Mit tegyek sógorommal és a családjával?

Remélem, nem haragszol meg, de amíg ilyen élénken él benned apukád emléke, muszáj babát vállalni? Nyilvánvaló, hogy nincs benned rossz szándék, de a babád majd megérdemelne egy lelkileg összeszedettebb anyukát és egy tökösebb apukát.

Vagy ha majd a gyereked annyi idős lesz, mint te most, akkor őt az fogja kísérteni, hogy a szülei nemhogy érte, még önmagukért sem mertek kiállni?

"21-es kérlek ezt fejtsd ki. Bár sejtem miről beszélsz."

Te is tudod miről beszél, csak félsz megérteni.

A múltadra helyezed a jövőd, pedig az független lehet tőle.

Tele vagy megbántással, komplexusokkal. Vegyél egy mély levegőt, és a SAJÁT életed élt. Ne mások reakciójához igazítsd az életet. Mindenki azt gondol, amit akar, úgy reagál, ahogy akar, de neked mi közöd van mások véleményéhez? Legyél önálló, ne másoktól függj.

Szerintem nagyon más dolog egyszer-egyszer olyat mondani valakinek, ami nem túl nagy érzelmi intelligenciára vall, és amivel megbántjuk a másik érzéseit - akár minden tudatos rossz szándék nélkül, simán csak meggondolatlanul, tapintatlanul, a szavainkat nem megválogatva, és más, amikor szándékosan, tudatosan nyomkodjuk azokat a gombokat nála, amiről tudjuk, hogy érzékenyen pontjai.

Ha nekem szólna be valaki a testsúlyomra, koromra, gyermekvállalási esélyeimre stb., vagy mondana megalázó dolgokat, és nem tudnám helyre tenni a fejemben a dolgot, és simán csak úgy lesz@rni a véleményét, hogy ez bennem tényleg ne okozzon rossz érzéseket és egyfajta belső feszültséget, akkor először is ilyen helyzetekben visszaszólnék, lehetőleg poénos formában, mert humorral sok helyzetnek ügyesen ki lehet húzni a méregfogát, illetve próbálnám ügyesen visszadobni a labdát, nem megjegyzéseket tenni, hanem ügyesen olyan kérdéseket feltenni neki a beszólásai kapcsán, amikkel őt hozom némileg kínos, esetleg nevetséges helyzetbe.

Az ilyen emberek addig folytatják ezt a játszmát, és feszegetik a határaidat, amíg látják, hogy találnak rajtad fogást, mert érzelmileg ki tudnak billenteni az egyensúlyodból. Én már olyat is csináltam hasonló helyzetben, hogy semmit nem szóltam vissza, csak néztem az illetőt hosszasan, mereven, de holt nyugodtan, olyan csodálkozó-szemlélődő arckifejezéssel, amiről levehető, hogy mennyire gáznak és szánalmasnak tartom a viselkedését.

Ha meg a fentiek közül egyik taktika sem válna be, akkor egyszerűen minimálisra redukálnám a kapcsolattartást az ilyen emberekkel.

Szerintem érdemes lenne elgondolkoznod azon, hogy miért helyezed mások érdekeit a sajátod elé?

Ha reálisan látod a helyzetet, és a sógorod tényleg tudatosan szól be neked bántó dolgokat, miért nem mondod a azt férjednek, hogy látogassa őket egyedül, aztán te meg max. évi 2-3 alakommal találkozol velük ünnepekkor az udvariasság kedvéért?

Én simán megcsinálnám, főleg akkor ha a férjem ezekben a helyzetekben nem állna ki mellettem.

Én sokkal szívesebben veszem magam körül olyan emberekkel, (függetlenül attól, hogy rokonok vagy sem), akiknek a társágában jól érzem magam, feltöltődöm, akikkel kölcsönösen támogatjuk egymást, nem pedig rivalizálni akarnak egóból, lelkileg, érzelmileg lehúzni. Nem akarnék olyan áron olyanokkal udvariaskodni meg megpróbáljak jópofizni, akik láthatóan magasról tesznek az érzéseimre, tudatosan folytatják az érzelmi játszmáikat a szurka-piszkáikkal, hogy én közben rosszul érzem magam, és magamba fojtom a feszültséget, mert nyíltan konfrontálódni meg nem akarok.

Téged ez feltehetően nem vigasztal, de a sógorod nyilván boldogtalan, elégedetlen, frusztrált stb. valami miatt, valamilyen szempontból nincsen rendben a saját élete. Ha gondolod, nyugodtan kérdezz meg arról egy pszichológust vagy bármifajta terapeutát alkalom adtán, hogy minek a tünete az, ha valaki abban leli örömét, hogy másokat megbánt, piszkálódó megjegyzéseket tesz stb.

De a lényeg szerintem az lenne, hogy neked a saját lelki békéd, a saját érzéseid, a saját egészséges önbecsülésed fontosabbak legyenek, mint az, hogy mások mit gondolnak rólad, miket mondanak stb.

Szerintem ha ilyen mély sebeket okozott apád a viselkedésével, azt egy-két jó tanáccsal nem hozzuk helyre. Amíg lelkileg ilyen labilis vagy, hogy a sógor néhány hülyeségével így megingatja a lelki világodat, addig tényleg ne is vágj bele a baba-projektbe.

Keress egy jó pszichológust, csinálj végig egy pszichoterápiát, aztán ha rendben vagy lelkileg, akkor jöhet a baba.