Anyósjelölt. Olyan tipikus idegesítő "mindenbe belekötök" anyósjelölt. Ez mindig ilyen lesz? Törődjek bele?
Előre is bocsi, de hosszú lesz, köszönöm annak aki megtisztel azzal hogy elolvassa :)
(bunkó válaszolók kíméljenek, inkább lapozz ha nem tudsz értelmesen hozzászólni)
20 éves lány vagyok, a barátommal (28) több mint másfél éve vagyunk együtt. Anyagi okokból az édesanyjával él még, egészen addig marad ez így ameddig nem sikerül összeköltöznünk (még idén szeretnénk).
Anyuka az elején egész jó fej volt, aztán szép lassan megismertem és rájöttem hogy nagyon kétszínű egy némber...
Kezdem azzal, hogy beteg, de nem annyira amennyire bemeséli magának. Túl van két szívrohamon, és érszűkület van a lábában, emiatt nem mozdul ki otthonról, szinte soha. Az orvosa szerint pont hogy sétálnia kellene, de nem, ő meg van győződve róla hogy az csak ártana neki. Ül a szobájában, rejtvényt fejt, tévézik, és mindent jobban tud másnál.
A fiával nemigen beszélget, mert a barátom nem éppen az a toleráns típus, nem képes arra hogy elbeszélgessen órákon át valakivel a semmiről, ezért az anyja állandóan b*szogatja, hogy olyan flegma, meg bunkón válaszol mindenre, pedig igazából csak annyiról van szó, hogy hülyeségeket kérdez, vagy teljesen köztudott tényeket közöl... (meg persze a hátam mögött mondja hogy ennek én vagyok az oka, mert mióta összejöttünk, a fia azóta ilyen).
Reggelente, ha a fia 5 perccel később ér haza a kenyérrel a pékségből, akkor már hisztizik, hogy nincs ideje megcsinálni a szendvicseket... 2 darab szendvics, egyenként 2 kerek percet vesznek igénybe, de anyósjelöltnek pontosan fél óra kell hozzá.
Nemrég azt hallottam vissza a barátomtól, hogy anyós szerint ő(mármint a barátom) miattam nem úgy áll hozzá a politikához, ahogy eddig. (Szavazáskor megkérdezte hogy szavazok-e, mondtam hogy nem, mert hidegen hagy az egész politika, a barátom meg időközben kiábrándult a Fideszből).
Szóval szép lassan jön az elkerülhetetlen "mindennek én vagyok Ő oka" szindróma... persze ezt sosem mondja a szemembe, és idegesít hogy a hátam mögött hordd el minden szarnak. Mindenről tudni akar, a fiától szinte minden pénzét elveszi, mégis mindig azt hallgatjuk, hogy a barátom csak költi az ő (az anyja) pénzét (mintha a barátom fizetése nem is a barátomé lenne), és hogy mennyire szarban vannak anyagilag. Bevásárolni, amit persze mi csinálunk, fél méter hosszú listával megyünk aminek a háromnegyede édesség és nassolnivaló, meg csupa teljesen felesleges holmi, pár dolog kivételével. Nem főz, csak hétvégén, mégis annyi cuccot vásároltat, hogy egy séf megirigyelné. Hétközben rendelt kaját esznek (ami színvonalon aluli, de "azt kell venni, mert az olcsó". Folyamatosan raktároz, a fagyasztója tele (teljesen, dugig tele) van hússal ami évek óta bent van, mert mindig frisset vetet. Rengeteg étel van amihez nem szabad hozzányúlnunk, mert "eláll", helyette megint csak másikat vetet, majd a tudta nélkül dobáljuk ki a hónapokkal ezelőtt lejárt ételeket.
Ha a szomszéd reggel mos, az a baj. Ha este mos, az a baj. Ha rántottát sütök a konyhában büdös lesz, ne csináljam, mert nem szellőzik ki a konyha. Ha kinyitom az ablakot, baj. Ha nem nyitom ki, meg az a baj. Ha reggel nem teszem fel az ágytakarót a barátom ágyára, mert sietek és elfelejtem, trehány vagyok... és még sorolhatnám.
Nagyon igyekszem a kedvére tenni, mindig barátságos vagyok vele, mindig mosolygok, általában ő is, aztán meg ilyeneket hallok vissza amit fent is említettem.
A barátom már alig várja hogy lelépjünk...
Ez az első kapcsolatom, hosszútávra tervezünk, nem volt még anyósjelöltem, ezért írom ki a kérdést. Ez mindenhol ilyen? Törődjek bele, jó pofizzak akárhányszor a páromnál vagyok?
Már látom előre, hogy anyós akkor is irányítani akar majd mikor már nem lesz közünk hozzá....
Jöhetnek az "irigylem a problémáidat" kommentek, de ha másfél éve hallgatja a z ember, akkor azért már unalmas a dolog. Gondolom megértitek :)
Anyukának közben a fülébe jutott, hogy költözésen törjük a fejünket (eddig nem mondtuk neki, hogy ne kezdjen előre kombinálni). Persze megint csak a barátomnak mondja a magáét, éppen skype-on írja hogy miket...
Például, hogy nekünk fogalmunk sincs arról, hogy mennyi fenntartani egy lakást (nyilván emiatt akarunk csak azután elköltözni miután nekem is fix keresetem van, mert fingunk sincs a dolgokról). Egy ideje már várom hogy mikor jön majd azzal hogy élősködök, mert hogy fizetni eddig nem tudtam a kajáért, de az elején ezzel kezdtem, hogy nem zavarok-e, hogy ott vagyok...azt mondta nem. Ajánlgatja hogy egyek ezt, egyek azt, ha esetleg főz, megkapom hogy főz ilyet, meg olyat, mert a fia nem szereti, de most hogy itt vagyok, legalább nem csak magának főzi, és milyen jó hogy van még aki szereti az ominózus ételt. A hátam mögött meg fújja hogy nem ingyen van...
Hogy eddig azért nem költöztem oda, mert segítenem kell itthon, és azért van kevesebbet nálunk a barátom, mert nekem van hogy itthon kell lennem. (tévedés, diákbérletem van a városba, ami egy hónapra kerül annyiba mint a barátomnak két oda-vissza út hozzánk)
Barátom is megkapta hogy élősködik, mert az anyja összes pénzét elköltötte a hobbijára (ami a saját fizetése volt, annak is max a negyede, és nem az összes ment a hobbira, csak nagyon pici töredéke)
Szóval szép lassan letisztul a kép amit én már látok egy ideje, hogy anyós engem nagyon nem szeret... pontosan nem tudom miért, egyedül a pénz részét értem, mert tényleg egy kanyim sincs amit neki tudnék adni, de a párom életére megesküdnék, hogy ha lenne megkapná a részemet. Eléggé idegölő egy helyzet... a hét kb. felét töltöm náluk, igyekeztem úgy felosztani, hogy itthon is legyek (édesanyám egyedül nevel 3 gyereket, apánk meghalt 2 éve, emiatt is kell nekem sürgősen a meló többek között) szerdán este vagyok náluk, és hétvégén.... ez olyan sok?
Azt hiszem ezt redukálnunk kell, vagy nagyon gyorsan beszélnem kell anyósjelölttel, mert ez nem állapot...
"Reggelente, ha a fia 5 perccel később ér haza a kenyérrel a pékségből, akkor már hisztizik, hogy nincs ideje megcsinálni a szendvicseket... 2 darab szendvics, egyenként 2 kerek percet vesznek igénybe, de anyósjelöltnek pontosan fél óra kell hozzá."
Itt miről beszélsz, milyen szendvicseket, kinek?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!