolatunk), hozzánk nem költözött pár napra. Nem Magyarországon élünk, de persze fizettük az utazását, hogy láthassa az egyetlen unokáját végre (1 éves a kisfiúnk).
Alapvetően a munkám miatt költöztünk el otthonról, a férjemnek meg úgymond mindegy volt. Akkor úgy tűnt, hogy ezt az anyja is elfogadja.
Tegnap hallottam, amint az anyósom a lányával (a férjem nővérével) sutyorog a telefonban és szinte sírva mondja neki, hogy mennyire sajnálja, hogy a kisfia meg a kisunokája idegen környezetben vannak (a kisfiúnk itt született, mi pedig 5 éve itt élünk), itt mindenki annyira bunkó és másmilyen, mint otthon (ő egy kis faluból származik), hogy mennyire rossz látnia, hogy én tartom el a fiacskáját (a férjem most szerzi a második diplomáját és közösen döntöttük el, hogy addig nem dolgozik, inkább ő lesz itthon).
Szerinte ez nem megfelelő környezet sem a gyerekének, sem az unokájának. Felvetette még, hogy mennyire rossz anya vagyok, hogy otthon hagyom a fiúnkat a férjemmel (heti 2-3-szor 12-16 órát), mert egy nőnek szerinte az lenne a dolga, hogy otthon legyen a gyerekével és vezesse a háztartást.(Azért kellett visszajönnöm ilyen hamar dolgozni, mert olyan szakmám van, amiben, ha elfelejtik az ember jó hírét, akkor már nem megy utána semmire, mert oda vannak az ügyfelek.)
Ezeket elmondtam a férjemnek és ő persze nyugtatgatott, hogy az anyja csak kicsit régimódi, de engem akkor is zavar, hogy az ilyesmit nem mondja a szemembe.
Úgy érzem, hogy utál engem az anyósom és mintha csak koloncnak tartana a fia és a pici mellett. Egy járulékos dolognak.
Kedves 9.!
Nem nagyon értem, hogy miből gondolod, hogy kitiltottam innen az anyósomat. Évente kétszer vettünk neki repülőjegyet, hogy jöjjön el látogatóba és mi is mentünk eddig minden éveben kétszer. Miből gondolod, hogy nem látta még az unokáját?
Csak eddig minden utat, amikor ő jött volna, lemondott. Mindig másra hivatkozva. Májusban azért nem jött, mert akkorra volt időpontja a bőrgyógyászához. Szerintem mindent megtettem azért, hogy tartsák a kapcsolatot. Felhívni is csak akkor jut eszébe a fiát, amikor elmarad a hitellel, megszorult a hó végén, vagy ki kell fizetni a gyógyszereit (kb. minden második hónapban kér kisebb nagyobb összeget).
10-es; az 1. bekezdésben írja a kérdező.
Nézd meg az isten nem ver bottal jelentését.
12 -es, mit nézzek rajta, neked szimplán nem adott eszet - ennyi.
Már ketten is kérdeztük, hogy honnan veszed az állításodat, arról írj inkább.
Nem én állítom; a kérdező elemzi a helyzetet.
A "hagyás" meg a "tiltás" -ahogy kérdező értelmezi a hagyást, amit én írtam- sem jelenti ugyanazt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!