Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Utál engem az anyósom?

Utál engem az anyósom?

Figyelt kérdés

Most lesz 10 éve, hogy együtt vagyunk a férjemmel. Eddig minden rendben volt, amíg az anyukája (akivel egyébként eddig jó volt a kapcsolatunk), hozzánk nem költözött pár napra. Nem Magyarországon élünk, de persze fizettük az utazását, hogy láthassa az egyetlen unokáját végre (1 éves a kisfiúnk).

Alapvetően a munkám miatt költöztünk el otthonról, a férjemnek meg úgymond mindegy volt. Akkor úgy tűnt, hogy ezt az anyja is elfogadja.

Tegnap hallottam, amint az anyósom a lányával (a férjem nővérével) sutyorog a telefonban és szinte sírva mondja neki, hogy mennyire sajnálja, hogy a kisfia meg a kisunokája idegen környezetben vannak (a kisfiúnk itt született, mi pedig 5 éve itt élünk), itt mindenki annyira bunkó és másmilyen, mint otthon (ő egy kis faluból származik), hogy mennyire rossz látnia, hogy én tartom el a fiacskáját (a férjem most szerzi a második diplomáját és közösen döntöttük el, hogy addig nem dolgozik, inkább ő lesz itthon).

Szerinte ez nem megfelelő környezet sem a gyerekének, sem az unokájának. Felvetette még, hogy mennyire rossz anya vagyok, hogy otthon hagyom a fiúnkat a férjemmel (heti 2-3-szor 12-16 órát), mert egy nőnek szerinte az lenne a dolga, hogy otthon legyen a gyerekével és vezesse a háztartást.(Azért kellett visszajönnöm ilyen hamar dolgozni, mert olyan szakmám van, amiben, ha elfelejtik az ember jó hírét, akkor már nem megy utána semmire, mert oda vannak az ügyfelek.)

Ezeket elmondtam a férjemnek és ő persze nyugtatgatott, hogy az anyja csak kicsit régimódi, de engem akkor is zavar, hogy az ilyesmit nem mondja a szemembe.

Úgy érzem, hogy utál engem az anyósom és mintha csak koloncnak tartana a fia és a pici mellett. Egy járulékos dolognak.


2015. nov. 13. 16:41
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
78%

Elmaradott, korlátolt, ne foglalkozz vele. Szerintem nem utál, de képtelen nyitni az új felé. Nem fog sokat lenni nálatok, gondolom, úgyhogy éljátek úgy az életeteket, ahogy nektek jó. Ha meg bele akar szólni, akkor a férjed tegye helyre: Mama, ez a mi dolgunk, semmi beleszólásod nincs.

29N

2015. nov. 13. 16:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 Vlagyimir Rosztov ***** válasza:
57%
Egy kicsit rossz szemmel néz... egy kicsit hát ezt jol megmondtam , szerintem az öreg emberek szövege hogy nagyobb élettapasztalatuk van, oké... de azért ennyire ne már... nem a háboru közepén egy aknamezőn hagyod a fiad és nem fegyvert adsz a kezébe hogy tessék fiam ittvan egy puska lödd az ellenfelet hanem otthon van nyugodt környezetben a férjed vigyáz rá , igy nincs egyedül ,baj nem lehet vele és ha mégis ott a férjed hogy megoldja és ez rendben van mert neked dolgod van és nincs annyi időd rá nyilván.. bele kéne képzelni a helyzetedbe magát az anyosodnak... nem te vagy az akinek hibája van.... te csak intézed a dolgod és közben biztonságba helyezed a fiad ez természetes... nem veled van a baj hanem az anyosoddal.. de ha nem lesztek joba ne adj isten akkor a ferjednek elmondhatod és nyilvan nem haragszik meg érte... megérti gondolom mert melletted van, ti nem csináltok ssemmmit rosszul... de a jobb viszony azért jobb lenne persze.... szerintem nem utál hanem öreg korára tulságosan megbolondult hogy mondjam, á megvan , tipikus anyós... miért van szerinted annyi anyos vicc?.... (szemléltetem példával : hogy szabadulj meg 80 felesleges kilótol? Temesd el az anyosodat...) na jo, az lenne a legjobb ha beszélnétek vele , innentöl kezdve ha ti mindent jol csináltok és pozitivan alltok hozza a dologhoz akkor már csak a másik félen mulik , ő az anyosod... férjeddel kéne beszélni és utána a férjednek kéne a te anyosoddal... probaljatok megoldast keresni es sok sikert ...
2015. nov. 13. 16:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 anonim ***** válasza:
58%

Nem hinném, hogy utál, csak korlátozott a gondolkodásmódja, és más világban nőtt fel.

És még csak nem is a kora miatt, mert 72 éves nagymamám sem ilyen vaskalapos, csak olyan az értékítélete anyósnak, hogy neki ez nem fér bele.


Férjed és te együtt beszéljétek meg vele. Nem lesz könnyű, de ha nem retardált, akkor megérti.

2015. nov. 13. 17:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 anonim ***** válasza:
84%
Biztos vagyok benne, hogy nem utál. Csak arról van szó, hogy most évek után végre láthatta a fiát meg az unokáját is és rátört a "szeretethiány" érzése, azzal szembesült, hogy elszakadt tőle a fia is, meg az unokája is és rájött, hogy egyedül van. Ezt pedig nem tudja emelkedett módon kifejezni, hanem csak igy.
2015. nov. 13. 17:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 anonim ***** válasza:
89%
Igen. És?
2015. nov. 13. 17:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 anonim ***** válasza:
71%

Szerintem nem utál, csak régimódi. Egyszerűen máshogy nevelkedett, más a gondolkodása. Nem kell messzire menni, nem csak az 50-60 éves korosztályban vannak ilyenek, bőven találni fiatalokat is, akik úgy gondolkodnak, hogy mindez a nő "kötelessége".


Szerintem pitiáner dolog ilyenen nyüszítened emiaat a pár nap alatt. Ha jól értem legalább egy éve nem látta a fiát, szerintem pár kellemetlen pillanatot el lehet viselni azért 1-2 évente. Ha közel élnétek mást mondanék, de így...


Egyébként meg pont azért nem mondja a szemedbe, mert nem utál, nem akar megbántani, csak ez a véleménye. Ha te nem értenél vele egyet, hogy anyósodéknál csak az anyósod végez házimunkát és az apósod nem, talán odaállnál és beleszólnál szemtől-szembe? Ugyan már, dehogy, hiszen semmi közöd hozzá. Maximum megemlítenéd a férjednek, hogy furcsa.


Az anyósod nem bunkó vagy tudatlan, nem is akarta, hogy mindezt halljad, egy privát beszélgetést hallgattál ki gyakorlatilag!


U.i.: kisFIUNK és nem fiúnk. A fiúnk jelentése udvarlónk, míg a fiunk jelentése fiúgyermekünk. Rohadt idegesítő ez a tudatlanság minden 2. kérdésnél.

2015. nov. 13. 18:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 omba ***** válasza:
52%

Butának buta, sunyinak sunyi az biztos, de hát nem sok dolgotok lesz vele.

A férjeddel kell egyetértenetek, egymással, nem vele.


Miért volna az baj, hogy a gyereketeket az ő fiacskájára hagyod, a jelek szerint semmi baj nincs nektek ebből, csak ő tartja alkalmatlannak a saját gyerekét a szülői szerepre?

Az is baj, hogy te tartod el a fiát, és egyúttal nem maradsz otthon a gyerekkel. Látok ebben némi ellentmondást. :D


Nekem férfiként olyan szerencsém volt, hogy a munkáim mellett legalább 70%-ban én láttam el az összes gyerekemet 5-6 éves korukig: tök jó volt, és a kapcsolatunk is nagyon szoros ezért

2015. nov. 14. 18:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:
Ez vicces, csak azert is, mert az en anyosom is mondja masnak (mi is kulfoldon elunk) hogy jobb lenne a gyerekunknek, ha a gyereket o nevelhetne fel egyedul Magyarorszagon, magyar iskolaba jarhatna stb, hat en ezen csak nevetni tudok, nem is kicsit :))))) bruhahahahahaha Az anyosainkat osszekotozhetnenk, Mikor lesztek "otthon"? Ne zavarjon, nevetseges az egesz. Nem a te problemad, (ha nem fogad el titeket) hanem csakis az ove, ne vedd magadra!!!
2015. nov. 14. 19:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:
52%

Ha utálna, akkor azt sutyorogta volna a telefonba.


Azt gondolja, amit mondott, ennyi. Miért "mondaná a szemedbe"? Hogy még annyit se engedd látni a fiát, az unokáját, mint eddig? Persze, lehet, hogy ha kérdeznéd, elmondaná a véleményét neked is.


Isten nem ver bottal. Fiad van, kérdező.

2015. nov. 15. 23:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 omba ***** válasza:

9-es, azt te honnan tudod, hogy a kérdező nem engedi látni a fiát, az unokáját????

"Nem Magyarországon élünk, de persze fizettük az utazását" - ennyi infó van erről, ebből a te állításod meg nem következik.

Bizony, téged se bottal vert. :D

2015. nov. 17. 13:48
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!