Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Anyósjelölt. Olyan tipikus...

Anyósjelölt. Olyan tipikus idegesítő "mindenbe belekötök" anyósjelölt. Ez mindig ilyen lesz? Törődjek bele?

Figyelt kérdés

Előre is bocsi, de hosszú lesz, köszönöm annak aki megtisztel azzal hogy elolvassa :)

(bunkó válaszolók kíméljenek, inkább lapozz ha nem tudsz értelmesen hozzászólni)


20 éves lány vagyok, a barátommal (28) több mint másfél éve vagyunk együtt. Anyagi okokból az édesanyjával él még, egészen addig marad ez így ameddig nem sikerül összeköltöznünk (még idén szeretnénk).

Anyuka az elején egész jó fej volt, aztán szép lassan megismertem és rájöttem hogy nagyon kétszínű egy némber...

Kezdem azzal, hogy beteg, de nem annyira amennyire bemeséli magának. Túl van két szívrohamon, és érszűkület van a lábában, emiatt nem mozdul ki otthonról, szinte soha. Az orvosa szerint pont hogy sétálnia kellene, de nem, ő meg van győződve róla hogy az csak ártana neki. Ül a szobájában, rejtvényt fejt, tévézik, és mindent jobban tud másnál.

A fiával nemigen beszélget, mert a barátom nem éppen az a toleráns típus, nem képes arra hogy elbeszélgessen órákon át valakivel a semmiről, ezért az anyja állandóan b*szogatja, hogy olyan flegma, meg bunkón válaszol mindenre, pedig igazából csak annyiról van szó, hogy hülyeségeket kérdez, vagy teljesen köztudott tényeket közöl... (meg persze a hátam mögött mondja hogy ennek én vagyok az oka, mert mióta összejöttünk, a fia azóta ilyen).

Reggelente, ha a fia 5 perccel később ér haza a kenyérrel a pékségből, akkor már hisztizik, hogy nincs ideje megcsinálni a szendvicseket... 2 darab szendvics, egyenként 2 kerek percet vesznek igénybe, de anyósjelöltnek pontosan fél óra kell hozzá.

Nemrég azt hallottam vissza a barátomtól, hogy anyós szerint ő(mármint a barátom) miattam nem úgy áll hozzá a politikához, ahogy eddig. (Szavazáskor megkérdezte hogy szavazok-e, mondtam hogy nem, mert hidegen hagy az egész politika, a barátom meg időközben kiábrándult a Fideszből).

Szóval szép lassan jön az elkerülhetetlen "mindennek én vagyok Ő oka" szindróma... persze ezt sosem mondja a szemembe, és idegesít hogy a hátam mögött hordd el minden szarnak. Mindenről tudni akar, a fiától szinte minden pénzét elveszi, mégis mindig azt hallgatjuk, hogy a barátom csak költi az ő (az anyja) pénzét (mintha a barátom fizetése nem is a barátomé lenne), és hogy mennyire szarban vannak anyagilag. Bevásárolni, amit persze mi csinálunk, fél méter hosszú listával megyünk aminek a háromnegyede édesség és nassolnivaló, meg csupa teljesen felesleges holmi, pár dolog kivételével. Nem főz, csak hétvégén, mégis annyi cuccot vásároltat, hogy egy séf megirigyelné. Hétközben rendelt kaját esznek (ami színvonalon aluli, de "azt kell venni, mert az olcsó". Folyamatosan raktároz, a fagyasztója tele (teljesen, dugig tele) van hússal ami évek óta bent van, mert mindig frisset vetet. Rengeteg étel van amihez nem szabad hozzányúlnunk, mert "eláll", helyette megint csak másikat vetet, majd a tudta nélkül dobáljuk ki a hónapokkal ezelőtt lejárt ételeket.

Ha a szomszéd reggel mos, az a baj. Ha este mos, az a baj. Ha rántottát sütök a konyhában büdös lesz, ne csináljam, mert nem szellőzik ki a konyha. Ha kinyitom az ablakot, baj. Ha nem nyitom ki, meg az a baj. Ha reggel nem teszem fel az ágytakarót a barátom ágyára, mert sietek és elfelejtem, trehány vagyok... és még sorolhatnám.

Nagyon igyekszem a kedvére tenni, mindig barátságos vagyok vele, mindig mosolygok, általában ő is, aztán meg ilyeneket hallok vissza amit fent is említettem.

A barátom már alig várja hogy lelépjünk...


Ez az első kapcsolatom, hosszútávra tervezünk, nem volt még anyósjelöltem, ezért írom ki a kérdést. Ez mindenhol ilyen? Törődjek bele, jó pofizzak akárhányszor a páromnál vagyok?

Már látom előre, hogy anyós akkor is irányítani akar majd mikor már nem lesz közünk hozzá....

Jöhetnek az "irigylem a problémáidat" kommentek, de ha másfél éve hallgatja a z ember, akkor azért már unalmas a dolog. Gondolom megértitek :)


2014. jún. 10. 15:01
1 2 3 4 5
 31/46 A kérdező kommentje:

29, igazad van, de azért nem kellemes tudni, hogy mit gondol rólam, úgy hogy nem is igazán szolgáltam rá :/

Nem tudom hová tenni, tényleg csak annyi a bűnöm, hogy nm fizettem a kajáért amit elvileg jó szívvel adott, meg hogy szeretem a fiát :D

2014. jún. 10. 23:05
 32/46 A kérdező kommentje:

30-as, miből gondolod, hogy nem az a tervem, hogy segítek édesanyámnak? Előítéletek mennek látom.

Adok haza pénzt, és ha eltartom magam, nem kell velem foglalkoznia, ilyen egyszerű.

2014. jún. 10. 23:06
 33/46 anonim ***** válasza:
69%
A 28 éves kicsifiú nem tud megcsinálni magának 2 db szendvicset? És még az anyós a rossz.... :)
2014. jún. 11. 04:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/46 anonim ***** válasza:
40%

"Adok haza pénzt, és ha eltartom magam, nem kell velem foglalkoznia, ilyen egyszerű."


Miből adsz haza, ha még munkád sincs. Ja, hogy a barátod pénzéből, az más téma...

2014. jún. 11. 06:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/46 anonim ***** válasza:
Én is hasonló helyzetben vagyok olyan szempontból,h az én szemembe is milyen kis rendes az anyós,de amiket visszahallok...És igaz az,h ne foglakozzak vele,meg se halljam,csakhogy amikor számomra idegen emberek megállitanak az utcán,h anyósom mondta,h így meg úgy ,én meg csak lestem,hallgattam mert eleinte meghazudtolni se akartam bizonyos dolgokba,de most már nem érdekel,elmondom az igazat.Mert engem az bàntott a legjobban a dologba,h olyan emberek akiket én nem is ismerek,valamint a rokonság miket gondolhat rólam!És ha az ismerőseit bem is nézem,de azért azt nem tudom figyelmen kívül hagyni,h a rokonság milyen szemmel néz rám.Engem Nagyom bánt ez ,mert én úgy mentem hozzá a fiához,h teljesen nyitott,barátsàgos voltam vele szembe,sok mindenbe toleránsabb is mint a fia és hàtbatámadást kapok cserébe.Mikor én meg pont azt hangoutattam,h mi milyen jól kijövünk!
2014. jún. 11. 06:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/46 A kérdező kommentje:

33-as, dehogynem tudja megcsinálni a szendvicset, de anyós szerint az nem jó ahogy a fia csinálja. Mondtam, hogy totál irányításmániás a nő. Ha a szalámiból egy darabbal több van a kenyéren már baj, ha nem 2mm vastagságú a sajt amit levág hanem 3 az is baj. És sajnos nem túlzok.

34-es, te mi a fenéről beszélsz? Honnan veszed hogy lenyúlom a barátom pénzét? Értelem szerűen ameddig tanulok van családi pótlék, ha dolgozni kezdek utána meg adok haza anyámnak pénzt... csak nekem egyértelmű? o.O Vagy ennyire rosszindulatú emberek vannak itt gyk-n (tisztelet a kivételnek) hogy egyből hülyeségeket magyaráznak bele a témába? Egyáltalán, miért is anyámmal meg a családom pénzügyeivel foglalkozol?

2014. jún. 11. 09:42
 37/46 A kérdező kommentje:
35-ös, kitartást :/
2014. jún. 11. 09:43
 38/46 anonim ***** válasza:
64%
Nem tudtam, hogy 20 évesen, gimnázium után olyan jó állást lehet megcsípni, amivel fenntart az ember egy lakást, egyedül él és még haza is ad. Sok sikert! :)
2014. jún. 11. 14:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/46 A kérdező kommentje:
Szakközép, két éve érettségiztem,jövő héten pedig vizsgázom a szakmáért...nem tudom honnan jött, hogy 20 évesen csak gimibe járhatok, de felőlem azt gondolsz amit akarsz
2014. jún. 11. 17:26
 40/46 anonim ***** válasza:
50%

"Értelem szerűen ameddig tanulok van családi pótlék"


Nem, van egy rossz hírem. Csak 20 éves korig jár...

"a tankötelezettsége megszűnését követően közoktatási intézményben tanulmányokat folytató gyermekre (személyre) tekintettel annak a tanévnek az utolsó napjáig, amelyben a gyermek (személy) a huszadik életévét betölti illeti meg."

2014. jún. 12. 08:03
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!