Anyós probléma?

Figyelt kérdés

Sok problémám volt az anyósommal az elmúlt években amióta megszülettek az ikrek és gyakran járunk át hozzájuk.

Mivel nekem a szüleim elég hamar elmentek amikor én 16 éves voltam, úgy gondoltam hogy az anyósom pótolni fogja kicsit azt amit én az Édesanyámtól nem tudtam megkapni , itt tanácsra gondolok , meg támogatásra.

Sajnos nem így lett, a gyerekek előtt nem sokszor találkoztunk , és kis csipkelődéseknek vettem amit kaptam. Viszont most már nem, bele szól a nevelésembe, ha megkérem hogy ne adjon csokit mert problémáink voltak a gyereknek a székletével arra megyünk értük hogy a gyerek könyékig nutellás..

A kiborulásom oka az volt hogy kész örültek háza volt mert nem tetszett neki hogy montessori óvodába rakjuk őket. Amihez semmi köze, ezek után a férjem tisztelet tudóan elküldte a fenébe.

Felhívott és nagy csúnyán és otromba módon beszélt velem, kicsit rosszul is érzem magam.

Úgy gondolom én mindent megtettem, sokszor nyitottam, próbálkoztam.

Most érezzem magam rosszul vagy hagyjam a fenébe ?

Próbáljam megbeszélni ?



#anyós #vita #bróbléma
2014. febr. 2. 18:52
 1/6 anonim ***** válasza:
68%
párod mit szól ehhez? beszéltél erről vele?
2014. febr. 2. 18:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
50%
Egyszerűen nem értem hogy bukhatott ki ezen.Egyaltalan érti mi is ez a módszer pontosan?? Nem a waldorffal keveri??? Barcsak a mi kornyekunkon is lenne Montessori ovi.A legjobb!
2014. febr. 2. 19:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
68%
Nem tudom mióta tűröd, ezt, hogy így viselkedik veled... Én is tűrtem egy ideig, aztán olyannyira kiborult a bili, hogy nagy balhé volt, olyannyira,hogy nem beszélünk egymással,páromat ellenem uszítaná,de megmondta neki, hogy h emiatt lesz vége a kapcsolatunknak, akkor az anyja se létezik többé neki. Sokszor próbáltad megbeszélni az anyósoddal a dolgokat? Mert ha igen, én már hagynám a fenébe, hadd főjjön a saját levében.
2014. febr. 2. 19:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
69%
Mit kellene megbeszelni?! Azt,h a csoki fogyasztas minimalizalasa a gyerekek egeszseget szolgalnak?! Vagy azt,h felnott emberkent illene a sajat dolgaval foglalkozni nem pedig egy 2csalados edesanyat szekalni?! Hagyd a francba. Nem erne semmit. Ha a fia szavai sem hatottak,akkor a tiednek miert lene sulya?! Ez van...vannak ilyen emberek sajnos. Nem tudsz vele mit kezdeni,m a "tudatlant lehetetlenvitaban legyozni!"
2014. febr. 5. 01:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
Az én anyósom még csak nem is kíváncsi az egyetlen unokájára, ha találkoznak is, csak úgy viselkedik, mint egy idegen vele. Szerencséd van, hogy a férjed melléd állt, minden normális házasságban így helyes. Van viszont olyan férj is, aki az anyja "becsülete" miatt inkább elválik..., gondolhatod. Szerintem se mérgesítsd el jobban a helyzetet, nehogy rámenjen a házasságod és a gyerekek. Inkább pár nutellás kenyér, mint veszekedés. Úgyis úgy lesz fontos kérdésekben, ahogy ti a pároddal döntötök, neki nincs hatásköre. Sajnos úgy tűnik, rá vagy szorulva a segítségére, vannak emberek, akik azt gondolják, ilyenkor már beleszólásuk is van dolgokba. Se a kérésedet, sem a gyerek javát nem tartották tiszteletben, nem érdekelte őket. Egyébként én a gyerekeket sajnálom ilyenkor, mert ők veszítenek a legtöbbet, meg vannak fosztva a családot támogató nagyszülőktől. Valószínűleg nem veszítenek semmit, ha keveset vannak nála. Őszintén szólva az anyósok nagyszülőként a gyereknek sokkal többet tudnak ártani, mint amikor még csak anyósok voltak. Ha viszont nagymamaként csodálatosak, mit számít az, hogy milyenek voltak vagy milyenek most anyósként...
2014. febr. 23. 03:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim válasza:

Szia !

Én is hasonló problémába vagyok. Engem nem fogad el hogy a fia velem van. A hátam mögött mondja a fiának hogy ezt nem így csináltam azt úgy hagytam. A családomra is megjegyzéseket tesz amihez semmi joga nincs. Én annyit tudok neked mondani hogy próbáld meg figyelmen kívül hagyni mert az neki sokkal rosszul esik hogy te nem ugatod le a fejét, hanem kulturáltan kezeled. Velem is azt csinálja hogy pl. Az unokatesóm mekkora egy ***** mert hogy ez meg hogy az , de azt nem nézi hogy miért viselkedett úgy. Mert valami kihozta belőle oka volt rá.

Gondolhatod hogy amikor mondja mondja nekem tiszta ideg vagyok, de azért se adom meg neki hogy kötekedni tudjon. Mert még sajnos ott lakunk náluk..... De kitartást mert borzasztó a rossz anyós.... :)

2015. márc. 23. 14:03
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!