Ez tényleg neveletlenség volt a részemről?
Anyósomnál voltunk a hétvégén, családi összejövetelt tartott a szülinapja alkalmából.
Nem volt olyan nagy banzáj, a két gyerekét és az ő családjukat hívta meg.
Ebédeltünk, leszedte az asztalt és elvonult az unokáival játszani.
Én meg fogtam magam és elmosogattam, hogy ne neki kelljen és addig is tudjon unokázni.
Utána láttam rajta, hogy valami nem tetszik neki, de ráhagytam, gondoltam biztos rossz napja van.
Másnap aztán telekürtölte a rokonságot azzal, hogy én mekkora büdös bunkó vagyok, és mennyire megszégyenítettem őt azzal, hogy elmosogattam nála, mintha ő valamiféle utolsó, koszos nő lenne, vagy pedig annyira öreg, hogy nem képes saját maga megcsinálni.
Nekem ez nagyon rosszul esik, mert egyáltalán nem gondoltam ilyesmire. Egyszerűen így neveltek, és nekem természetes, hogy ha meghívnak valahová ebédelni (pláne családon belül), akkor az a minimum, hogy segítek rendet rakni és elmosogatni,
Ezeket elmondtam neki is, és bocsánatot is kértem tőle, de ő hajthatatlan, és azt mondogatja, hogy neveletlen paraszt vagyok, és a fiának nem szabadna együtt lennie egy ilyen nővel.
És lassan már kezdek elbizonytalanodni, hogy én gondolom rosszul, és tényleg sértően viselkedtem.
Szerintetek igaza van az anyósomnak, tényleg neveletlenség volt ez a részemről?
Én is pontosan ilyen vagyok, hogy elmosogatok ilyen helyeken. És általában örülnek is neki, tényleg megértelek, nincs is ezen mit túlragozni.
Anyósodnak örülnie kellett volna, mindenki tudja, hogy ez kedvesség volt, szerintem az lett volna ciki ha ott hagyjátok a mosatlant. Persze nem kötelező elmosogatni, na de én is úgy érzem hogy jobb ha elmosogat az ember, hiszen miért ne. Ez egyfajta nevelésből fakad.
Anyósod felháborodása érdekes. Eszembe sem jutna, hogy esetleg ő koszos, igénytelen, inkább örülhetne hogy ilyen menye van.. na meg hát szülinapos volt, ilyenkor az ünnepelt kedvében szokás járni :)
Házasok vagyunk a fiával, anyósom is úgy jön hozzánk, mintha hazamenne. Fel sem merült bennem, hogy ne lennék családtag, vagy hogy meg kellene kérdeznem, hogy elmosogathatok-e.
Nekem ez annyira természetes volt. Nem a fehérneműs fiókjában turkáltam, szerintem ez a két dolog nem ugyanaz a kategória.
A férjem szerint nekem van igazam, és nagyon haragszik az anyjára. Mondjuk ők előtte sem voltak valami jó viszonyban.
Ja, hozzátartozik még, hogy anyósom másik menye is mosogatott már nála kérdezés nélkül, abból nem is volt probléma, sőt anyósom meg is köszönte neki. Úgy tűnik, csak engem nem kedvel valamiért, és kereste az alkalmat, hogy mikor köthet belém.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!