Szeret vagy nem? Nem lehet kiigazodni rajta.
Szóval. Amikor megismerkedtem a párommal, még nagyon kedvesen állt hozzám. Később mindenbe belekötött, szerintem próbált az idegeimre menni, hátha otthagyom a párom. Aztán beletörődött (a párom kedvesen közölte, hogy semmi köze hozzá, kivel van), és végülis elég jól kijövünk. Ha főzök, és nem tudom, hogyan kell valamit megcsinálni, szépen elmondja, bármiről van szó, elmondja. Nyilván én is segítek neki, amiben tudok.
Viszont. Most már kezd az agyamra menni, hogy a vejét agyondícséri. Mert a veje (illetve leendő veje) kocsit vett a kicsi lányának, a veje házat vett a kicsi lányának, a veje ide viszi, oda viszi, tengerpart, óceán, stb stb, milyen jó ember, meg hogy ő hogy szereti, milyen kedves, stb.
Tény, hogy van pénze a vejének, és megteheti, hogy gondolkodás nélkül elugornak Párizsba, vagy akárhova. És az is tény, hogy én nem származok gazdag családból, én nem kaptam a nyakamba 3 vállalkozást, ami után milliók vannak a bankszámlámon, én egy egyszerű alkalmazotti viszonyban dolgozom, de megpróbálok spórolni, és én is vettem már a páromnak olyan ajándékot, amiről más csak álmodni mer, mert sikerült összegyűjtenem rá a pénzt, de ezt nem értékeli. Ahogyan azt sem, hogy a veje alig-alig segített neki valamit, én pedig azon felül, hogy próbálok megadni mindent a páromnak, emellett neki is segítek, amit tudok, mégis azt érzem, mintha engem nem igazán csípne. De akkor meg miért jópofizik, néha normálisan el lehet vele beszélgetni, mintha jó barátnők lennénk, néha meg kibírhatatlan.
Hogy van ez?
A párodnak akarj megfelelni ne az anyósnak. Az a legfontosabb hogy ti szeressétek egymást, hogy ő fogadjon el téged olyannak amilyen vagy.
Nyilván anyóssal is jóba kell lenni és fontos az ő elismerése is valamilyen szinten. Szerintem maradj olyan amilyen eddig voltál, mert nem az a fontos hogy pénzzel elkápráztassuk az anyóst, hanem hogy szeressük és boldoggá tegyük a gyerekét. Ha ezt ő nem értékeli annyira mint mondjuk egy tengerparti nyaralást, akkor az őt minősíti és nem téged.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!