Akik együtt/egy fedél alatt laknak anyóssal és apóssal, azok miért laknak úgy?

Mi inkább albérletben spórolunk saját lakásra, olyan áron, hogy heti 5x legalább szendvicsen kívül mást nem eszünk, de legalább NYUGALOMBAN élünk. Mivel 200-210 nettó a bevételünk, nyilván csak a megtakarítás miatt tesszük ezt, nem szorulnánk rá ilyen drasztikus megoldásra.

Lakhatnánk az én szüleimmel, és akkor mindkettőnk fizetését félre tudnánk tenni szinte teljesen, de akkor egyrészt én be sem tudnék járni faluról dolgozni folyamatos műszakba (párom meg a 4:30-as munkakezdés miatt busz hiányában, bár neki van jogsija és kocsival járt átmenetileg, mikor ott éltünk). De ha én is meg tudnám oldani, akkor sem élnék ott, mert kész idegroncs voltam az alatt az egy év alatt, amikor visszakényszerültünk oda lakni. Nem kérünk belőle...

Apám idegbeteg, mindenbe beleszól, anyám meg alkoholista, otthon kell kerülgetni, mert közveszélyes munkakerülő volt egész életében, és csak napjában 5x vágta a fejemhez, hogy takarodjunk onnan...

Após és anyós a munkahelyünktől ellenkező irányba lakik, de ha itt laknának a városban, akkor sem élnénk velük, mert olyan tékozló emberek, hogy soha életükben nem jöttek ki a fizetésükből. Ha velük laknánk, az azt jelentené, hogy mindketten leadnánk a fizetésünk javát, még negyede annyit sem tehetnénk félre, mint így albérletben. Míg párom velük élt, minden fillérjéből kiforgatták érzelmi zsarolással, így hála nekik, a 0-ról indult több évnyi munka dacára.

Mi párommal kipróbáltuk az albérletet, legfőbb szempont az volt, hogy kipróbáljuk egymást, hogy mennyire tudunk együttműködni. Viszont nem tudunk így félrerakni. Márpedig még a hitelhez is spórolni kell, mert önerőt kérnek, meg különben is. Szóval valószínűleg vissza fogunk költözni anyósjelöltékhez ideiglenesen, ha olyan munkát találunk, hogy nincs túl messze tőlük. Mondjuk én jóban vagyok az anyósjelöltékkel, és amíg tanultam, addig is gyakorlatilag már ott laktam a sulim utolsó fél évében, és nem nagyon maceráltak minket.

Az albérlet sosem lesz olyan, amilyet szeretnénk. Mindig van a lakásnak valami flúgja, amit átépítenénk, máshogy csinálnánk, stb. Eközben csomót fizetünk a tulajnak, aki meg jogosan tojik bármit is átalakítani, hiszen az ő logikája szerint úgy jó, ahogy van. És persze bármikor dönthet úgy, hogy most már eladná, vagy a gyerekének adná a lakást, stb. Albérletbe nem érdemes családot alapítani.

Mi 5 év után sem költöztünk össze még. Már házat nézünk falun, csak még kéne egy kis pénz. Bár sokkal egyszerűbb lenne ha már együtt lehetnénk. Az én szüleim nagyon rendesek de oda nem tudtunk menni, mert páromnak olyan a munkája h nem tudja megoldani a bejutást időre. A szomszéd városig el kell jutnia busszal és onnan viszik. Az ő szüleihez pedig nem megyek, mert akkor tuti szétmegyünk. Egy két napos hétvége pokol náluk, nemhogy a múltkori 3 napos.

Szóval nálunk még legalább 1 év, hogy egy kisebb házat tudjunk venni. Ha már megvettük merek felvenni hitelt a belső felújításra, de ha már megvenni is abból kell és utána megint nincs semmi az baj. Mert akkor megint ott vagyunk hogy sehol.

Nálunk az okok (fontossági sorrendben):

1. Nagyon szeretem az anyósomat, és mivel semmi jelentős konfliktus sincs (sőt), csak úgy nem szívesen hagynánk magára. A férje (férjem apukája) nagyon-nagyon régen meghalt, és sokszor érzi magányosnak magát, nagy baráti köre nincs, szóval gyakran lenne egyedül. Mi meg mivel tényleg aranyos, és jó a társasága (nem csak elviseljük), szívesen filmezünk vele esténként, meg sokszor együtt ebédelünk stb., ez így tökéletes. Közben meg azért egyedül is igyekszik elfoglalni magát, és nem "akaszkodik" ránk. Az sem mellékes, hogy nagy a ház, egyedül tartom kb. rendben, mert anyósnak már nem feltétlen van hozzá kedve/ereje - ha elmennénk, nem győzné rendben/fenntartani. Így meg nincs a háztartással gondja, élvezi az életet, és nekünk is van elég terünk.

2. Férjemnek van egy kutyusa, akit az utcáról mentett meg jó pár éve, és rettenetesen ragaszkodnak egymáshoz, illetve most már persze én is nagyon megszerettem őt :) Nagytestű, kerthez szokott, albérletbe nem vihetnénk, el pedig soha nem hagynánk, pár órára is csak indokolt esetben hagyjuk egyedül, mert szenved tőle.

3. Valóban vannak vidékre költözős terveink (persze így együtt, négyesben, ha sikerül), nagyobb telekkel (nem házzal, abból még jó is lenne kicsit kisebb), és kiszámoltuk, albérletben sem tudnánk sokkal többet spórolni, sőt. Egy szobában nyomorogni semmiképp sem érné meg, míg anyós meg egyedül szenvedne a nagy házban, a kutyusunkkal együtt.

Mi közösen vettük házat ,anyámmal,fele az övé.

Nem mindenkinek rossz az együtt élés,mehetünk volna külön is,de nem akartunk.

Bár jelenleg áruljuk házat,mivel a férjemmel más városba szeretnénk költözni anyagi munka miatt.

" egy házaspár, ahol kétszeresen jön a fizetés"

na ok el tudnak.

egy olyan, ahol csak az egyik dolgozik, mar nehezebben.

Plane hogy valahol a szulonek is lakni kell, es nyugdijbol nem konnyu fizetni egy alberletet.

Olyat kepzelj el, hogy nincs sajat tulajdonu lakas, es berlakasban laknak egyutt, na ott hogy koltozzenek szet, plane ha az egyiknek nincs munkaja?