Ez komolyan normális dolog?
A párommal albérletben lakunk. A város, ahol vagyunk, elég drága, 1 szobáért fizetünk annyit, mint az ország más részein egy lakásért. Mivel az én fizetésem nem sokkal több (10-15-20ezer forinttal, attól függ, milyen a beosztásom az adott hónapban), mint a bérleti díj, úgy állapodtunk meg, hogy a szobát az én fizetésemből rendezzük. Így nekem marad egy hónapra körülbelül 15ezer forintom, amit "magamra költhetek." Ebből veszek bérletet, tampont, illetve a főzéshez szükséges dolgok nagy részét is ebből finanszírozom ...
Az elején úgy gondoltam, hogy ha elfogy az én általam keresett pénzből megmaradt összeg, akkor kérhetek a páromtól, hiszen azt a többtízezret azért is fizetem a főbérlőnek, hogy ő is itt lakhasson és nem az x. felsőt meg nadrágot veszem belőle. Sajnos ez úgy tűnik csak az én agyamban fogalmazódott meg így... Akárhányszor kérek tőle (ez kb. a harmadik hét körül szokott előfordulni), forgatja a szemét, látni rajta, hogy nem tetszik neki.
Ő heti fizetést kap, egy hónapban a háromszorosát megkeresi az enyémnek. Most is szerettem volna tőle kérni, mert nem tudok miből karácsonyi ajándékot venni, és közölte, hogy nem tud adni, mert neki sincs sok és még abból kell ajándékot vennie. Pár napja kapott fizetést, (több tízezret..), amiből tudom, hogy valamennyit biztosan elköltött, de akkor is kellett volna még maradjon jó 20-30ezer forint... Gyanítom az anyjának adta, aki egy munkanélküli rinyagép.
Ahogy leírtam ezeket én is érzem, hogy ez nem a legnormálisabb felállás... Köszönöm, hogy kiírhattam magamból, bármilyen tanácsot, véleményt szívesen fogadok.
Szia! :)
Szerintem nem normális. Gyakorlatilag te tartod el. : lakbér, kaja stb...
Lehet, hogy ez csak az én naiv, gyermekkori ábrándjaimban létezik, de igenis a férfi legyen a családfenntartó! Kérsz, de nem kapsz? Ugyanmár...
Szerintem beszélgess el vele. Mozgasd meg egy picit a férfiegóját, hátha észhez kap. Sok sikert és kellemes ünnepeket! :)
14L
Ez NEM közös kassza, arról akkor beszélhetnétek, ha mindkettötök fizetése egy közös számlára menne, arról menne le a lakbér meg a rezsi és a maradékból mindketten annyit tudtok levenni, amennyire szükségetek van. Olyan közös kassza esetén NINCS, hogy KÉRNI KELL a másiktól pénzt.
A jelenlegi heyzetben elöször is el kellene beszélgetni egymással, mert így semmi értelme a dolognak.
Vagy bevezetitek tényleg a közös kasszát - ami szerintem több okból sem menne,
vagy a barátod fizeti a lakbér felét, a rezsi felét, meg a kaja felét.
Utána mindenki a saját maradék pénzével szabadon gazdálkodik.
Ha te fizeted a lakhatást és a kaját akkor ő mit fizet? Ez mitől közös?
A pénzügyeket nem szabad szégyellni, le kell ülni, meg kell beszélni, össze kell adni mennyi a havi kiadásotok és szépen el kell osztani kettővel. A többiből lehet ajándékot meg ezt-azt vásárolni.
Már bocsánat, de te harmad annyit keresel, te fizeted a lakhatást és a kaja nagy részét, ő meg nem akar beleadni?
Nonszensz!!
Tanács? EGy komoly elbeszélgetés vagy lapátra tétel.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!