Csúnyán összevesztem a párommal ezért most a gyerek issza meg a levét. Mit tegyek?

Olyanok vagytok mint a gyerekek. Te első dühödbe vagdalkozol olyan dolgokkal amit magad se gondolsz komolyan, Ő meg duzzog mint egy 5 éves.

Szerintem ne azt mond, hogy nem gondoltad komolyan, hanem azt, hogy

- Tudom mekkora h..e voltam, kérlek ne haragudj. Nagyon megijedtem, és nem tudtam átgondolni hogy mit beszélek.

Elég hulye voltál.... En simán faképnél hagyta lak volna, ha ilyet szólsz be.

Amit tehetsz, az az, hogy ujra es ujra bocsánatot kérsz es elmondod, hogy nagyon ideges voltál. Talán megbocsát. En nem tennem.

Mar ne is haragudj, de nézz a tükörbe es kérdezd meg magadtól: felnott ember hogy lehet ilyen hulye? De meg sosem hibáztal, ugye?

De ha szerinted a parod ennyire felelőtlen es semmire valo, akkor fogd magad meg a gyereket es hagyd ott. Ennyi.

Te is ugyanúgy elkövethetted volna ezt. Mit tennél, ha neked mondanák, hogy mert ilyen felelőtlen és hül.e voltál, nem találkozhatsz a gyerekkel aki szeretsz.

Emberből van, az emberek pedig hibáznak. Nem neked van igazad!

A figyelmetlenség és a felelőtlenség azért nem teljesen azonos fogalmak.

Igazad lehet abban, hogy figyelmetlen volt és a jövőben óvatosabbnak kellene lennie- remélhetőleg ez a balesetközeli helyzet erre rádöbbentette őt is.

Másrészt ha nincs saját gyermeke az élettársadnak, akkor lehet, hogy számára azért nem minden evidens, ami neked már igen (nem tudom, mióta vagytok együtt, lehet, hogy még csak ismerkedik a kicsivel, előtte nem volt gyermek a közelében stb.)

Tedd a szívedre a kezed: te még sosem hibáztál? Kétlem.

Te sem születtél anyának, hanem sorban beletanultál a dolgokba, akár mástól, akár a saját hibádból/tapasztalataidból.

Nem történt baleset és ez a legfontosabb. Ennek inkább örülni kellene és levonni a konzekvenciákat (pl. a közlekedéssel, óvatossággal, a kicsire figyeléssel stb. kapcsolatban)

Elszörnyedve olvasom, hogy ti ketten felnőtt ember létetekre milyen példát mutattok a kisfiúnak kommunikációból, megbocsátásból és kultúrált hangnemből, tiszteletből... kívülállóként valószínűleg te is gyerekes színjátéknak látnád, amit egymással műveltek.

Mielőbb jó lenne ezen változtatni és felelős szülőként megbeszélni a dolgokat egymással.

Tedd meg az első lépést, hiszen te voltál az, aki "ágyúval rontott verébre"- higgadtan mondd el neki, hogy kicsit túlreagáltál, megbántottad, amiért őszintén bocsánatot kérsz.

Az élettársad is szülő szerepben van, hiszen együtt éltek és ő is neveli a gyermekedet- hiszen amikor összeköltöztél vele, gondolom ezt alaposan megbeszéltétek és mindkettőtök számára tiszták a határok, a közös nevelési elvek stb.

Nagyon sértő és csúnya dolog egy vita hevében azzal bántani őt, hogy nem ő a biológiai apa (...nehogy már a biológiai apát magasztald fel, hiszen nincs ott az életetekben, aminek bizonyára komoly oka van!)

Ez a férfi együtt van veled, vélhetően megbecsül és szeret téged és ami a legfontosabb: valószínűleg szívvel-lélekkel elfogadta a gyermekedet, a jelek szerint foglalkozik vele.

Tedd fel magadnak a kérdést: ér annyit a sértett hiúságom és a buta reagálásom, hogy elveszítsem a társamat és a gyermekemet ÚJRA kitegyem egy szeretett személy elvesztésének (hiszen az apját is így vagy úgy, de elvesztette valamennyire).

Ha a válaszod igen, akkor pukkadj, üvöltözz és sértegess tovább.

Ha viszont nem (és ezt őszintén kívánom és remélem), akkor igenis tedd meg az első lépést, szállj le a magas lóról és tégy meg mindent a családi békéért és a kisgyermekért természetesen.

Nem holnap, nem egy óra múlva, hanem most azonnal.

Szép napot :)