Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Ez komolyan normális dolog?

Ez komolyan normális dolog?

Figyelt kérdés

A párommal albérletben lakunk. A város, ahol vagyunk, elég drága, 1 szobáért fizetünk annyit, mint az ország más részein egy lakásért. Mivel az én fizetésem nem sokkal több (10-15-20ezer forinttal, attól függ, milyen a beosztásom az adott hónapban), mint a bérleti díj, úgy állapodtunk meg, hogy a szobát az én fizetésemből rendezzük. Így nekem marad egy hónapra körülbelül 15ezer forintom, amit "magamra költhetek." Ebből veszek bérletet, tampont, illetve a főzéshez szükséges dolgok nagy részét is ebből finanszírozom ...

Az elején úgy gondoltam, hogy ha elfogy az én általam keresett pénzből megmaradt összeg, akkor kérhetek a páromtól, hiszen azt a többtízezret azért is fizetem a főbérlőnek, hogy ő is itt lakhasson és nem az x. felsőt meg nadrágot veszem belőle. Sajnos ez úgy tűnik csak az én agyamban fogalmazódott meg így... Akárhányszor kérek tőle (ez kb. a harmadik hét körül szokott előfordulni), forgatja a szemét, látni rajta, hogy nem tetszik neki.

Ő heti fizetést kap, egy hónapban a háromszorosát megkeresi az enyémnek. Most is szerettem volna tőle kérni, mert nem tudok miből karácsonyi ajándékot venni, és közölte, hogy nem tud adni, mert neki sincs sok és még abból kell ajándékot vennie. Pár napja kapott fizetést, (több tízezret..), amiből tudom, hogy valamennyit biztosan elköltött, de akkor is kellett volna még maradjon jó 20-30ezer forint... Gyanítom az anyjának adta, aki egy munkanélküli rinyagép.

Ahogy leírtam ezeket én is érzem, hogy ez nem a legnormálisabb felállás... Köszönöm, hogy kiírhattam magamból, bármilyen tanácsot, véleményt szívesen fogadok.


2014. dec. 23. 17:57
1 2 3 4
 21/39 A kérdező kommentje:
Értem, hogy mire gondoltok a közös kassza alatt.. :) És igen, látom már hogy a miénk nem teljesen közös...
2014. dec. 23. 19:07
 22/39 anonim ***** válasza:
100%

Kislány, téged itt a "párod" meg az anyukája hülyére vesz.

Nem baj, az ilyenekből tanul az ember. A következő kapcsolatodban már tapasztaltabb leszel.

2014. dec. 23. 19:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/39 anonim ***** válasza:
100%

Közös kassza fogalma nálatok az ő részéről: Ami a tied az az enyém is, ami az enyém, ahhoz neked semmi közöd!

Téged ez a pasas totál hü.yének néz, te meg hagyod, ennyi. Én ezen semmit nem beszélnék meg vele, lapát!

Ha neked erre van szükséged, akkor hajrá.

2014. dec. 23. 19:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/39 anonim ***** válasza:
100%
#19: A linken be volt x-elve az erkély. Azt kiszedve már 50 ezertől is van.
2014. dec. 23. 19:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/39 anonim ***** válasza:
100%
Mármint lakás van 50 ezerért, nem szoba!
2014. dec. 23. 19:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/39 A kérdező kommentje:

Hát.. megnéztem. A következő paramétereket adtam meg: kiadó, bútorozott, nincs erkély. És csak egyet talált 50 km-es körzetben, 110.000 Ft-ért.

Muszáj bútorozottnak lennie, mert bútorunk sincs semmi.

2014. dec. 23. 19:51
 27/39 anonim ***** válasza:
91%
Szobat kapsz 30000-ert. Lepj le.Majd megtudja.
2014. dec. 23. 19:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/39 anonim ***** válasza:
100%
Kérdező, ez a pasi téged teljesen hülyének néz. Az nem közös kassza, hogy te kifizetsz mindent, ő meg elb.ssza a saját fizuját a saját dolgaira, és ha muszáj, szájhúzogatva ad neked valami aprót. Egyszerűen kihasznál, neki ez így nyilván baromi előnyös. Lépj le, aki ilyen irigy, önző és smucig, az nem fog megváltozni. Ha gyereket szülnél neki, a gyerekkel nyomoroghatnál a gyed összegéből, ebből kéne megvenned magadnak és a babának mindent, meg megoldani a kaját, ő meg élné világát a százezreiből.
2014. dec. 23. 20:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/39 anonim ***** válasza:
100%

Én Budapesten élek, itt is van egy szobás lakás százezrekért, mi mégis egy kétszobásban élünk 30e-ért. (Rezsi is jó szerintem, télen 30-40 közötti, nyáron 20e) Mindenhol lehet találni jó ajánlatot, persze ezek fogynak el először a piacról, úgyhogy kell hozzá némi időráfordítás, nem az elsőbe kell költözni, amit kidob a kereső.

A fentebb elmondottakkal egyetértek, a párod élősködik rajtad, és őszintén én nem hiszem, hogy az ilyen személyiségű emberek valaha is megváltozzanak. Ha kicsikarsz tőle havi valamennyi pénzt, akkor is húzni fogj a száját, és minden lehetőséget megragad, hogy távol tartson téged attól, ami az övé. Én is azt javasolnám, bérelj egy szobát, és szabadulj meg ettől az alaktól.

2014. dec. 23. 20:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/39 anonim ***** válasza:
100%
De én ezt nem értem... Az albit+rezsit miért te fizeted??? Ő is ott lakik, nem?? Ő is használ és csinálja a számlákat... Miért nem felezitek a költségeket?
2014. dec. 23. 20:26
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!