Meddig lesznek még olyan pasik, akik az anyjukhoz költöztetik a párjukat?
Értjük mi kérdező, hogy egy bestia az anyósod...
De a saját helyzetedről te tehetsz, meg arról is, hogy egy ilyen hülye emberrel élsz együtt, aki a közös életeteket feladva visszaköltözött az alkoholista anyja szoknyája mellé és még pénzeli is.
Hiába keresed a bűnbakot.
A párod kész tények elé állított, most tegyél te is így vele szemben. Vagy elköltöztök, és nem egymás seggébe bújva éltek többé anyóspajtással, és a különköltözés után sem lesz nyalakodás, vagy tehetnek egy szívességet, azt csókolom. Ennyi. Már jövőhéten kezdj intézkedni.
20-as voltam.
nem akar a bugyija mosásának a technikájában is az anyósához alkalmazkodni.
Bocs, de úgy mosok, ahogy akarok, soha nem szólt bele az anyósom... sőt, csak én mosok, ő nem... cserébe tereget, mert azt én utálom...
igen, nyilván igénytelenség, hogy gyes alatt visszaköltöztünk az albérletből (nem, nem azért kaptam gyest, mert nem dolgoztam előtte, hanem mert Bokros csak azt adott), hogy az apósom ne egy otthonban haldokoljon, hanem legyen, aki ápolja...
sajnálom azokat, akiknek az a boldogság, ha minél messzebb lehetnek mindenkitől, sajnálom azokat, akik azt hiszik, csak az a jó, amit ők gondolnak, mindenki más hülye, boldogtalan. Tudjátok, nekem a lányom abban nőtt fel, hogy szeretjük a szüleinket, segítünk nekik. A tiétek mit tanul tőletek? Amíg nekem lesz támaszom betegen, nektek nem biztos... de most szabadok vagytok.
Az én szüleim is visszaköltöztek egy évre apukám szüleihez, amikor megszülettem. Aztán összeszedték magukat, és ismét külön mentek. Nincs gond, ha valaki ideiglenes ide-oda vándorol. Vannak váratlan események, vannak szomorú események, kötelességek, amikhez alkalmazkodni kell. IDEIGLENESEN.
Ne haragudjál meg, de 17 év messze nem ideiglenes. Így kényelmes nektek, megszoktátok, ennyi. Ettől még lehettek boldogok, nálatok működhet. Nekem ez igénytelenség, ha valaki alig élt külön szülőktől. Olyan butaságot meg ne írj, hogy a gyerekeid emiatt tanulják meg, hogy mi a tisztelet meg a szeretet...
"Bocs, de úgy mosok, ahogy akarok, soha nem szólt bele az anyósom... sőt, csak én mosok, ő nem... cserébe tereget, mert azt én utálom..."
Fanzátiával nem áldott meg az ég téged sem, az már biztos. De segítek: másnak meg nem olyan rendes az anyósa, hogy nem kotyog bele a ház körüli teendők elvégzésének mechanizmusába, vagy épp a pár mindennapi privát életébe. És annyira sem, hogy elvégzi a házimunkának azon részét, amit a menyecske utál.
"igen, nyilván igénytelenség, hogy gyes alatt visszaköltöztünk az albérletből"
Igen, az.
"sajnálom azokat, akiknek az a boldogság, ha minél messzebb lehetnek mindenkitől"
Nem kell messze lenni mindenkitől. Anyósoméktól körülbelül 3 percnyi sétára lakunk, ha nagyon tudni akarod. Nagymamától 10 percnyire. De másnak a nyakán nem egészséges élni, akármennyire is erőlteted.
A beteg rokon ápolása pedig egy teljesen más téma, vannak esetek, amikor valóban nincs más alternatíva (pénzügyileg csak így hozható ki, mert pl. annyira beteg a rokon, hogy állandó felügyeletre szorul). Megint más esetekben csak a kedves szülőknek/fiataloknak kényelmes, hogy van aki megcsinál mindent helyettük/van fedél a fejük felett amit majdcsak rájuk hagy az illető, ha végre eltávozik...
"Tudjátok, nekem a lányom abban nőtt fel, hogy szeretjük a szüleinket, segítünk nekik. A tiétek mit tanul tőletek? Amíg nekem lesz támaszom betegen, nektek nem biztos... de most szabadok vagytok."
Igen, a te lányod abban nőtt fel, hogy az életben az első a szolgalelkűség, neked igényeid nem lehetnek, csak mások kiszolgálása az első, tisztelni kell azokat és megalázkodni előttük.
Az enyéim meg abban nőnek fel, hogy a szeretett nagyszüleikkel szabad akaratukból találkoznak és akkor, amikor kedvük van, a szüleiknek pedig nem megy el az egész napja arra, hogy míg az időseket ápolják, a saját gyermekeikre egy perc sem jut. Nem pedig abban, hogy naponta nézni kell és hallgatni, ahogy az idősek szenvednek, nyavalyognak.
És tudod mit?
Az én szüleim és a férjem szülei sem várják el, hogy feladjuk az életünket miattuk, ez a világ legnagyobb önzősége. Ugyanígy mi sem várjuk majd el ezt a gyermekeinktől.
Manapság egy otthonban az esetek 99%-ában sokkal jobb helye van egy beteg, idős embernek, hiszen ott szakszerű, hozzáértő ápolást kap a nap 24 órájában, nem akkor, amikor a fiatalok épp hazaesnek, és nem kontármunkát. Ráadásul manapság annyi féle otthon közül lehet választani, mint a fene. A legtöbbjükben ezer féle kikapcsolódási lehetőség van és remek ellátás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!