Szeret vagy nem? Nem lehet kiigazodni rajta.
Szóval. Amikor megismerkedtem a párommal, még nagyon kedvesen állt hozzám. Később mindenbe belekötött, szerintem próbált az idegeimre menni, hátha otthagyom a párom. Aztán beletörődött (a párom kedvesen közölte, hogy semmi köze hozzá, kivel van), és végülis elég jól kijövünk. Ha főzök, és nem tudom, hogyan kell valamit megcsinálni, szépen elmondja, bármiről van szó, elmondja. Nyilván én is segítek neki, amiben tudok.
Viszont. Most már kezd az agyamra menni, hogy a vejét agyondícséri. Mert a veje (illetve leendő veje) kocsit vett a kicsi lányának, a veje házat vett a kicsi lányának, a veje ide viszi, oda viszi, tengerpart, óceán, stb stb, milyen jó ember, meg hogy ő hogy szereti, milyen kedves, stb.
Tény, hogy van pénze a vejének, és megteheti, hogy gondolkodás nélkül elugornak Párizsba, vagy akárhova. És az is tény, hogy én nem származok gazdag családból, én nem kaptam a nyakamba 3 vállalkozást, ami után milliók vannak a bankszámlámon, én egy egyszerű alkalmazotti viszonyban dolgozom, de megpróbálok spórolni, és én is vettem már a páromnak olyan ajándékot, amiről más csak álmodni mer, mert sikerült összegyűjtenem rá a pénzt, de ezt nem értékeli. Ahogyan azt sem, hogy a veje alig-alig segített neki valamit, én pedig azon felül, hogy próbálok megadni mindent a páromnak, emellett neki is segítek, amit tudok, mégis azt érzem, mintha engem nem igazán csípne. De akkor meg miért jópofizik, néha normálisan el lehet vele beszélgetni, mintha jó barátnők lennénk, néha meg kibírhatatlan.
Hogy van ez?
Kerdezo, nemhogy Te nem tudsz kiigazodni, de en sem.
Ki vagy? Az anyosodrol beszelsz, vagy anyukadrol?
"Nem lehet kiigazodni rajta."
"Hogy van ez?"
Na hogy van? :)))
Anyos/apos kategoriaba rakta. A kerdezo no, mivel azt irja "mintha jo baratnok lennenk"... Evidens.
Ne allj le hasonlitgatni magad a vojelolttel, mert csak magadat teszed tonkre. Eron felul nem tudsz teljesiteni, es nem is kell. Anyos csak lehet boldog, h milyen szerencsesen valasztott part a lanya. Ezeket engedd el a fuled mellett, ha egyebkent normalis. Csak a parodra koncentralj, h az mukodjon.
Amugy tenyleg eleg pongyolan fogalmazol, en is tobbszori nekifutasra fogtam, h ki kivel van.
Es mivel most ujra elolvastam, megint nem vagyok benne biztos. :)
27éves nő vagyok, 35éves férfivel vagyok együtt:) igen, rosszul írtam, össze-vissza, nem olvastam át:/
De a lényeg még mindig az, hogy fogalmam sincs, hogy kedvel-e az anyósom, vagy sem, mivel egyszer ilyen, egyszer olyan. (kb olyan mint az írásom, lehetetlen kiigazodni rajta)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!