Anyósom mondott igazat, de én inkább jól összevesztem vele. Mivel engeszteljem ki?
Van két kislányunk, 5 és 7 évesek.Most hétvégén az anyósomnál voltak, de már szombat este hívott, hogy menjek értük. Mikor odaértem teljesen ki volt akadva, hogy a lányok a megölték a macskáját. Tudni kell, hogy ez a nagyon édes, okos cica volt a "társa" mióta apósom elhunyt. Nagyon szerette az egész család, a lányok is mindig mondták, hogy legyen nekünk is egy Moriszunk (így hívták). Ezért nem is hittem el amikor azt állította anyósom, hogy csak a lányok tehették be a kutya kennelbe, mert oda, máshogy nem tud bejutni macska. Nagyon összevesztünk ezen, mert én bolond azt hittem, hogy csak nem akarja, hogy a csajok ott aludjanak.
Tegnap este viszont megtörtek, és bevallották, hogy irigységből beengedték Moriszt a kennelbe.
Nagyon nagyott csalódtam bennük.Nagyon jól tudják, hogy anyósomnak milyen fontos az a macska, és a nagyobbik már azt is tudja, hogy ez állatkínzás.
Szégyellem magam, de olyan ideges lettem, hogy eljárt haragomba a kezem. Sose bántom őket, de ezt nem tudtam szó nélkül hagyni.
Anyósom nem fog egy bocsánat kéréstől meghatódni, mivel még én vádaskodtam. Ma felhívtam, de elég barátságtalan volt. Ötletem sincs mivel tehetném jóvá. Egy új cicán gondolkodtam, de azt lehet, hogy csak jobban a szivére venné.
"Piszichológus" 41-esnek még: NEM ANNAK ELLENÉRE nem lett semmi bajom, ugyanis nem ÜTLEGELTEK, NEM VERTEK FÖLDIG, az, hogy 1-2-szer kaptam, és FELNŐTTként is helyesnek tartom visszagondolva, mivel olyat tettem amire a szép szó, meg a szeretgetés nem igazán megoldás.
"Megölted a macskát kislányom? dierekt? óóó semmi baj, gyere megölellek"??? ne haragudj, de ez nonszensz. Szándékosan bánt egy állatot, mi lesz később? Nem hiszem, hogy ez a legnagyobb baja, hogy az anya rácsapott a kezére.
Nem csak Neked kell bocsánatot kérni, hanem a gyerekeknek is. Illetve a nagynak. Vidd el Őt a nagymamához és mond meg neki, hogy most szépen odaállsz mama elé, elmondod, hogy miért tetted, bocsánatot kérsz és megkérdezed, hogy tudnál segíteni neki.
Meg kell tanulni a gyereknek, hogy felelősséget kell vállalni a tetteiért és nincs mindig ott anyu, aki bocsánatot kér helyette.
Ezen felül el kell vele beszélgetni és meg kell vele értetni, hogy mi az, hogy élőlény és mi az az élet és mit jelent elvenni az életet - bár ehhez inkább pszichológus kell.
52-es: TÖBB alkalommal megütöttek, azaz a saját szüleid fizikailag bántalmaztak. Ezt te, a kognitív disszonancia jegyében helyesnek magyarázod magad előtt is, sőt, tovább is viszed a bántalmazó szülői példát. Csúcs.
SOHA nem lesz olyan, hogy valaki be fogja tudni bizonyítani, hogy a fizikai bántalmazás MIATT lesz valaki jólnevelt, érett személyiség vagy annak BÁRMILYEN pozitív hatása lenne a személyiségre. PONT.
Ha pedig a "nevelés" vagy a fizikai bántalmazás, vagy az agyhalott dicséret szankciók helyett, az a te eszközbeli szegénységedet mutatja, azt semmiképpen, hogy ne lenne másfajta, hasznos nevelési eszköz, sem pedig azt, hogy az ütlegelés nevelési eszköz lenne és nem bántalmazás.
51-es: a "nem nevelés" pontosan az ütlegelés. AZ ugyanis nem nevelés, hanem fizikai erőszak. Erőszakosan nevelt, megfélemlített emberekből lesznek a bántalmazók (minden vonatkozó tanulmány szerint). A megértően, rendesen nevelt gyerekekből nem.
Nincs olyan, hogy nem használ a szép szó, akkor üssük a hat évest. Családod nyugdíjas tagjait is felpofozandónak tartod, ha már korukból adódóan lassabbak vagy makacsabbak? Vagy csak utódokat ildomos ütni?
Az "eljárt a kezem"-be én simán azt értettem,hogy kaptak két nagy büdös pofont...és tudod mit? Ilyen szörnyű tettnél alap lenne nálam is! Nem csak a kezére csaptam volna. Értse meg, ha eddig szép szóval és értelmemmel nem sikerült a fejükbe verned,hogy vannak "ejnye-bejnye" dolgok,meg "aztabüdösk.ur.v.a.életit" dolgok!Kiábrándító,hogy ennyire nem ismered a gyermekeidet. Továbbá nem 100%-ban lehet a Te hibád,mivel vannak olyan pszchiés betegség,amik az ember életében,annak csak bizonyos korától figyelhetők meg. Abban biztos vagyok,hogy a 7 évesnek lehetett az ötlete. Ki kell vizsgáltatni szakemberrel!
Itt mesélném el,hogy egyszer ép nem volt jó műsor azon a pár csatornán (natgeo,spektrum,discovery,comedycentral,hírtv és ki is fújt a számomra nézhető adó),amit nézni szoktam, így kapcsolgattam, mese csatorna. Felismerhetetlen lény mondta a másiknak "Rohadj meg!" Hmmm, ez meg miatökömvolt? Nem tértem magam a kábulatból vagy 10 percig. Talán a Disney chanel volt vagy vagy a minimax(?) más mesecsatorna nincs a csoamgunkba. Én egyiket sem ajánlom a gyerekeknek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!