Hogyan mondjuk meg anyósnak, hogy a második gyermekünk születésénél nem tartunk igényt a "segítségére"?

Első gyermekünk születésekor szerettem volna, ha a párom örül, hogy az anyukája is itt lehet "segíteni". Anyósom egy hétre hozzánk költözött. A segítség szót azért használom idézőjelben, mert semmilyen segítséget nem kaptunk tőle az alatt az idő alatt. Anyósom kb. 20 éve háztartást, nem tud főzni, (mindent apósom intéz, kiszolgálja) s egész egyszerűen nem látta meg, miben lehetett volna a segítségünkre. A férjem intézte a kicsivel kapcsolatos papírokat, lótott-futott, s az anyukáját is mi szolgáltuk ki. Anyósom egy hétig könyvet olvasott. Elég rosszul tűrtük a gyerekkel. Miért nem kértem meg erre vagy arra? Sajnos igen önálló típus vagyok, s nagyon nehezemre esett/esik, ugyanakkor nem értettem, hogy magától értetődő dolgokra miért kellene kérnem, miért nem törekszik ő is egy kicsit? Most a második babánál közölte, hogy szeretne pár napot nálunk lenni, mint az elsőnél, és szóljunk mikor, mert a szabadságát terveznie kell!!! 1. Jobban esett volna, ha megkérdezi, hogy tud-e valamiben akkor segíteni nekünk, nem pedig a rá oly jellemző módon közli az Ő igényeit. 2. A szabadság tálalása is kissé önzően hangzott - nem tudom, hogy mondjam meg a gyermekemnek, h melyik napon szülessen, hogy anyósom szabit tudjon kivenni. Ez már több, mint megmosolyogtató és elgondolkodtató volt. Értjük a vágyait, de ez valahogy másként jobban esett volna, ugyanakkor nem szeretnék olyan válságba kerülni, és olyan maradandó rossz élményekkel gazdagodni a második gyermek esetében is, ahogy az az elsőnél történt. Mindezek mellett az egyik legfontosabb számomra, hogy a 3 évesem megértse, és könnyen, klassz élményekkel megszokja, hogy milyen is, ha van az embernek egy kis tesója - akit egyébként nagyon vár. Tehát hogyan lehet szépen elutasítani anyósom egy hetes vendéglátását?